Children of Distance
Az internet korában a távolság már nem akadály – bizonyítja ezt a Children of Distance, azaz a Távolság gyermekei zenekar születése is, hiszen a formáció magját képező három rapper-énekes-dalszerző – a máriapócsi Carp-E (Ács Róbert), a kiszombori Shady (Nyáry Roland) és a Szücsiben élő Horus (Somogyi Péter) – a magyar rap egyik „klasszikusa”, Sub Bass Monster (Máté Szabolcs) internetes fórumán találtak egymásra 2005-ben és a következő évben meg is alakították együttesüket.
Első nagylemezüket (Egyedül a világ közepén, 2006) a műfaj másik nagy öregje, FankaDeli (Kőházy Ferenc) kecskeméti stúdiójában rögzítették, ám az anyagot nem találták kellően erősnek, így mindössze négy példány készült belőle a kezdeti szárnypróbálgatásokat dokumentálandó. A második korong (Csapó kettő, 2007) már ütősebbnek bizonyult, leginkább az Emlékezz rám és a Beforratlan sebek című líraian érzelemdús rapdaloknak köszönhetően. Innen egyenesen ívelt felfelé a zenekar karrierje: következő albumaik (333 km, 2010, IV. felvonás, 2012, Pillangó, 2013, Ötödik fejezet, 2016) közönségkedvencek lettek, slágereik és klipjeik (például Barátként búcsúzom, Úgy kellesz, Sajnálom, Nélküled annyira más) rekordszámú kattintásokat, letöltéseket produkáltak a világhálón, a dalszövegeiket egybegyűjtő kötetet (Kedves naplóm, 2013) rajongóik rajzai illusztrálják.
Szakmai elismerésekben is bőven volt részük: a VIVA Comet legjobb együttesnek járó díját egymás után három évben (2011, 2012, 2013) nyerték el, 2012-ben megkapták az év együttesét illető Bravo Otto díjat, a Transilvanian Music Awards zsűrije pedig 2012-ben és 2013-ban is az év legjobb magyar hip-hop csapata díjjal jutalmazta őket.
Az évek folyamán Ladányi Patrícia énekessel, Szabó Péter billentyűssel, Kiss Gergely basszusgitárossal, Lapis Botond gitárossal és Tuboly Roland dobossal nyolctagúra bővült a formáció, mely egy-egy dal erejéig olyan neves előadókkal is együttműködött, mint Oláh Ibolya, Kozma Kata vagy Puskás Peti. Nagylemezt régóta nem adtak ki, pop-rap műhelyükből azonban folyamatosan érkeznek az új és újabb szerzemények, illetve videóklipek. Három legfrissebb dalukkal (Mindennél, Megtanultam, Levegő) 2023 végén rukkoltak elő.
CsO
Popkulturális Blog
Zeneszöveg
- Beforratlan sebek
- Kedves naplóm
- Búcsúlevél
- Emlékezz rám 2 (Km. Ladányi Patrícia)
- Fáj még
- Te vagy az Te voltál!
- Emlékezz rám
- Játék az élet
- Egyedül a világ közepén
- Megtettem
- Másról szól (km. Patty)
- Barátként Búcsúzom feat.Kozma Kata
- Engedj el
- Kiccsapatom
- Ha hallasz (Km. Patty)
- Nem menekülök el
- Ha sírsz
- Ki így, ki úgy
- Sivatag (Km. Patty)
- Életjel (feat. Patty)