Publication/name

Az országház fantomja

Valószínűleg a Ganxsta Zolee körül kialakuló sztárkultuszból lett elege Dopeman-nek (Pityinger László, 1974), amikor az 1990-es évek végén úgy döntött, hogy kilép a Kartelből, s maga próbálja kihasználni a gangsta imázsban és sajátos reppelési stílusában rejlő lehetőségeket. Előbb szólólemezt (Fordult a kocka, 1997) adott ki, majd prosperáló produceri irodát hozott létre, és néhány felfedezettjével némileg felforgatta a hazai rapmezőnyt. Felkarolta Fatimát és a Fekete Vonatot, igyekezett sztárt faragni Mc Duckyból, összehozott egy húzós albumot a haverjainak, a TKO tagjainak is.
Dopeman abban különbözött a többi gangstától, hogy ő valóban ismerte a gettófilinget, a dzsumbuj életét, hiszen Budapest VIII. kerületében nőtt fel. 1991-ben pedig négy hónapot töltött az Egyesült Államokban, ahol közvetlenül ismerhette meg nemcsak a rap zenét, hanem annak társadalmi-szociális hátterét is. Itthon sok mindent próbált, mielőtt csatlakozott a Kartelhez, de tapasztalatai megvalósítására csak saját produkcióiban kerülhetett sor.
Albumai (Magyarország rémálma, 1999, Nesztek – Live, 1999, A strici visszatér, 2000, Az országház fantomja, 2002, A telep csicskája, 2004, Alias Pityinger fiúk, 2005, Mr. Pityinger … Az eredeti gengszter, 2008) a magyar rap figyelemre méltóbb teljesítményei közé tartoznak, mert a rajtuk szereplő dalokat nem elvárások, szerepjátékok vagy profi mesterkedések formálják, hanem jobb-rosszabb eredménnyel szerzőjük élettapasztalatait, gondolatait összegzik.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 425–426.

Dopeman (Pityinger László)

Kicsi Tyson (Váradi József, 1979) ugyancsak a VIII. kerületből került a gangsta-rap világába.
Első albuma (Ucca) 1999-ben jelent meg, dolgozott Dopemannel, Ganxsta Zolee-val, Ogli G.-vel, majd más műfajokban is kipróbálta a tehetségét. 2005 novemberében például közreműködött Horgas Eszter és Al Di Meola Sportarénában rendezett koncertjén (Mária – Égi szerelem), és jelentős mértékben hozzájárult Majka popzenei karrierjének felfuttatásához. 2005-ben újabb szólólemezt (A hitetlen) jelentetett meg, amelynek pozitív, a fiatalságot óvó hangvételét emelte ki a kritika. Majd kereken tíz esztendőt kellett várni a folytatásra (Csibész becsület, 2015).
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 426.

Kicsi Tyson

A negyvenes dobosok egyik legfontosabb képviselője.
Régóta külföldön (Barcelonában) él a dobos Borlai Gergő (1978), aki 1990-ben, alig tizenkét évesen mutatkozott be a nála több mint húsz évvel idősebb Grencsó István zenekarában. Számára a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy kiskamaszként avantgárd jazzt játszott, ahogy az is, hogy gimnazistaként a Tin Tin Quartetben, az ef Zámbó Happy Dead Banddel vagy Babos Gyula együttesében dobolt. Zenehallgatóként pedig éppúgy mindent evett, ahogy zenészként.
Miként 2009-ben mesélte: „Az újdonság éltet. Huszonöt éven át irreális mennyiségben hallgattam zenét, gyakorlatilag állandóan, még az ágyban is fejhallgatóval. Technót éppúgy, mint Weather Reportot. Igaz, Frank Zappa nálam mindent visz. (…) Amikor megjött az értesítés, hogy felvettek [a világhírű Berklee College of Musicra], ráeszméltem, hogy valójában soha nem akartam elmenni. A nyugati kultúrával való azonosulásnak ez a módja nem érdekel. Ugyanakkor szerintem egy közép-európai zenész Amerikában sosem futhat be karriert. Azt csak más fórumokon lehet. Engem sokkal jobban érdekel a teremtés vékony ösvénye. Hogy ne papírforma szerint, hanem a magam erejéből járjam végig, tapasztaljam azt. Tizenhat évesen még talán lett volna értelme kimenni. Felnőtt fejjel nincs. Emocionális ember vagyok, ráadásul nyughatatlan, úgyhogy belehaltam volna, hogy – kvázi tanulás címszóval – évekig nem történik semmi.”
A több száz pop-, rock- és jazzkorongon doboló Borlai Gergő eddigi pályafutása során mindössze három önálló, stilárisan egyaránt eklektikus albumot jelentetett meg: a 17-et (1998), a Sausage-ot (2004) és az M.M.M.-et (2010). Viszont az elmúlt években olyan remek muzsikusokkal játszik trióban, mint a bőgős Gary Willis vagy a billentyűs Scott Kinsey, velök számos közös korongot jegyez (Gary Willis With Gergo Borlai, Albert Bover: Retro, 2013; Gary Willis Featuring Gergo Borlai, Scott Kinsey, Steve Tavaglione, Llibert Fortuny, Claudia Bardagi: Larger Than Life, 2015; Per Mathisen / Ruggero Robin / Gergo Borlai: Ospitalità Generosa, 2015; Jimmy Haslip | Scott Kinsey | Gergő Borlai: ARC Trio, 2018; István Alapi Feat. Gergo Borlai: L. A. On My Mind, 2018)
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 267.
Kapcsolatok:
<a href="https://www.facebook.com/gergoborlai/photos?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/gergoborlai/photos?locale=hu_HU</a>
<a href="https://www.instagram.com/gergoborlai/">https://www.instagram.com/gergoborlai/</a>