Publication/name

Around The World ‎

Balázs Elemér Group

Balázs Elemér (1967) a magyar jazzélet egyik legkiválóbb dobosa. Már amikor a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján a No-Spában, a Trio Midnightban, illetve a Vukán György vezette Creative Art Trióban felbukkant, érezni lehetett, hogy hangszerén ő a jövő egyik legnagyobb hazai ígérete. Huszonévesen a legnagyobbakkal dobolhatott, partnereinek listája azóta is folyamatosan bővül, az elmúlt évtizedekben olyan világhírességekkel muzsikálhatott együtt, mint Pat Metheny, Zbigniew Namylowski, Steve Houben, Lee Konitz, Art Farmer, Charlie Mariano, Randy Brecker vagy Al Jarreau. Nem véletlenül áradozott róla annyit a nemzetközi jazzvilág egyik legjobb gitárosa, Pat Metheny: „Úgy gondolom, Elemér az egyik legjobb dobos ma a világon. Képes minden zenei pillanatot belülről hallani; muzikalitása, finomsága és spontán döntéshozó képessége révén minden vele játszó zenész számára lehetővé teszi, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Csodálatosan üti meg a hangszerét. Mindig élvezem, ha alkalmam nyílik vele muzsikálni, illetve a játékát hallani.”
Balázs Elemérnek bő húsz éve van saját formációja. A kilencvenes években triójával, illetve kvintettjével három albumot készített, melyek közül az utolsó, a régi magyar tánczenei slágereket feldolgozó Always That Moment. 2000-ben elnyerte az év magyar jazzlemeze címet. Ezt követően alapította meg máig sikeres együttesét, a Balázs Elemér Groupot, mellyel végképp megerősítette a helyét a hazai élvonalban. Annak ellenére, hogy a zenekar az indulás óta többszörösen átalakult, s mára benne egyedül ő és zongorista testvére, Balázs József képviseli a folyamatosságot.
Az amúgy egységes, kiforrott, egyedi szonikus világú Balázs Elemér Group szinte minden CD-je más és más zenei kultúrából táplálkozik: a 2003-as Our Worlds Beyond-on például Charlie Marianóval keresték a közös hangot, a 2005-ös Fonogram-díjas Magyar népdalok címe magáért beszél (vendég: Palya Bea és Szalóki Ági), a 2007-es Early Music-on pedig a barokk zenét ötvözik a jazzel (vendég: Nuria Rial). Hosszabb szünet után 2013 októberében teljesen megújult felállásban – Szőke Nikolettával az élen – bukkantak fel újra a színen, és jelentették meg beszédes című (The New BEGinning) nagylemezüket. Azóta több anyagot (Örök szerelem, 2015, Sounds Of Diversity, 2018, Celebration 20&amp;10 ‎2020) is publikáltak.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 262–263.
<a href="http://balazselemergroup.hu/">http://balazselemergroup.hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/balazselemergroup/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/balazselemergroup/?locale=hu_HU</a>

