Előadó

Bumeráng

Borítókép forrása: Zilahi Csaba/Erdélyi magyaRock 1970-2010

A Bumerángot 1980-ban alapította az erdélyi Kézdivásárhelyen Jaroziewitz Tibor gitáros-énekes, Gáspár Álmos billentyűs, Horváth György gitáros (később dobos) és Szabó József basszusgitáros. Ez a felállás egy-két évig működött, de a kötelező katonaság miatt a tagok cserélődtek, így került be a zenekarba Gáspáry István basszugitáros-énekes, majd Pánczél Levente gitáros-énekes, és később Horváth Tibor dobos, Horváth György akkori gitáros öccse. Ez lett az első stabil Bumeráng-felállás, amely a Román Televízió magyar adásában is szerepelt, és amely túlnyomórészt saját számokat játszott. Zenéjük fokozatosan alakult át a folkból az Illés, a Fonográf, és az Omega képviselte stílus irányába.

A háromszéki zenekar hetente játszott a helyi Művelődési Ház klubjában, és az akkori lehetőségek szerint turnézott is, jórészt Kovászna megyében és környékén. 1984-ben a rétyi Tavirózsa Fesztiválon megnyerték a nagydíjat. 1985-ben basszusgitárosként került be a zenekarba Demeter Elemér (a későbbi énekes), majd miután ő is katonának ment, Lőrincz Imre került a helyére. Az 1989-es forradalom után Gáspár Álmos Magyarországra távozott, a helyére Kertész János került billentyűsként. Ezután alakult ki a Bumeráng második stabil felállása, amely mintegy húsz évig működött ebben a formában. Főként saját dalokat játszottak, amelyeknek a zenéjét Lőrincz Imre, a szövegeket pedig Demeter Elemér írta. Az együttes az évek során négy albumot is készített: Bumeráng (1985), Régi ünnepek (1995), Azok az évek (1998), A biztonság relativitása (2001).

A Bumeráng régi és újabb tagjai közt mindig nagyon szoros, baráti viszony volt és van a mai napig. A jubileumi koncerteken mindegyikük színpadra lép, akkor is, ha más városokból, Magyarországról vagy Svédországból kell erre az alkalomra hazamenniük. Így volt ez a tizenöt éves, a harmincéves jubileumi koncerteken is, amelyeket fergeteges hangulat jellemzett. Az egykori énekes - és Erdély-szerte ismert rádiós - Gáspáry István 2021-ben elhunyt.

Az együttes elsősorban azért oszlott fel, mert kifulladt a lendület. Hosszú ideig működött, és a megváltozott társadalmi-gazdasági-zenei körülmények között már nem találta a helyét. A közönség mégsem marad élőben előadott Bumeráng-dalok nélkül: az elmúlt években a zenekar négy korábbi tagja - Jarosiewitz Tibor, Horváth György, Horváth Tibor és Demeter Elemér - Old Bumeráng néven ad koncerteket.

HZ

Forrás:

  • Tamás Réka, Saját dalokkal készül az Old Bumeráng, Székely Hírmondó, 2022-02-11
  • Zilahi Csaba, Erdélyi magyaRock 1970-2010, Újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról, 2022
Frissítve: 2024-3 , Hőgye Zoltán