Előadó

Mátyás Attila Band

Ahány stílus, annyi zenekar – summázhatnánk talán kicsit leegyszerűsítve honi rockvilág egyik legsokoldalúbb alakja, Mátyás Attila énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró alkotói pályaívét.

Tizennyolc évesen kezdett zenélni, kezdetben az újhullámos Duran Duran nyomdokain haladó Butique együttesben, aztán Delhusa Gjon mellett pengette a húrokat, de az igazi karrierje a Sisters Of Mercy, a Mission és a Cult által fémjelzett dark wave irányzatot Magyarországon meghonosító F.O. System (1986–1989) frontembereként kezdődött.

Hasonlóan emlékezeteset alkotott, de merőben más arcát mutatta a dirty rock Sex Action, illetve a hardcore Action zenekarokban (1990–1995), míg a U2 és az INXS által inspirált Agnus Dei vezetőjeként (1995–1998) a spirituális énje került előtérbe. Ezeket a sokszor meglehetősen éles zenei váltásokat, 180 fokos fordulatokat Mátyás Attila sajátos alkotói módszerével magyarázza, mondván minden zenekararában új hangzásokhoz nyúlt, aktuális életszakaszához kapcsolódó, pillanatnyi belső világát tükröző dalokat írt, és ezeket korszakokat mindig határozottan el is választotta egymástól.

Az Agnus Dei feloszlását néhány év szünet követte, majd nekilátott, hogy mindazokat a zenei ötleteket megvalósítsa, amelyek egyik korábbi zenekara arculatába sem fértek bele. Ezek a pop, rock és alternatív szerzemények kaptak helyet első, A föld és az ég című 2002-ben megjelent szólóalbumán, amelynek bemutatásához kísérőzenekart szervezett előbb Mátyás Attila és barátai, majd 2007-től Mátyás Attila Band néven. Az évek során többször átalakult – jelenleg Mátyás Attila (ének, gitár), Bense Sándor (basszusgitár, vokál) és Gerő Balázs (dob, vokál) alkotta – formáció öt albumot készített (Mélyen, 2008, Újra kezded, 2011, Karma, 2015, Lélegzet, 2018, Legyen elég, 2021) és jelenleg is folyamatosan koncertezik szerte az országban.

Mátyás Attila mindeközben a 2004-től újjáéledt Sex Actionnek, a 2006-tól ismét aktív F.O. Systemnek és a nyolcvanas évek zenei világát idéző „post-wave” Dekadancernek is tagja, továbbá ismeretterjesztő és természetfilmekhez készít aláfestő zenéket Merkaba művésznéven.

CsO

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/MatyasAttilaBand/?locale=hu_HU

http://matyasattila.com/

 

Frissítve: 2023-4 , Csikor Ottó

Kapcsolatok