Előadó

Vizeli Bálint és barátai

A mai folkzenei színtér fiatal, mégis megkerülhetetlen szereplőjét – akinek nagybátyja az Újstílus, a Téka és Vujicsics együttesek korábbi prímása, a Zeneakadémia tanára, Vizeli Balázs - már gyerekkorában, családi inspirációk okán is magával ragadta a népzene világa. Egészen kicsi korában kezdett klasszikus hegedűt tanulni és a különböző tájegységek zenéjével foglalkozni, majd alig 24 évesen első díjat nyert a 2017-es Kecskeméti Prímásversenyen. Rendszeres ad koncerteket a Vizeli Bálint és barátai formációval, vagy lép fel vendégmuzsikusként olyan együttesekkel, mint a Góbé. Mivel fontosnak tartja a népzene megőrzését és népszerűsítését, gyakori szereplője táncházas programoknak is (Fonó, Hagyományok Háza).

Az eddigi munkáját tükröző első albumáról, Ahogy tudok... (2020), a következőket mondta: „Egyfajta mérföldkőként tekintek az albumra, amely azt hivatott bemutatni, hogy jelenleg hol tartok, miket, és hogyan tudok muzsikálni.” A formáció tagjai más felállásokban is zenélnek, de sok szálon kötődnek egymáshoz: közös zenélések, népzenei projektek és táborok, táncházas programok, külföldi szereplések során gyakran hozta őket össze a sors.

Közreműködők: Vizeli Bálint (hegedű), Vizeli Máté (brácsa, koboz), Annus Réka (ének), Egervári Mátyás (cimbalom), Tímár Márton (nagybőgő), Tímár András (nagybőgő), Blumenschein Alinka (brácsa)

SzE

 

https://www.facebook.com/vizelibalint/about

https://www.vizelibalint.hu/

https://www.instagram.com/vizeli.balint/

Frissítve: 2023-1 , Száraz Edit