Az 1960-as évek második felében Pécs mellett elsősorban Szeged volt még jelentős vidéki beatcentrum. Itt mutatkozott be 1963 tavaszán egy technikumi iskolabálon az eredetileg Crystalsnak hívott, később Kristály néven ismertté vált zenekar, mely az első években főként Bill Haley, Elvis Presley, Cliff Richard, a Beatles és a Dave Clark Five számait játszotta a szegedi Ifjúsági Házban és a Dózsa-klub (Tiszti Klub) pincéjében. Miként Molnár Gyula, a zenekar klarinétosa (nem mellesleg a Molnár Dixieland Band vezetője) 2018-ban visszaemlékezett: „Kissé furcsa volt, hogy az akkori katonás fegyelmű katonatisztek fenn biliárdoztak, a pincében meg ment a rockzene ezerrel. Néhány tisztnek nem tetszett, hogy mekkora buli van ott lenn, különösen, ha lenézett a pincébe. De ezt minden esetben a kulturális szervezőként ott főállásban működő Traser László elhárította, például meghívta egy italra a tiszt elvtársat.”

A hatvanas évek derekára a Kristály nemcsak a Dél-Alföldön, hanem országosan is ismert lett, a salgótarjáni könnyűzenei és jazz fesztiválokon arany diplomát kapott. Az Illés hatására maga is megpróbálkozott saját számokkal, ekkor született például a később kislemezen is megjelent Villon ballada (zene: Molnár Gyula, szöveg: Boncz Géza). 1967-ben felkérésre részt vettek a fővárosi Madách Színházban tartott szovjet dalok fesztiválján, ahol több mozgalmi dalt is olyan sikerrel dolgoztak fel (Hogyha hallgatsz ma rám, Minthogy egyszer él az ember) és vettek át a repertoárjukba, hogy sokan a saját szerzeményeiknek hitték. Az 1971-ig működő zenekarnak rövid ideig – mint szövegíró, konferanszié és tréfamester – a később humoristaként ismertséget szerzett Boncz Géza is tagja volt.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 324–325.