Mátyás Attila
Zenész - énekes, Zenész - gitáros, Dalszerző
Mátyás Attila (1963, Budapest) gitáros, énekes, dalszerző, a hazai rockélet egyik legsokoldalúbb szereplője, aki az F.O. System, a Sex Action, az Action és az Agnus Dei zenekarok tagjaként vált ismertté. 2002-től önálló előadóként, 2007-től saját kísérőzenekarával, a Mátyás Attila Banddel lép fel.
1981-től zenél aktívan. Gimnáziumi zenekarokban játszott, majd az első komolyabb fellépése Delhusa Gjon mellett volt.
Az F.O. Systemet Mátyás Attila és Jerabek Csaba (basszusgitár) alapította 1986-ban. Az együttes kezdetben punkzenét és feldolgozásokat játszott, majd később dark rock műfajú saját számokkal jelentkezett. A zenekar dallamvilágával és dalszövegeivel az 1980-as évek zenei szcénájának egyik kiemelkedő képviselőjévé vált.
Mátyás Attila 1990-ben a Sex Action alapító tagja lett, a hamar nagy népszerűséget szerző, nyers és kemény zenét játszó formáció gitárosa volt egészen 1995-ig.
Ezután megalakította az Agnus Dei nevű, pszichedelikus rockot játszó együttesét, amelynek 1995-98 között volt dalszerzője, énekese és gitárosa.
Mátyás Attila az Agnus Dei megszűnése után néhány évig szünetet tartott, majd szólóban kezdte megvalósítani zenei ötleteit. Első szólólemeze 2002-ben jelent meg Föld és az Ég címmel, amely keveréke lett a rock, a pop, és az underground zenének. Azután ismét zenekart szervezett maga köré, és 2007 óta a mai napig Mátyás Attila Band néven koncerteznek. Második albuma, a Mélyen 2008-ban jelent meg, amelyet mindenki számára ingyenesen letölthetővé tett saját weboldalán. Újra kezded című lemezét 2011-ben adta ki, ezt követte 2015-ben a Karma című album, amelyen nemcsak saját csapatával, de több neves hazai rockdobossal is együtt dolgozott. 2018-ban Lélegzet címmel jelent meg az énekes-gitáros új lemeze. 2021 elején Mátyás Attila új anyaggal jelentkezett, együttesével a járványidőszak alatti lezárások során készítette el a Legyen elég című albumot.
Lemezeit saját műtermében, a 2001-ben létrehozott budapesti Merkaba Stúdióban készíti el. Ugyancsak Merkaba alkotói néven ismeretterjesztő és természetfilmekhez ír aláfestő zenéket.
Decadencer nevű, 2019-ben alakult post-wave formációjával is láthattuk őt, ugyanebben az évben már egy lemezük is megjelent (That's you).
Közben régebbi zenekaraival is újra és újra színpadra lépett: 2004-től újra él a Sex Action, 2006-tól pedig ismét van F.O. System. 50. születésnapja alkalmából, 2013. novemberben Mátyás Attila négy zenekarával is (Agnus Dei, F.O. System, Mátyás Attila Band, Sex Action) különleges, teltházas koncertet adott az A38 Hajón.
HZ
https://www.facebook.com/MatyasAttilaBand/?locale=hu_HU
Forrás:
- Mátyás Attila, Wikipédia, 2023-06-02