Előadó

Dés András

Másodgenerációs jazzmuzsikus az egyik legkeresettebb hazai ütőhangszeres, Dés András (1978).

A középiskolában még főként világzenei és etno zenekarokban játszott szefárd-zsidó, balkáni és ír-kelta népzenét. Az ELTE-re járt magyar szakra, mikor eldöntötte, hogy inkább a zenére koncentrál, ezért elvégezte a jazztanszakot. Apja révén persze, mondhatni, a kezdetekről a körön belül volt, így a szakmába való bekerülés küzdelmes időszakát megspórolta számára az élet, de aztán hamar egyértelművé vált kiugró tehetsége. Speciális szerelést alakított ki magának, amely keveréke a hagyományos dob-szettnek és az ütőhangszereknek, így jobb kezével dobosként, bal kezével ütősként tud játszani. Az elmúlt másfél évtizedben többek között a Bosambo, az Off Course, a Balázs Elemér Group és a Dés László Septet tagjaiként számos hazai és nemzetközi fesztiválon fordult meg.

2007 és 2011 között saját triót is vezetett, amely azonban megszűnt, miután a bőgős Szandai Mátyás Párizsba, a zongorista Szabó Dániel pedig Los Angelesbe költözött. Dés András emellett játszott a popos Jazz+Azban, a népzenét az elektronikával ötvöző Mitsoura-ban, valamint a két kiváló népdalénekesnő, Palya Bea és Szalóki Ági több formációjában. Jelenleg Kaltenecker Zsolt, Winand Gábor, Lukács Miklós és Lantos Zoltán együtteseinek a tagja.

JBSz

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 274-275.

Kapcsolat:

http://andrasdes.com/

https://www.facebook.com/andras.des

 

 

Frissítve: 2024-2 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok