Előadó

HétköznaPI CSAlódások

Az 1990-2000-es évek fontos punkzenekara.

1990-ben alakult komlói csapat, melynek első stabil formációja 1991 tavaszára jött létre: Megyeri Ferenc (ének), Bársony Barnabás (gitár), Balha Vilmos (basszusgitár), Koltai Csaba (dob). Az első három évben három demót is készítettek, majd 1994-ben jött az első valódi kazetta (Nyaljátok ki!), melynek révén már országos ismertségre tettek szert. Ebben az évben felléptek a Szigeten is (ráadásul kétszer). A teljes hangzás érdekében csatlakozott hozzájuk a gitáros Bánfai Attila, s a következő lemezüket (A terrorista visszatér, 1995) már ötösben vették fel.

Az 1996-ban kiadott Isten hozott nálunk, Johnny CD-jükön található máig legnagyobb slágerük, a Commandante. 1995 és 1998 között szinte folyamatosan koncerteztek, és az ország egyik legnépszerűbb punkzenekarának számítottak. Bánfai és Koltai kilépése után sem tört meg a lendületük, a tizedik születésnapjukat ünneplő koncertről videókazettát is megjelentettek. Népszerűségüket növelte, hogy a szélsőjobb részéről többször érte őket támadás. A 2001-es Dollár, hatalom, pornó lemezük az egyik legnépszerűbb hazai neopunkalbum lett. 2006-ban Balha Vilmos helyére Szabó Zoltán került, még abban az évben egy Józses Attila versmegzenésítéses albummal (Én József Attila, itt vagyok) rukkoltak elő. Az elmúlt tíz évben is aktívak maradtak, két-három évente jelentetnek meg új lemezeket, az eddigi legutolsót 2017-ben (Nihilista Rock –– Roll).

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 112.

Frissítve: 2023-4 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János