Az Art Deco inkább a Test Department-féle indusztriális vonalhoz állt közel, és nem összeszedte, hanem létrehozta a zajt. A grafikus Soós György alapította, s elmondása szerint azért választotta ezt a múlt század eleji iparművészeti stílusra utaló nevet, mert az nem kötődött kifejezetten zenei vonatkozásokhoz, és így maga a formáció sem tartozott valamelyik könnyűzenei „izmushoz”.

Hogy nem akármilyen akciókról/performanszokról lehetett szó, jól érzékelteti egy, a Polifon-ban megjelent korabeli tudósítás: „A hangkiállítás alapritmusát a gumikalapácsok és a fémhordók periodikus találkozásainak rezgései biztosították, amit lánccsörgés és némi basszusgitár egészített ki. A szintetizátor és a gitár fémesen éles hangzása, a monoton hangon n+1–szer ismételt néhány szavas szövegek, az Elektromos árnyak a hallgatóság nagy részét menekülésre kényszerítette. A korán távozók elmulasztották a könnybenzin heves oxidációs folyamatát bemutató záróképet: lelkes fiatalok tartották a tudás lobogó fáklyáit.”

Az Art Deco a nyolcvanas évek közepén mindenesetre a határokon túl is érdekes volt: 1985-ben a nyugat-berlini Atonal kísérleti zenei seregszemlén például ők is előadhatták „hangdemonstrációjukat”.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 234–235.