Előadó

Ölveti Blues Band

Régen kezdte a pályát, de az első nagylemezéig csak 1997-ben jutott el a debreceni Ölveti Blues Band.

Ölveti László (ének), Boros György (gitár) és Bujdosó András (gitár) 1989-ben Amszterdamban határozta el, hogy zenekart alapít. A kezdeti trió felállás hamar kvintetté bővült, és a kilencvenes évek elején náluk énekelt a később musical-vonalon befutott Dorogi Barbara (ének) – aki amúgy 1995-ben Night Time Is The Right Time címmel egy remek blueslemezt készített – és Oláh Andor (szájharmonika), aki később a Dr. Valter and the Lawbreakersben folytatta.

Kevesen tudják, hogy a Takáts Tamás előadásában slágerré vált (és tőle sokak által átvett) Pocsolyába léptem eredetileg az Ölveti Blues Band száma, ezért is adták ezt az első, 1997-ben megjelent albumuk címének. Hogy nehogy elfelejtsék őket, 2005 nyarán a boltokba került az újabb korong (Jó reggelt blues), majd négy évvel később a Rockinform márciusi CD mellékleteként elérhető lett a harmadik korong, a Te és Én.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 343.

Frissítve: 2023-5 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok