Event/name

Az A38 Hajó Orr stúdiójában ezen az estén fellépett a Fearful Ski Brothers, akiket a hideg űrvihar sodort ide, egy fekete lyukon át érkeztek két pár sílécen, hogy fagyos elektronikát sugározzonak a közönségre.  A budapesti székhelyű vokális-elektronikus zenét játszó zenekar, Akira és Atari duója a Nem lesz semmi baj című számával már meghódította a műfaj rajongóit.
A másik fellépő a düBel volt, akik progresszív űrdiszkót, azaz hibrid-post-rockot, elektróval hintett, funky-szószban áztatott new wave punkot játszanak. Repertoárjuk vokális részeit és a táncolható, elszállós zenei pillanatokat súlyosabb, komplexebb progresszív témák tarkítják. A magyar, angol és francia nyelvű dalszövegek között irodalmi darabok (Weöres-, Blake-, Vonnegut-versek) adaptációi is helyet kapnak.
A koncert a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósult meg.

Fearful Ski Brothers, düBel

A posztrockot, az elektronikus zenét, a funkyt és a new wave punkot ötvöző zenekar a Covid-időszak előtt alakult, de első koncertjük 2022-ig váratott magára. A Másfélből és a Myster Möbiusból ismert, sokéves franciaországi tartózkodása után újra itthon zenélő Hegedüs János együttese a magyar, angol és francia nyelvű dalszövegek mellett az irodalmi művek (Weöres-, Blake- és Vonnegut-versek) adaptációitól sem riad vissza.
A zenekar transzos, progos, elszállós hangzásvilágát Hegedüs Rozi effektezett, időnként többszólamú éneke, valamint Hegedüs János „Seki” nyolchúros hibrid tapping hangszere, a Chapman Stick teszi különlegessé, amit a szintetizátoron és sampleren játszó Joó Imre és Hőnich Henrik dobolása egészít ki.
BB

düBel

A Felhangolva! programsorozat célja, hogy megszólítsa a fiatalabb korosztályt és mindazokat, akiket érdekel a hazai zenei kultúra. A kezdeményezés a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósul meg, olyan rangos intézmények közreműködésével, mint az <a href="https://popkulturalis.hu/helyszin-a38-hajo-9974">A38 Hajó</a>, a <a href="https://popkulturalis.hu/helyszin-budapest-music-center-bmc-112671">Budapest Music Center</a> ,a Müpa, az <a href="https://popkulturalis.hu/helyszin-akvarium-klub-25647">Akvárium</a> és a <a href="https://popkulturalis.hu/helyszin-fono-budai-zenehaz-30587">Fonó.</a>
A sorozat arra ösztönzi a közönséget, hogy felfedezze a megszokottól eltérő koncerthelyszíneket, miközben ízelítőt kap a magyar zenei élet sokféleségéből. A program eseményei különböző műfajokat ölelnek fel, a metáltól a rockon át egészen a világ- és népzenéig. A fellépések lehetőséget kínálnak feltörekvő előadók és zenekarok számára a bemutatkozásra – többek között az A38 Hajón, amely kiemelt helyszíne a sorozatnak.
A Budapest Music Center is aktívan részt vesz a kezdeményezésben, elsősorban az Opus Jazz Club programjain keresztül. Itt hazai és nemzetközi jazzművészek lépnek színpadra, valamint szakmai mesterkurzusok is helyet kapnak a kínálatban.
A Felhangolva! célkitűzése egy olyan zenei közeg megteremtése, amely összehozza a feltörekvő produkciókat, tehetségeket és a közönséget – országos és nemzetközi szinten egyaránt. A programsorozat hosszabb távon klubközösségek kialakítására is törekszik, ahol az élő zene nemcsak élmény, hanem kapcsolódási pont is lehet alkotók és hallgatók között..

Felhangolva!

21. századi alterock

Techno, house, trance, jungle, ambient, drum’n’bass, hip hop, nu jazz és a többiek – ismerős, a fiatalabb zenerajongók közt gyakrabban forgó fogalmak, zenei stílusok ezek. Könnyed skatulyázással elektronikus tánczenének, partikultúrának szoktuk mindezt nevezni, van, aki nem lát benne mást, mint betépett ifjak kurrens agymenését, mások mindezzel kapcsolatban inkább eljövendő világzenéről beszélnek, ami a jövő társadalmának kizárólagos nyelve lesz. Vélhetően e két véglet között rejlik az igazság.

