Előadó

M.É.Z.

Az első magyarországi ír-skót népzenét játszó csapat az 1988-ban alakult M.É.Z. (Meg nem Értett Zenekar) volt.

Az első tíz évben a Pálvölgyi Ádám (1962, mandolin, basszusgitár, ének) vezette zenekar voltaképpen Turáni Csongor (1946, hegedű) elképzeléseit valósította meg. Ír, skót tradicionális dallamok, balladák, kocsmadalok alkották a repertoárt, több száz év népzenei kincséből merítve. Készítettek hat lemezt, adtak évi 180-200 koncertet, kétszer budapesti előzenekara lehettek a Jethro Tull-nak, sőt a kezdeti időkben még a Sziget nagyszínpadára is felfértek, a népzenei fesztiválokon pedig rendre kiemelt helyen szerepeltették őket.

Aztán 1998-ban Turáni kilépett a zenekarból, és a Celtic Evangelic-ben, majd az Isterfolkban folytatta. Két évre rá Pálvölgyi szintén ment, ő a Rat Boys-szal főként a külföldi kocsmákat járta. A M.É.Z. pedig a továbbiakban más tagokkal, más közönségnek keményebb zenét játszott. Ez a törés hívta életre 2003-ban az ex-M.É.Z.-t, amellyel az egykori alapítók az eredeti programot élesztették újjá.

JBSz

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 206–207.

 

Kapcsolatok:

http://www.mez.hu/

https://www.facebook.com/mez.original/photos_by?locale=hu_HU

 

Frissítve: 2024-1 , Jávorszky Béla Szilárd