Előadó

Meztelen Diplomaták

Ők azok, akik dánok lesznek, hogyha egyszer meghalnak, de addig is vasalódeszkán szörföznek, és ha kell, gyermeki naivsággal csodálkoznak rá az élet apró örömeire. Az 1960-as évek szörf-rock életérzése az 1990-es évek magyar alternatív hullámain ringva.

A 2009 óta „zenei szolgálatban” lévő Meztelen Diplomaták öten vannak, a jelenlegi felállás: Tóth Attila (ének, gitár), Tajti Szabolcs (billentyűs hangszerek), Elek Mátyás (basszusgitár), Székely János (gitár) és Barát Ádám (dob).

Első nagylemezük 2013-ban jelent meg (Sellő Grand Hotel), rajta a Dánok című sikerdallal, a producer Tövisházi Ambrus volt. 2016-ban Prieger Zsolt közreműködésével egy EP-vel jelentkeztek (Helyből bárhol). A második albumukat 2019-ben adták ki (Szeptemberi szél). A lemezen hat új és öt addig csak online megjelent dal hallható (producer: Ligeti György).

A zenekar 2022-ben akusztikus koncertet tartott a Petőfi TV-ben, ahol egy Kispál és a Borz-dal (A rétek halványak) feldolgozását is előadták.

HZ

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/meztelen.diplomatak/

https://www.instagram.com/meztelendiplomatak/

http://meztelendiplomatak.hu/

 

Frissítve: 2024-1 , Hőgye Zoltán