A kezdetek: techno, house, rave
A nyolcvanas évek második felében az amerikai és az angol (elsősorban ipari) nagyvárosokban szokatlan jelenség ütötte fel a fejét. Hétvégenként fiatalok ezrei hagyták el a metropolisokat, hogy kis települések határaiban vagy használaton kívüli iparcsarnokokban, raktárépületekben hajnalig tartó táncos tömegrendezvényeken vezessék le a hét során bennük felgyülemlett stresszt, feszültséget, frusztrációt. E nem ritkán tíz-tizenkét órás posztmodern táncpartikon a gyakorta monoton dübörgésű zenéhez a monotonitást tovább erősítő stroboszkóp-villogás és lézershow is társult, és mindez egyéb ajzószerekkel kombinálva tényleg tökéletessé tette a mindennapi mókuskerékből való kiszállás illúzióját. 
Ez a tengerentúlon (mindenekelőtt Detroitban és Chicagóban) technónak és house-nak, a briteknél rave-nek mondott új mozgalom tulajdonképpen a hetvenes évek végi nagy diszkóhullám kései, modernizált és elektronizált változata volt. 
A techno kifejezést a visszaemlékezések szerint elsőként Juan Atkins használta, aki – Derrick May-jel és Kevin Saundersonnal – az elsők között jött rá arra, hogy érdemes lenne korszerűsíteni a hetvenes évek egyhangú, 4/4-es metrumú, de a hangsúlyos basszusgitár-játéknak köszönhetően vérpezsdítő lüktetésű diszkó-funk zenéit. Ezekről az általuk feleslegesnek ítélt szonikus sallangokat lecsupaszították, és minimalista, robotikus, hangvételű kompozíciókban szinte kizárólag csak a spártaian egyszerű ritmusra, a folyamatos pulzálásra helyezték a hangsúlyt. Ezt az általuk technónak nevezett stílust – amely ekkor még nem az egész modern tánczenei mozgalmat, hanem annak csak egy irányzatát jelölte – nem jellemezte a később más áramlatokban oly gyakori hangminták használata, inkább csak egymásra pakolták, illetve úsztatták a különböző repetitív melódiákat, és az egészet monoton, lassan mozgó ritmikai alapokra ültették.
Készítői már nagymértékben használták az elektronikát, mindenekelőtt az úgynevezett elektro-basszusokat, és a későbbi irányzatok acid-hangzásában oly nagy szerepet játszó Roland TB 303-ast (lásd keretben).
Miközben Detroitban a techno, Chicagóban a house kezdett a nyolcvanas években hódítani, mely talán a legközelebb áll a klasszikus diszkó-funkhoz és messze a legnépszerűbb a későbbi elektronikus tánczenék közül. Ennek is számtalan alfaja létezik, és hangzását a szintetizátor és a dobgép mellett már nagyban a sampler (mintavételező) és a sequencer határozza meg. (Utóbbi az, amely a számítógépes midi-rendszeren keresztül irányítja a teljes technoid hangszerparkot – dobgépet, szintetizátorokat és a samplert –, és meghatározza, hogy e berendezések melyik és hány bemeneti csatornája jusson el a keverőhöz, ahol aztán a hangerő és a hangszínek végső szabályozása zajlik).
A house és a techno 1987 körül került át Angliába, és egy évvel később már nem csak a szigetországban kaptak rá a fiatalok, de a kontinensre is átterjedt. 1988 nyarát második Summer of Love-nak is nevezték, (az első Szeretetnyár még 1967-ben Kaliforniában zajlott), utalva egyrészt a szabadtéren vagy elhagyatott raktárházakban hajnalig tartó tömegpartikra, másrészt a hozzá kapcsolódó pszichedelikus szerek használatára. A hatvanas években felkapott LSD-k szerepét e rendezvényeken az új, rafináltabban működő szintetikus drogok, mindenekelőtt az ecstasy tabletta, váltották fel (lásd keretes), az alkoholt pedig egyre inkább kiszorította az új hangulatserkentő folyadék, az energiaital. 

