Előadó

Tündérground

Borítókép forrása: Erdélyi magyaRock 1970-2010/Vajda Ferenc

Az instrumentális, eklektikus zenét játszó Tündérground zenekar 2004-ben alakult a székelyföldi Csíkszeredában. Zenéjük hangzásvilágát a hegedű, fuvola, doromb, elektromos és akusztikus ütős hangszerek összjátéka teszi egyedivé. Szerzeményeikben számtalan stílust ötvöznek, a hagyományos népzenétől az elektronikus zenéig, a space-, jazz- és art-rockon keresztül a drum and bassig.

A héttagú zenekar klubkoncerteken mutatkozott be Erdély-szerte, majd 2005-ben a Félsziget fesztiválon már a nagyszínpadon szerepelhettek főműsoridőben. Ezután magyarországi fesztiválokra is meghívást kaptak. A budapesti Gödör Klubban másfél-két éven át havonta felléptek. 2007-ben a szegedi SZIN fesztiválon élőben vették fel a Mirtill című lemezt. Erdély nagyobb városaiban is koncerteztek, valamint a Félszigeten, Tusványoson, a Plai és a tengerparti StufStock fesztiválon is szerepletek.

A Tündérground második, Ballyho című lemezének felvételei egy kolozsvári stúdióban készültek. Az albumon Weinberger Attila gitáros is közreműködött. 2011 után a zenekar „hibernált”, a koncertek száma évi egy-kettőre csökkent. 2013-ban az Ozora fesztiválon léptek fel, 2017-ben Uzonkafürdőn a Voices of Nature fesztiválon koncertezett a zenekar, 2018-ban a csíkszeredai Csíki Jazzfesztiválon, 2019-ben a csíkszeredai Filmszereda filmfesztiválon, 2022-ben pedig a NyárON Szereda fesztiválon láthatta őket a közönség.

HZ

Forrás:

  • Zilahi Csaba, Erdélyi magyaRock 1970-2010, Újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról, 2022
Frissítve: 2024-3 , Hőgye Zoltán