Talán pont jó szögben sütött rám a Nap // Tóth Andrej

Tóth Andrej képzőművész az A38 Hajó vizuális arculatának felelőse - felületeink, kiadványaink, plakátjaink és sok minden, ami az A38-at láttatja, viseli a keze nyomát. Persze sok minden mással is foglalkozik, alkot, számos különböző projekteket futtat, tanít, inspirálódik. Kikérdeztük töviről-hegyire.

Mik voltak azok a kezdeti élmények, amik a képzőművészet felé tereltek?

Szépen, finoman terelődtem a szükséges irányba, hisz nem volt tudatos hogy az óvodás társaim tőlem kérik a fák vagy az autók (szigorúan kipufogófüsttel) megrajzolásait, ahogy számtech tagozatos gimisként is valahogy magától jött, hogy a részecskeosztódást stimuláló program megírását a programozó édesapámra bíztam, én pedig köré rajzoltam az otthoni Videoton tévénket. Még akkor, a gimnázium 7x2 méteres pannójának megfestését rám bízták, volt ott ünnepi énekkar a hivatalos leleplezésen, művészeti lexikon átadás az aulában, s ez valahogy az érettségi letételéhez is hasznos útlevélnek bizonyult. Innen már nem volt visszaút.

Hogyan lettél az A38 Hajó vizuálfelelőse? Mióta dolgozol a Hajóval?

Friss diplomásként, 2003 nyarán (MOME, tervezőgrafika szak) egyszer csak jött egy felkérés, munkalehetőség, miszerint az A38 Hajó grafikust keres. Mindannyian elmentünk a kitűzött időpontban, engem visszahívtak. Nem tudom, minek köszönhetem ezt a sorsfordító pillanatot. Talán pont jó szögben sütött rám a Nap a Hajó orrteraszán, vagy csak jókor mondtam, a koncertterem padlófestését csodálva: „Én már érzem, tudom, mit fogok ide tervezni!”. Mindenesetre fél éves csúszással, de a kezdetek óta itt vagyok, és részese lehetek ennek a fantasztikus csapatnak, a Hajónak.

Milyen kihívásokat jelent egy képzőművésznek egy zenei-kulturális helyszín számára felhasználói anyagokat készíteni? Mennyire tág a mozgástér, mennyire szárnyalhat szabadon a képzelet?

Szerencsés helyzetbe kerültem itt az A38-on: mindenki lendületben volt, áramlott a tenni akarás, és egyben ez a családias hangulat, összetartás kedvező talajt teremtett az új, kísérletező vizuális megközelítéseknek. Teljes szabadkezet kaptam a Hajó arculatának kialakításában.

Imádtam az adott zenekart felfedezni, stílusbeli gyűjtést végezni, megtalálni azokat a zenéjükre, személyiségükre jellemző kulcsmotívumokat, amikből létrejöhet maga a plakát.

Melyek azok az A38-as plakátok vagy más vizuális anyagok, amikre a legszívesebben emlékszel?

A tizennyolc év alatt több száz plakát készült; ezeket mindig egyben látom, s értékelem, melyek dokumentálják hűen a Hajó mindennapjait és valahol engem is, tükröt tartva az akkori Andrejnek. A plakátok mellett büszkeséggel tekintek vissza az 5 éves, Műcsarnokban megrendezett születésnapi rendezvényünkre, ahol persze a múzeum falait padlótól a plafonig a Hajó plakátjai borították, de emellett egy rendhagyó, „párja nincs” albumot is kiadtunk, melyhez hasonlót ritkán látni más kulturális intézményektől.

Szívesen emlékszem még a saját kezdeményezésű és szervezésű Kajüt komolyzenei koncertjeink házilag nyomtatott, kézzel hajtogatott programfüzeteire, a Roskó rajzaival illusztrált Halat-Vadat gasztronómiai, irodalmi kiadványra, a sok belső vitát is kiváltó havi programfüzetjeink (most már Magazin!) örökké megújulni képes jelenlétére, és még persze rengeteg szakmailag, emberileg meghatározó emlék..

Többször állítottál ki a Hajó Kiállítóterében. Hogyan látod az A38 helyét és jelentőségét a budapesti képzőművészeti életben?

A Hajó mindig is teret engedett a képzőművészeti törekvéseknek, helyet adott kiállításoknak, bemutatkozásoknak. Nem kisujjeltartósan, hanem önzetlenül, támogatóan. Hálás vagyok Bognár Attilának hogy a KPetrys ajtaja mindig nyitva állt előttem, így 2010-től a Hajó Kiállítótere is.

A Crazy Horse-szal a párizsi lokálban szerzett élményeimet dolgoztam fel egy plakátsorozat formájában, a Dácsa képei mind régi bútorlapokra készült olajfestmények édesanyám emlékére, Plattensee egy üde, buja sorozat a magyar tengerről s egyben az Art Hekk projektem kezdete is, a Leselkedőt Alberto Moravia azonos című regénye és az akkori VII. kerületi félszuterén műterme inspirálta. Tavaly novemberben került bemutatásra az Urbi et Orbi, egy számomra igen meghatározó alkotási folyamat összegzése, melyet Dobos Tamás barátom fényképeire festett jelenetek alkotják.

Ez a „Hajós-sorozat” most lezárult, ugyanis a Kiállítótér bezár, új funkcióval látják el. Szép korszak volt, egy igaz történet a Hajó, és Budapest kulturális életében.