DJ-k, MC-k, egymásba érő zenék
A technónak, a house-nak és a nyomukban a kilencvenes években létrejövő többi elektronikus tánczenei műfajnak az elsőszámú közvetítője – akárcsak a diszkónak – a lemezlovas, angol kifejezéssel a disc jokey, rövidített változatban a DJ volt. Aki mindenekelőtt abban különbözött klasszikus kollégájától, hogy a számok között sosem szövegelt, sosem közölt információkat az éppen forgó felvételekről, sosem próbálta verbálisan lelkesíteni a tömeget: ő kifejezetten a zenére és azok egymásutánjára, összeillesztésére koncentrált. Ezt a szerepkört a mellettük felbukkanó „szövegelőgépek”, az MC-k vették át, akik nevüket az amerikai szórakoztatóipari ceremóniamesterektől (Master of Ceremony) kapták. 
Bár a kilencvenes években tovább árnyalódott a DJ fogalma, alapjaiban ma is ugyanaz jellemzi őket, mint az első techno és house DJ-ket. Egyfelől a közönséget szolgálják, másfelől önkifejeznek. Egyszerre művészek és tömegpszichológusok. E két törekvésnek egyensúlyban kell lennie. Ahogy Palotai Zsolt szokta mondani, „minden zenét azzal a meggyőződéssel kell lejátszania, hogy az pont ott, pont akkor a legjobb”. 
A hagyományos lemezlovassal ellentétben a DJ szettjeiben nem slágereket forgat, hanem igyekszik minél újszerűbb hangzású és hangvételű felvételekkel előrukkolni. Ráadásul egy partin már egyetlen szám sem hallható az elejétől a végéig – csakis a folyamat. Ha jó a DJ, a közönség észre sem veszi, hogy hol kezdődik az újabb dal – átúsznak, egymásba érnek a zenék.
Vannak, akik nem csak mixelnek, de játszanak is a lemezekkel. Backspin, cut, scratch – három különböző technika az effektezésre. Az előbbinél a DJ a futó lemezt visszahúzza a tű alatt, a másodiknál a hangsúlyos ütemeknél átkeverés helyett hirtelen csatornát vált a keverőpulton, a harmadik esetében pedig oda-vissza rángatja a lemezt, újszerű lüktetést adva ezzel a zenének.
A DJ-k kreativitás szempontjából amúgy két nagy csoportra oszthatók. A többség kizárólag mások felvételeit játssza, és az a plusz, amit ezekhez hozzátesz, nagyjából a zenei ízlésben és szelektálásban, majd a partikon a korongok egymáshoz illesztésében, egymásra úsztatásában nyilvánul meg. A másik, kisebbik csoport viszont egy idő után maga is készít előbb remixeket, majd esetleg kifejezetten saját felvételeket. Az előzetesen stúdióban felvett alapokra a helyszínen effekteket és más színező elemeket kever. Ezeket a „magánszámokat” nevezik live act-nek. 
A DJ-kultúra további fontos jellemzője, hogy a dalnak többféle változata létezik, de a hangzás, az mindig egyedi. Lehet, hogy sosem tudja meg a hallgató, hogy ki volt az eredeti előadó, de általában nem is érdekes. Ráadásul a különböző változatok hiába rögzülnek lemezen, csak elvileg hozzáférhetőek: a heti több száz korongos felhozatalból ki mire talál rá, az rengeteg tényezőn múlik. A kortárs tánclemezek sokszor alig párszáz példányban léteznek a világon, ha időben nem találkozik vele az érdeklődő, lehet, hogy már soha nem is fog. 
Mindez a tömeggyártású hanghordozók megjelenése előtti időket idézi, amikor a dalokat még csak koncerteken lehetett hallgatni. A mai tánczenéknek rengeteg olyan változata létezik, ami kereskedelmi forgalomba nem kerül, csak a megszállottabb DJ-k forgatják őket, így azokat ismét csak adott alkalommal, partikon lehet hallani, azaz újra közösségi élményhez kötődnek.
Hogy ebből a hangfolyamatból mire fogunk mondjuk tíz év múlva emlékezni, az persze más kérdés. Hisz alapvetően nincs konkrét szám, nincs konkrét lemez, illetve ha van, folyamatosan változik.
„Ez a pillanat művészete. A jövő itt nem érdekes – válaszolta erre Palotai Zsolt 2000-ben. – A múlt is csak annyiban, hogy abból ki tudd választani a mindenkor érvényeset. A folytonos új zene a többségnek zavaró. A régit folyamatosan össze kell rakni az újjal. A heti több száz lemezből jó, ha ötven-hatvanat meg tudok hallgatni. A legnagyobb kihívás – különösen annak, aki minden héten játszik –, hogy ebből mennyit vagyok képes beépíteni a repertoárba. Minden héten úgy összerakni az újat a régivel, hogy az működjön. Megtalálni azt, ami a múltból passzol, úgy, hogy talán észre sem veszed, hogy az tíz évvel ezelőtt történt. Egyfajta kettősségnek mindig benne kell lennie a zenében: amikor elkészül, legyen benne a most érzése, ugyanakkor legyen benne az időtlenségé is. Az elmúlt években maga a mű fogalma is erősen átértékelődött. Sőt, ez a folyamatzene sokszor »folyamatalkotást« feltételez. Egyesek gyakorlatilag a stúdióban élik az életüket, tudok olyanról, hogy a keverőpult alatt hálófülkét rendeztek be.”  
A DJ-kultúra további – némiképp meglepő – sajátossága a vinyllemezek varázsa. Hogy az a kultúra, ami jelenleg a leginkább előre mutató, és amelyben a technikának és gépeknek kiemelt szerepe van, éppen e régi, sokak szerint idejétmúlt hanghordozókhoz nyúl. Ennek oka vélhetően a hangzás: az elektronikus zene lüktetésében és érzékelésében meghatározó basszus hangokat ugyanis csak az analóg dubplate képes tökéletesen visszaadni. Ráadásul a koronghoz játszás közben fizikailag is hozzá lehet nyúlni. 
Szokás mondani, hogy a mai tánczenékbe mindenféle stílus, irányzat belefér, a klasszikus zenétől a népzenén át a jazzig. Persze a gyakorlatban az ember sokszor elbizonytalanodik: nem csak a stílusok keverednek itt egymással, de a zseniális művek is a tucattermékekkel, az eredeti hangvételek a halovány kópiákkal.
„Az ellenpontnak mindig ott kell lennie, egy idő után a tökéletes is kioltja önmagát – reagált minderre Palotai az említett interjúban. – Hosszú távon bármi unalmassá válik. Szokták persze azt is mondogatni, hogy a zenekarokkal szemben mi 5-6 órán keresztül is képesek vagyunk változatosak lenni. Ráadásul a világ legjobb zenéit játszhatjuk. Nincs időlimit, nincs kizárólagosság. Ez a kultúra eddig a világ összes létező zenéjéből táplálkozott, most valószínűleg megfordul a dolog, és az összes többi zene fog ebből meríteni. Kölcsönhatás lesz, közelítenek, átcsúsznak egymásba.”

