Előadó

Szabyest és zenekara

A Középsuli sorozatban is feltűnő Szabó Szabolcs Achilles (1992, Budapest) saját bevallása szerint „a közösségi média egyik legtudatosabb felhasználójának számít”, hisz karrierjét a különböző közösségi média oldalakra támaszkodva építette fel. 2013-ban netceleb lett, amit arra használt, hogy az addig hobbiként űzött zenei projektjeit is megismerhesse a közönség. 2009-2010-ben kezdett el dalokat készíteni, ekkor állította össze saját otthoni stúdióját, így amikor műfaji meghatározásról esik szó, dalait a „bedroom pop” azaz hálószoba pop kategóriába sorolja.

2014-ben megjelenő Kártyavár című bemutatkozó dala után, a következő években pedig újabb szerzeménnyekkel jelentkezett (Szakadékok közt, 2016; Emlékezz 2017; Nélküled múlt el a tél 2019; Zavarodott lettem 2021; Mi lenne,ha... 2022) melyek között több vendégelőadó is szerepelt (Children Of Distance, Tóth Andi, Kollányi Zsuzsi). 2017-ben jelentkezett A Dal című műsorba Szerelem kell című dalával, a 2019-ben debütáló Dilemma című lemezén pedig jelenlegi zenekarának tagjai is szerepeltek: a Stolen Beat-ből is ismert Latyák Bence (billentyűsök) és Farkas Ádám (dob). 2022 májusától a fél playback fellépések mellett zenekarral is láthatjuk őt a színpadon. 

A 2023-ra új nagylemezt ígért, melyből egy dalt (Nem hiányzol már) már bemutatott rajongóinak.

BBB

 

http://www.szabyest.hu/?fbclid=IwAR2FlpjNMxqf801W13umoo6GTbHdLJNRjO1NGjKNCCj1SWX8cIGRqlM1oNA

https://www.facebook.com/szabyest

https://www.instagram.com/szabyest/

Frissítve: 2024-11 , Bagossy-Biró Barbara