Előadó

Dirty Canvas

A budapesti blues-rock együttest 2017-ben alapította Szilágyi Zsombor gitáros, Nagy Gergely basszusgitáros és Tóth Márk dobos. Hozzájuk csatlakozott a frontember, az énekes-gitáros Huff Zalán és a billentyűs Kiss Norbert. Kezdetektől az irányadó műfaj a klasszikus rock, a blues-rock, és úgy összességében az 1960-as, 1970-es évek életérzése volt. Abból az időszakból merítenek, viszont a saját szájízükre formálva a dolgokat, a végén egy Dirty Canvas-dal születik. Odafigyelnek a modern hangzásra, de keresik az arany középutat a vintage és a modern között.

Az első éveikben tehetségkutató versenyeken indultak, 2020-ban már olyan helyeken játszottak, mint az A38 Hajó és a legendás Mini együttes egykori törzshelye, az azóta bezárt művelődési ház a Bem rakpart 6. szám alatt. Kezdetben angol nyelvű dalokkal próbálták hitelesen visszaadni a vintage-életérzést, aztán 2021-ben Törj ki címmel, egy klip kíséretében bemutatták első magyar nyelvű szerzeményüket. A fiatal rock’n’rollerekből álló zenekar több kislemez és egy EP (Several Nights, 2019) után egy magyar nyelvű albumon dolgozik.

HZ

 

https://www.facebook.com/DirtyCanvasBand/

https://www.instagram.com/dirtycanvas_band/?hl=hu

Frissítve: 2023-1 , Hőgye Zoltán