A Fortunától a mainstreambe (overground)
Bármily meglepő, a hazai elektronikus tánczenék előképe Fenyő Miklós – az 1984-es Jól nézünk Miki című lemeze volt az, amelyen elsőként szólalt meg idehaza a break. Bár ma a műfaj szerelmesei elnézően megmosolyogják a korosodó rock and roll sztár korai próbálkozásait, azért mindenki úgy tekint erre a korongra, mint a kezdetre. Hatására a Ki mit tud?-on is felvették tánc kategóriában a breaket, és nyomában hamarosan egyik-másik hazai diszkóban megjelent a hip hop, aztán a techno, a house és a többiek.
Magyarországon az overground elektronikus tánczenék bölcsőjének a legtöbben a várbeli Fortuna diszkót tartják, ahol Bakai Mátyás a nyolcvanas évek második felétől a hagyományos diszkózenék mellett egyre több funk, majd hip hop felvételt is forgatott. Itt szerezték első tapasztalataikat aztán a kilencvenes évek vezető mainstream DJ-i, Sterbinszky, Budai, Tommyboy és Schulz, vagy a második vonalhoz tartozó Jutasi, Bárány és Jován. Ők az elektronikus tánczenék populáris vonulatát képviselték/képviselik, és megvolt az az előnyük, hogy bulijaikon olyan zenét keverhettek, amit a hazai és a nyugati kereskedelmi rádióadók is sugároztak.

A Tilostól a Tilosig (underground)
Némiképp leegyszerűsítve a kilencvenes években kialakult hazai partikultúra DJ-i két irányból érkeztek: az overground DJ-k korábban diszkókban zenéltek, aztán a divathullám változásával váltottak, eladták diszkósláger összeállításaikat, és a továbbiakban house-lemezeket vásároltak. Egy részük ráadásul anyagilag is beszállt a klubokba, kiadványokba, így nemcsak lemezlovasként, hanem befektetőként is érdekelt volt a sikerben.
A szintén a nyolcvanas évek végén indult underground DJ-k korábban nem diszkókban, hanem egyetemi klubokban, kisebb alternatív helyeken játszottak, elsősorban olyan funkys és rockos zenéket, amire azért lehetett táncolni. Az overground DJ-knél zeneileg sokkal szélesebb spektrumot öleltek fel, és sokkal kreatívabban bántak a lemezekkel, hangulatokkal is, mint a professzionális szórakoztatásra berendezkedett kollégáik.

