Előadó

Kávészünet

A Kávészünet koncertjein a legismertebb klasszikus és kortárs költők művei, valamint versátiratok szólalnak meg modern, dinamikus hangzással. Az együttest a kezdetben inkább hobbiszinten zenélő Popovics György (ének, billentyűsök) és Németh Ferenc (gitár, vokál) alapította 2005-ben, egy budapesti kollégiumban, később zenekarrá bővültek, melynek további tagjai: Komáromi Kristóf (dob, sampler) és Boros Bálint (basszusgitár, vokál). Zenéjük hidat képez a mai fiatalság és az irodalom között, de igyekszik minden korosztályt megszólítani. A koncertek mellett Trendhagyó irodalomórákat tartanak a diákoknak.

A Kávészünet első, cím nélküli nagylemeze 2011-ben jelent meg. Ezt követte a Tiszta szívvel (2014), a Szuper(H)írók (2016), a Legyen tánc! (2016) és az Ülj ide mellém (2019). Első videoklipjük 2011-ben készült a Csonka vers című dalhoz, amely máig a legnépszerűbb slágerük. 2014-ben elindították az országjáró Kávészünet Slam Turné nevű projektet, amelyben saját műsoruk mellett mindig teret kaptak a helyi slammerek is, és rendszeres sztárvendég volt többek között Saiid (AKPH), Wolfie (Punnany Massif) és Busa Pista (Irie Maffia). A zenekar legújabb, várhatóan 2022 végén megjelenő albuma (Ez a világ amilyen nagy) különleges koncepció mentén készült: minden egyes dalhoz felkértek közreműködni egy előadót.

BB

 

https://kaveszunet.info/

https://www.facebook.com/kaveszunetzenekar

https://www.instagram.com/kaveszunet

Frissítve: 2023-1 , Bánóczi Bea