Esemény

Gitárpárbaj

Néhány változás 1964 őszétől könnyített a beatzenészek helyzetén Magyarországon. Ezek közé tartozott, hogy az Országos Rendező Irodát (ORI) utasították, hogy Gitárpárbaj címmel rendezzen kifejezetten fiataloknak szóló rendezvényeket, amelyeken a legnépszerűbb beatzenekarok mérték össze tudásukat. 1966. június 18–19-én óriási érdeklődés, mintegy tizennégyezer érdeklődő mellett zajlott a Kisstadionban a Gitárpárbaj, amely furcsa kavalkádja volt az akkori sztároknak, hiszen a már korábban befutott, ámde rendkívül népszerű táncdalénekesek és a feltörekvő beatnemzedék legjelesebbjei is részt vettek rajta. A hagyományos tánczenét Korda György, Mátray Zsuzsa, Németh József, Bencze Márta, a kolozsvári születésű Kozák Péter és a Balikó nővérek képviselték, míg a beategyüttesek közül a „szentháromság” Illés–Metro–Omega mellett az Atlas is fellépett, ráadásul a három „beatlány” – Koncz Zsuzsa, Kovács Kati és Zalatnay Sarolta – is a mikrofonok mögé állt. A tinédzser közönség időnként zajosan tüntetetett a hagyományos táncdalokat éneklő előadók ellen.

Frissítve: 2023-1

Kapcsolatok