Elektronikus tánczene

Kőszállító uszályból lett a város megkerülhetetlen koncerthelyszíne

Ha zúzós zene szól, a közönség talpa alatt imbolyog a hajó

Több mint negyven gyermeket fogadott örökbe a Grammy-díjra jelölt énekesnő

Jön a cigány Rómeó és Júlia

A nyolcvanas-kilencvenes évek undergroundjából kinövő A38 Hajó 2003-ban nyitotta meg kapuit a Petőfi-híd budai hídfőjénél. Magyarország technikailag egyik legjobban felszerelt koncerthelyszíne és független kulturális központja, amely évente hétszázötven előadóművészeti programot, koncertet szervez. Mindezek mellett hazánk egyik legtermékenyebb, egyik legnagyobb tradíciókkal bíró mozgóképgyártó műhelye, amely évente körülbelül kétszázötven (eddig összesen több mint kétezer) televíziós produkciót készít, valamint helyszínt ad a közszolgálati televízió naponta jelentkező élő magazinműsorának.
Fennállása során eddig több mint tízezer programot, koncertet, kiállítást, színházi előadást szervezett meg és bonyolított le, közel kétezer televíziós műsort, illetve dokumentumfilmet készített és több száz élő televíziós adást bonyolított le. Éves látogatószáma meghaladja a százötvenezer főt, az elmúlt húsz évben több millió látogatót fogadott. Számos elismert külföldi előadó/formáció (pl. az M83, a dEUS, King Krule, Tricky, a Veils, a Vienna Art Orchestra, Anna Calvi és a Gogol Bordello) lépett már fel a helyszínen, ahová azóta is szívesen visszajárnak. A hazai szólóprodukciók és zenekarok számára komoly presztízst jelent egy hajós koncert. A magyar könnyűzene minden műfaja képviselteti magát a nagyterem színpadán, így például az Ivan and the Parazol, a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Lajkó Félix, Jónás Vera, Barabás Lőrinc, Péterfy Bori, a Galaxisok és az Analog Balaton.
Az A38 Hajó jelenlegi tulajdonosi köre egykor a Bahia láncot és kiadót működtette. A klub maga egy egykori szovjet-ukrán nehézáru-szállító uszály átalakításával jött létre, amely 1999-ig látott el szállítási feladatokat a Dunán. Nemcsak klubként, hanem kiadóként, szervezőként, kortárs művészeti galériaként, étteremként és filmes képzőhelyként (A38 Akadémia) is működik.
A klub megnyitójára 2003. április 30-án került sor Maceo Parker szaxofonművész koncertjével. Az első évforduló egybeesett az Európai Uniós csatlakozás estéjével, ezt „titkos” Európa Kiadó-fellépésekkel ünnepelték. A dunai árvizek az évek során többször is akadályozták az A38 Hajó zavartalan működését, előfordult, hogy zárva kellett tartania néhány napig, amíg a folyó vízszintje le nem csökkent. 2010-ben az A38 Hajóhoz került a második ütem, a Dereglye. Eredeti funkciójában kiállítóterem volt, aztán kisebb koncerteket tartottak benne, jelenleg pedig már stúdióknak ad otthont, például a Petőfi Rádió is innen sugároz.
2015-ben újabb építészeti fejlesztés zajlott az A38-on. Ekkor készült el a hajó orrterasza fölött a látványos, 33 négyzetméteres panorámastúdió, amely egy modern felszereltségű televíziós stúdió. Innen jelentkeznek be a Petőfi TV műsorvezetői is. 2017-ben Bognár Attilát, az A38 Hajó vezetőjét a Forbes Urban különszáma beválasztotta a 100 legfontosabb közéleti szereplő közé, akik világvárossá tették Budapestet.
2020 nehéz év volt világviszonylatban és a Hajó életében egyaránt. A járványügyi korlátozások miatt hosszú ideig nem lehetett zenei eseményeket rendezni, így az A38-on sok előadó közönség nélkül állt színpadra; a fellépésekből koncertfilmek készültek, amelyeket a Petőfi TV sugárzott. A pandémia alatt a sor került a Tetőterasz átalakítására, és ott immáron koncertfelvételeket is lehet rögzíteni. 2023-ban, az A38 20. évfordulója alkalmából nagyszabású programsorozattal készültek a szervezők, emellett pedig Szirmai Márton rendezett egy közel egyórás dokumentumfilmet a Hajó múltjáról és jelenéről.
BB

Kapcsolatok

düBel

Felhangolva!

21. századi alterock

Elektronikus tánczene

Felhangolva!

A38 Hajó