Előadó

BeatKOHO

A 2010-ben alakult dunaújvárosi BeatKOHO a stílusok olvasztótégelye. Az alapvetően hiphop beállítottságú zenekar szívesen nyúl funkys, R’n’B-s, vagy akár elektronikus alapokhoz. 2011-ben álltak először színpadra, a Hősök zenekarral, majd tehetségkutató versenyeken értek el sikereket. 2012-ben jelent meg első nagylemezük a Fújd ki!, melyen Németh Juci és Natalie Dimanovski énekesnők is közreműködtek. A 2014-ben kiadott Hibátlan EP szintén több vendégzenésszel készült, szerepel rajta többek között Kiss Flóra (Budapest Voices), Eckü (Hősök) és Maszkura. Közben járták az országot, sok helyen koncerteztek,

2013-ban felléptek az A38 Hajón, és ugyanebben az évben a tízéves Punnany Massif is meghívta őket ünnepi koncertjére. 2018 végén leállt a zenekar. A 2019. év új tagok keresésével telt, majd 2020-ra alakult ki a mai formáció, melyben az alapító tagok közül Joó László (rap) és Parádi Albert (basszusgitár) maradt az együttes tagja. A zenekar folyamatos alkotásban van, készülnek az új dalok, hiszen „amíg izzik a KOHO, mindig lesz pár szám!”

HZ

 

https://www.facebook.com/beatkohozenekar/

https://www.instagram.com/beatkoho/?hl=hu

http://beatkoho.hu/

Frissítve: 2023-1 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok