Előadó

Black Hole

Borítókép forrása: Erdélyi magyaRock 1970-2010/Balázs István

A Black Hole zenekar 1996-ban indult, mikor is Erdély egyik legnépszerűbb metál zenekara, az Incognito egy tagcsere miatt nevet változtatott. A gyergyószentmiklósi csapat Barabás Attila (gitár), Bicsak Tibor (ének), Ferencz József (dob) és Gergely László (basszusgitár) felállásban már abban az évben közös erdélyi turnén szerepelt az Eddával, majd nyáron az Agárdi Popstrandon is felléptek Pataky Atilláék vendégeként. Ugyancsak 1996-ban odahaza két fesztiválsikert is arattak: 3. helyezéseket értek el a Piatra Neamțon megrendezett országos rockfesztiválon és a Szatmárnémetiben tartott Samus Rock Alive-on.

Régi Incognito-dalokat is műsoron tartottak, de modernizálták a csapat hangzásvilágát. Magyar nyelvű számaikat angol szöveggel is átdolgozták, remélve hogy ezáltal a szűkös erdélyi koncertlehetőségek mellett Románia más területein sikeresek lehetnek. Igyekeztek minél több klubbulit rendezni, ahol a saját dalaik mellett előadtak AC/DC-feldolgozásokat is. Felléptek a gyermeknapon, de az nem egy hagyományos Black Hole-koncert volt, a Republictól elkezdve a Bojtorjánig mindent játszottak ott.

1996-ban elkészítettek egy demokazettát, amelyen a négy számot magyarul adták elő (Várj még rám, Oltsd a tüzet, A pénz démona, Bitangok). 1997-ben hét angol nyelvű dalukat rögzítették a bukaresti Migas Real Compact stúdióban. Ez év nyarán Gergely László basszusgitáros Magyarországra költözött, és nem találtak megfelelő zenészt helyette. A készülő lemez végül nem jelent meg, a zenekar pedig 2003-ban feloszlott. 2010 decemberében azért még egyszer összeálltak egy koncertre a Gyergyószentmiklósi városnapokon, itt az alapító tagok mellett Balázs Bolivár játszott basszusgitáron.

HZ

Forrás:

  • Zilahi Csaba, Erdélyi magyaRock 1970-2010, Újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról, 2022
Frissítve: 2024-3 , Hőgye Zoltán