Balázs Elemér

A mai magyar jazz kiemelkedő alakja, kiváló szaxofonos, aki a magyar népzene és a jazz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki.
Tizenhét évesen Johnny Griffin játékának hatására választotta hangszerének a szaxofont. Zenei tanulmányait a jazz konzervatórium előkészítőjében kezdte, majd 1979-ben elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakát.
Kezdetben elsősorban a klasszikus amerikai fekete jazz, valamint a gospel és a spirituálé iránt érdeklődött. A nyolcvanas évek elejétől rendszeresen koncertezett neves hazai jazzmuzsikosokkal. Többek között Regős István és Binder Károly zenekaraiban játszott. A Binder Quintet 1983-as felbomlása után csatlakozott Szabados György szabad zenei műhelyéhez.
Szabados „tanítványai” közül kétségkívül Dresch Mihály az, aki a szabadosi örökséget nemcsak tovább vitte, hanem gyönyörűségesen kiterjesztette. Tehetségén túl ebben nyilván sokat számított, hogy az alapvetően elméleti megközelítésű, arisztokrata attitűdű Szabadossal szemben Dresch földműves, iparos családból származott. Kisgyerek korában például ámulva hallgatta a nyugati pályaudvar egykori restijében Kozák Gábor József és népi zenekarát. Vagy Földesen, a keresztanyjánál nagyon szerette, ahogy a lakodalmi bandák húzták. Aztán megérintette a jazz. Lendületet, energiát, nemességet érzett benne. Hogy aztán ezzel keveredve törjenek elő belőle az erős gyerekkori zenei élmények.
A szerény, befelé élő Dresch nem tartja magát műfajteremtőnek, pedig nagyon is az: nincs még egy alkotó, aki így ötvözné az amerikai fekete jazz harmóniavilágát és improvizációs technikáját a magyar népdalkinccsel és lelkülettel. Akinél e két eltérő világ ennyire míves és természetes egységet alkotna. Aki tényleg ennyire hamisítatlan „magyar jazzt” játszana. Dresch Mihály számára a zenélés az elmúlt harmincöt évben személyes identitáskeresés volt, befelé élt, belülről építkezett, konokul, következetesen járta a maga útját, függetlenül attól, hogy az mennyire tűnt korszerűnek vagy sikeresnek.
Dresch Mihály: „A népzene éppúgy életképes és ugyanúgy érzéseket fejez ki, mint a jazz. Sokféle szinten lehet hozzá közelíteni. Egy régi dallamot vagy egy jazzimprovizációt a maga keretein belül egyaránt mívesen próbálok eljátszani. A népzenét és a jazzt csak az különbözteti meg egymástól, hogy milyen szellemi töltéssel játszom. Nem akarok semmit sem belemagyarázni, ez adja magát. A gyimesi zenének például eleve sajátságos története van. Régies ízű. Nem vagyok népzenekutató, de úgy érzem, a gyökerei a honfoglalás előtti időkre nyúlnak vissza. Emellett személyes élményekhez is kötődik, jártam arra, láttam a tájat, ismerem az embereket. Ezek az élmények óhatatlanul megmozdulnak az emberben. Sonny Rollins darabjai egészen más érzéseket és élményeket indítanak meg bennem, másként hatnak rám, más hozzájuk a viszonyom. Ezek a zenék mégis békésen megférnek bennem. Egész életemben arra törekedtem, hogy érzékeltessem: az ember egyszerre szeretheti a legtisztább jazzmuzsikát és az eredeti népzenét. Egyszerre lehet korszerű és magyar. Mindenkinek megvan a maga története, élményvilága, ami beletapadt, beleégett a mindennapjai során. Ezeket a zenéket az életem részeként élem meg.”
Hogy ez mennyire így van, mutatja, hogy saját kvartettje mellett Dresch rendszeresen játszott népzenei együttesekben. A kilencvenes években például a mai világzenei színtéren roppant népszerű, akkoriban kizárólag autentikus parasztzenét megszólaltató Csík Zenekarban furulyázott. Az utóbbi években pedig gyakorta fújta azt a fából készített és szaxofonbillentyűkkel megszólaltatott, a népi furulyára emlékeztető hangszert, amelyet nemrég már saját névvel (fuhun) látott el.
Első kvartettjét 1984-ben alapította, melynek a kilencvenes évek közepéig gyakorta változott a felállása. Az első lemezeken Grencsó István (1956, fúvós hangszerek), Benkő Róbert (1949, bőgő) és Baló István (1954, dob) voltak a partnerei. Az 1993-ban megjelent Zeng a lélek című CD-n már Geröly Tamás (1954) dobolt és Lajkó Félix (1974) hegedült. Az 1995-ös Folyondár-on Lajkót Kovács Ferenc (1957, hegedű, trombita) váltotta fel.
1998 tavasza óta újra Baló István a kvartett dobosa, a bőgős pedig a fiatal Szandai Mátyás (1977) lett. Ettől kezdve a hangzás kiteljesedett, a magyar népzenei hatás, a jó értelemben vett nemzeti karakter hangsúlyosabb lett. Az Angliában kiadott Riding the Wind és a Szép csendesen című lemezt 2002-ben az Archie Shepp közreműködésével készült, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Hungarian Bebop követte. A 2004-es Egyenes zene a Gramofon szavazásán elnyerte Az év legjobb magyar jazzlemeze díjat. Dresch Mihály – a kvartett korongjai mellett – 2006-ban Borbély Mihállyal, 2013-ban pedig Lukács Miklóssal jelentetett meg közös albumot.
Az elmúlt évtizedekben Dresch Mihály számos rangos fesztiválra és jazzklubba kapott meghívást, fellépett többek között a Jazz &amp; Wine Festival-on Olaszországban, a Kalisz Festival-on Lengyelországban, a Jazz Brugge fesztiválon Belgiumban, a London Jazz Festival-on, a JazzFest Wien-en, a párizsi New Morning klubban. Pályafutása során olyan neves előadókkal lépett színpadra és készített felvételeket, mint John Tchicai, Archie Shepp, Roscoe Mitchell, Chico Freeman, Lee Konitz, David Murray és Dewey Redman. Bár Dresch teljesen egyedi zenei világot alakított ki, a mainstream jazztől sosem távolodott el teljesen, albumain rendre szerepel egy-egy örökzöld kompozíció is.
Díjak, elismerések: Az év jazz-zenésze (2005), Liszt Ferenc-díj (2007), Szabó Gábor díj (2010), Érdemes művész (2011),
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 241–246.

