Előadó

Fahrenheit

Borítókép forrása: discogs.com

Az Ossianból kivált triót Maróthy Zoltán (gitár, ének), Tobola Csaba (dob) és Vörös Gábor (basszusgitár) alapította 1994 szeptemberében. Első albumukat (Fahrenheit) 1995 áprilisában, a másodikat (Egyedül) egy év múlva adta ki a Sony Music. Az Ossianhoz képest a modernebb rockzene felé mentek el. Eleinte nagyobb koncerthelyeken játszottak országszerte, később a rockklubokat járták végig. 1997 őszétől két éven át a Lágymányosi Közösségi Házban önálló klubjuk volt. 1999 májusában jelent meg a harmadik, eddig utolsó albumuk. 2001-ben – a tagok egyéb elfoglaltságai miatt – leállt a zenekar. Azóta mindössze két alkalommal (2006, 2017) álltak össze egy-egy koncert erejéig.

Frissítve: 2024-1

Kapcsolatok