Publication/name

Éljen A Petőfi Rádió!

Tanár - Tudósok

Az egyik legeredetibb szabadcsapat kétségkívül a dadaista Tudósok, melynek vezetője, drMáriás (Máriás Béla, 1966, ének, szaxofon, trombita) a nyolcvanas évek vége óta provokál és meghökkent, elszomorít és nevettet bennünket. Versben, rajzban, zenében, performance-ban.
A nyolcvanas évek második felében drMáriás a belgrádi zeneakadémián népzenét és zenetörténetet tanult, illetve különféle jazzformációkban vett részt. Ezzel párhuzamosan avantgárd zenével, képzőművészettel foglalkozott, Cage és Brötzmann koncertjeit hallgatta, majd mintegy válaszként 1988-ban Újvidéken megalapította a Tudósokat, melyben akkoriban – mint megfogalmazta – „csapásmérő szövegek ötvöződtek egy hendrixes élményvilággal és a free jazzel”. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján főként Újvidéken és Belgrádban koncerteztek, de ellátogattak Budapestre, ahol a Tilos az Á, a Fiatal Művészek Klubja, a Fekete Lyuk, a szentendrei Vajda Lajos pincegaléria és hasonló helyeken léptek fel.
A katonai behívó és zaklatások elől aztán drMáriásnak menekülnie kellett, Magyarországon új formációt alapított, majd amikor Bada Dada (Bada Tibor, 1963–2006, ének) szintén átjött, 1992-ben friss társakkal folytatták a Tudósok történetét. A kilencvenes évek közepén adott koncertek azonban nagyban függtek Bada hullámzó lelki világától, voltak nagyon erős és eredeti megnyilvánulásai, és voltak értelmezhetetlen helyzetek. Bada végül 1996-ban távozott a zenekarból, és a Tudósok onnantól valóban zeneibb vizekre evezett.
Az azóta évente, kétévente megjelent korongok egyaránt a jazz, a kísérleti zene, a performance, a költészet határán mozognak, sok humorral és öniróniával. A kétezres évek második felében különösen erős volt a csapat – drMáriás mellett Endrei Dávid (1982, basszusgitár), Jeli Gergely (1977, dob) játszott –, és bár Tövisházi Ambrus (1976, billentyűsök) 2012-es csatlakozása után sokat is poposodott a Tudósok hangzása, koncertjei és albumai továbbra is kellőképp ütöttek. Miközben a zenekar New York-tól Berlinen át Gyergyószárhegyig, a kortárs zenei fesztiváloktól az avantgárd jazzklubokon át a pubokig sokfelé megfordult a világban.
A Tudósok eddigi utolsó stúdióanyaga (Akkor is nevetek) 2019-ben jelent meg, de 2021-ben – a Tudósok 35. születésnapjára – kihoztak egy válogatáslemezt (Buta szeretnék lenni), mely a zenekar 1993 és 2018 között megjelent számainak újramasterelt változataiból áll.
2023-ban új lemezt készítettek Himnikus idők himnuszai címmel, amelyen a társadalomkritikát, humort, iróniát, lendületet és szabadságérzést egy új szintre emelték.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 453–454.
A zenekar Facebook-oldala: https://hu-hu.facebook.com/tudosok/

Tudósok

Igazi kortárs polihisztor: festő, író, zenész, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tudosok-7727">Tudósok</a> együttes frontembere. Merthogy a zene művészetének csupán egyik megnyilvánulása, az őt feszítő kreatív őrület és dadaista abszurd csak úgy tódul kifelé a különböző csatornákon. Hogy aztán mindennapi valóságunktól terhelt festményekben, regényekben, dalokban vagy albérlet-performanszokban öltsön alakot.
Abban a vajdasági közegben, ahonnan ő jön, ez az abszurdban tobzódó, radikálisan ironikus és romantikusan önironikus polihisztor kifejezésmód persze sokkalta jellemzőbb, életszerűbb, közérthetőbb. Csínyre éhes gyerekkora óta voltaképpen mindenben az ősrobbanást keresi. Ahogy ő mondaná, a „mindent elsöprő, semmilyen gátat nem ismerő állati szent energia vegytiszta formáját”. Amikor elszakad minden ér és pillér, korábban nem tapasztalt univerzumok tárulnak fel előtte, melyek akkora örömöt és kielégülést hoznak számára, hogy utána átmenetileg visszatérhessen oda, ahová amúgy tartozik. Ezért is hozta létre 1986-ban, alig húszévesen, az újvidéki magyar kolóniában a maga dadaista internacionalista szabadcsapatát. Összetrombitálta a környék legfurcsább szerb és magyar figuráit, a judobajnok dobost, a festőművész basszusgitárost, a panelszobájában fából és bádogokból űrhajót eszkábáló gitárost és a mindent felülíró Badát, hogy a Május 1 Galériára keresztelt pincéből együtt ordítsanak bele a nagyvilágba. Csapjanak bele abba az ösztönös muzsikálásba, amelynek első öt évéről nem maradt fenn dokumentum, így kizárólag az idővel szektorhibára hajlamos memóriákra hagyatkozhatunk: abban egy indulatos hendrixes élményvilág ötvöződött John Coltrane kortárs zenéjével, a Kraftwerk minimál elektronikájával és az Ornette Coleman-féle free jazzel. De akárhogy is volt, ez a kollektív őrület kellőképp ellenállóbbá tette őket az egyre démonibbá váló környezettel szemben.
Művészeti tanulmányait Belgrádban folytatta, majd 1991-ben a katonai behívó elől menekülve költözött át Magyarországra. Álmok, vágyak és a szüntelen elkeseredettség között libikókázva próbálta túlélni a mindennapokat. A leginkább angol nyelvtudását sikerült kamatoztatnia, előbb a Fehér Házba hívták sztárpolitikusok EU-konform kupálásához, aztán az egyik legnevesebb budapesti ügyvédi iroda kérte fel ugyanerre. Számára teljességgel ufószerű világba tévedt, de legalább volt miből finanszíroznia, amikor albérletről albérletre menekült az időközben népesedő családjával. S miközben – szavait idézve – „magányos, őrült életek örvényébe került kényszerpszichiáterként”, a művészet jelentette számára az egyetlen menedéket. Festeni, írni, zenélni, minden mennyiségben. S ilyenkor megint úgy érezte, lehet még jó az élet.
Közel a hatvanhoz képben, hangban, szövegben, anekdotában és városi legendában oly egyedi, gazdag és változatos életművet tett le az asztalra, amit generációjában meglehetősen kevesen. Mondhatni, feltétlen süvegelendő. Még akkor is, ha tele van abszurd felhanggal, provokatívan radikális fintorokkal. Néha olyan, mintha a halál kamionja gázolna át rajtunk. De közben folyamatosan nevet és nevettet. Egyre hangosabban és egyre keserűbben. És ott feszül benne az a különös kettősség: míg alapértékeit tekintve hagyománykövető, gesztusaival folytonosan felrúgja azt. Ahogy vajdasági barátja, az Európa-hírű Boris Kovač találóan megjegyezte: drMáriás az apokalipszis igazi trubadúrja.
JBSz 
Forrás: Jávorszky Béla Szilárd: Az apokalipszis trubadúrja (drMáriás portré), megjelent: Népszabadság, 2011. november 28.
 
Kapcsolat:
<a href="https://drmarias.hu/">https://drmarias.hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/drMarias/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/drMarias/</a>

Éljen A Petőfi Rádió!

Kapcsolatok

Tanár - Tudósok

Tudósok

drMáriás (Máriás Béla)