Dresch Mihály

Másodgenerációs jazzmuzsikus az egyik legkeresettebb hazai ütőhangszeres, Dés András (1978).
A középiskolában még főként világzenei és etno zenekarokban játszott szefárd-zsidó, balkáni és ír-kelta népzenét. Az ELTE-re járt magyar szakra, mikor eldöntötte, hogy inkább a zenére koncentrál, ezért elvégezte a jazztanszakot. Apja révén persze, mondhatni, a kezdetekről a körön belül volt, így a szakmába való bekerülés küzdelmes időszakát megspórolta számára az élet, de aztán hamar egyértelművé vált kiugró tehetsége. Speciális szerelést alakított ki magának, amely keveréke a hagyományos dob-szettnek és az ütőhangszereknek, így jobb kezével dobosként, bal kezével ütősként tud játszani. Az elmúlt másfél évtizedben többek között a Bosambo, az Off Course, a Balázs Elemér Group és a Dés László Septet tagjaiként számos hazai és nemzetközi fesztiválon fordult meg.
2007 és 2011 között saját triót is vezetett, amely azonban megszűnt, miután a bőgős Szandai Mátyás Párizsba, a zongorista Szabó Dániel pedig Los Angelesbe költözött. Dés András emellett játszott a popos Jazz+Azban, a népzenét az elektronikával ötvöző Mitsoura-ban, valamint a két kiváló népdalénekesnő, Palya Bea és Szalóki Ági több formációjában. Jelenleg Kaltenecker Zsolt, Winand Gábor, Lukács Miklós és Lantos Zoltán együtteseinek a tagja.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 274-275.
Kapcsolat:
<a href="http://andrasdes.com/">http://andrasdes.com/</a>
<a href="https://www.facebook.com/andras.des">https://www.facebook.com/andras.des</a>

Dés András

A rendszerváltozás után felbukkant gitáros nemzedék talán legjelentősebb képviselője. Játékát kifinomultság és esztétikai érzékenység jellemzi.
Az anyai ágon észt származású muzsikus Pécsett nőtt fel, ahol kamaszként gyakorta fellépett az Ifjúsági Ház Jazz Teázójában és Blueskocsmájában. 1988-ban költözött Budapestre és lett a jazztanszakon Babos Gyula növendéke. A fővárosban egy évvel később az Off Course tagjaként debütált, 1990-től Binder Károllyal játszott duóban, több közös nagylemezt (Little Song, 1992, Chrismas Song, 1993, Senior &amp; Adolphis, 1996) készítettek.
A kilencvenes évek elején Juhász Gábor alapító tagja volt a Pangea zenekarnak és a Tin-Tin Quartetnek, közreműködött a Binder Quartetben, a Bosambóban, a Balázs Elemér Groupban, a Mirrorworldben, a Samsara Quartetben és a Dés László Septetben. Legalább negyven albumon hallható a játéka, a fentieken túl például Téli Márta és Marozsán Erika korongjain. Az Off Course tagjaként olyan világsztárokkal készített közös nagylemezt, mint Erik Truffaz és Charlie Mariano.
A dán trombitással, Palle Mikkelborggal közös 2004-es 60/40 című CD volt az első, amelynek borítóján a saját neve szerepelt. Zenekarvezetőként az igazi lemezdebütálása azonban csak három évvel később következett be: power trió felállásából készített Fények című CD-n a basszusgitáros Papesch Péter és a dobos Borlai Gergő volt a partnere. Szintén 2007-ben jelent meg a Szájról szájra projekt zenei anyaga, amelyen Juhász három népdalénekesnővel – Bognár Szilviával, Herczku Ágnessel és Szalóki Ágival az új évezred egyik legerősebb folkprodukcióját hozta létre. Egy évre rá pedig Karády Katalin világháború előtti keserédes dalait szedte szét és hangszerelte újra, melyeket Szalóki Ági énekelt lemezre.
2009 őszén került a boltokba 1978 című újabb albuma, amely nemcsak sokkal líraibb és meditatívabb volt a Fényeknél, de rajta a dalok – tőle szokatlan módon – hangsúlyos fúvós hangszerelést kaptak (ez amúgy Bacsó Kristóf érdeme).
2012 elején egykori tanítványával, Gyémánt Bálinttal készített közös albumot (Budapest), legutóbb pedig aktuális triójával – Juhász Gábor (gitár), Lukács Miklós (cimbalom), Szalai Péter (ütőhangszerek) – a modern jazz egyik alapművét, John Coltrane 1964-es A Love Supreme-ét játszotta a maga felfogásában lemezre.
Juhász Gábor életében a kezdetek óta meghatározó a tanítás, többek között a Postás Zeneiskolában és a Bartók Béla Zenei Szakközépiskola jazztanszakán oktat (ami nem azonos az időközben a Zeneakadémia részévé vált Gonda János alapította jazztanszakkal).
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 257–259.

Juhász Gábor (jazzgitáros)

Winand Gábor (1964–2021) Berki Tamás mellett lényegében az egyedüli rendszeresen fellépő férfi jazzénekes volt.
Fiatalon még az operához vonzódott, emellett szaxofonon és fuvolán játszik, de hát mindenki jazzénekesként tartja számon. Egészen kivételes improvizációs képességgel rendelkezik, harmóniákat úgy képes dallamívekben felbontani, kromatikusan színezni, amire csak legkiválóbb hangszeresek képesek. Vokális téren mindez nemzetközi vonatkozásban is ritkaság. Lehet, hogy e különleges képesség Winand szaxofon-tudásával áll kapcsolatban, de énekben mindezt összehasonlíthatatlanul nehezebb megvalósítani, mint hangszeren – külföldön is csak kevesen tudják. A világot járó, mindenütt koncertező Lakatos Antal szaxofonos is bámulattal szólt Winandról, több közös koncertjük után. Nem csoda, hogy Al Jarreau elragadtatással nyilatkozott róla, saját budapesti koncertjén a színpadra invitálta.
Gyakran szerepelt hangszeres és énekes minőségben felesége, a kubai énekesnő, Elsa Valle együttesében.
Saját kvartettjében Rozsnyói Péter zongorázott, Barcza Horváth József bőgőzött és Dés András játszott ütőhangszereken. Utolsó éveiben duó és kvartett formációban is sokat koncertezett Szakcsi Lakatos Bélával. Saját neve alatt hat CD-je jelent meg.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 272

Around The World ‎

Kapcsolatok

Balázs Elemér Group

Balázs Elemér

Dresch Mihály

Dés András

Juhász Gábor (jazzgitáros)

Winand Gábor

Balázs József

Czerovszky Henriett

Szandai Mátyás