Slapstick?
A Slapstick? 2016-ban alakult budapesti zenekar, akik funky, jazz és hiphop műfajban játszanak, néhol egy kis elektronikával fűszerezve. Az együttes tagjai: Molnár Barnabás (gitár), Gerner Koppány (basszusgitár) Gulyás Bence (drumpad, dob) és Gyulai Samu (billentyűs hangszerek). Sokáig nem volt állandó énekesük, így különböző vendégelőadókkal dolgoztak együtt (Lighghty, Latham Mina, Dom Beats, Kozár Juli, Gálhidy Gizus, Gulyás Boti, Dovalovszki Erik). Mayer Szonja, aki korábban is rendszeres közreműködő volt a koncertjeiken és a lemezfelvételeken, 2024-ben hivatalosan is a Slapstick? teljes jogú tagjává vált, énekesnőként.
Zenéjüket az érzelmi sodrás és a hipnotikus hangulat jellemzi, a dalszerzésből mindenki kiveszi a részét. 2020-ban Caesar's Shack címmel adtak ki egy EP-t, amit aztán több single követett. A zenekar 2022-ben bejutott az NKA Hangfoglaló Induló Előadói Programjába.
2023-ban jelent meg első nagylemezük, egy konceptalbum, Liftoff címmel. A kilenc dal mindegyike egy űrhajón játszódik, ami a Földről menekülő embertömeget az új otthonuk felé szállítja, de meghibásodik, és megreked a világűrben.
A 2024-ben kiadott Fél volt a zenekar első magyar nyelvű dala. Érzelmes, a kilencvenes évek R&B popját idéző szám, amelyben ZSÉ, a rapper is közreműködik. 2025 tavaszán jött ki új daluk, az Out of the Blue.
HZ