Beért az egész // Passed-interjú

A saját definíciója szerint elektronikus hárfapopot játszó, négytagú Passed jelenleg az egyik legizgalmasabb fiatal magyar zenekar. Az aktuális tánczenékből és klasszikus zenei hatásokból egyszerre merítő együttes januárban, az A38 Hajón mutatja be első, Dead Generation című albumát – ennek kapcsán faggattuk őket.

Milyen volt ez az év a zenekar számára? Mennyire sikerült megvalósítani az emberi és szakmai célokat?

Nizalowski Fanni: Nagyon jó volt! Rengeteg pozitív élményünk volt, olyan helyeken léphettünk fel, mint a Budapest Park, felléptünk Bonobo, Parov Stelar vagy Matisyahu előtt – meg játszhattunk a TED-en is. Az volt talán a legjobb, nem?

Farkas Áron: Nem, az A38-as koncertünk volt a legjobb. Vicc nélkül, itt tartottuk az első önálló koncertünket, a tetőteraszon, nyáron – ott pedig valami történt. Azt éreztük, hogy ott tényleg zenekar lettünk. Beért az egész. Nagy félelem volt meghirdetni egy első önálló bulit, mert senki nem tudja, ilyenkor mi fog történni. Szóval a hajó is egy fontos momentuma volt az évnek.

Szabó Levente: Tényleg óriási élmény volt! Emlékszem, amikor vége lett, nagyon euforikus állapotban volt mindenki.

Mondhatni akkor, hogy ott értetek zenekarrá, ott forrta ki magát a produkció?

Nizalowski Dorottya: Igen.

FÁ: Kellett hozzá az összes előző koncert is; de ott valami történt.

SzL: A célunk pedig most az, hogy ezt még egy szinttel feljebb emeljük január huszonharmadikán, a lemezbemutatónkon.

Fanni, Dóri ti jártasak vagytok zeneelméletben, emellett mindketten tanultok hárfázni is. Mit gondoltok, mekkora hatással volt ez arra, ahogy a zenéről gondolkodtok, a stílusotokra?

ND: Én csak a most megjelenő albumról tudok nyilatkozni, mert az EP nagyon össze-vissza volt, fogalmunk sem volt még, hogy kell dalt írni, de most sokkal összeszedettebbek vagyunk. És pont ezt látom különbségként köztünk és azok között, akik nem nagyon tanultak ilyesmit, hogy mi előre tudjuk, hogy mit akarunk. Nem próbálgatjuk a dolgokat, hogy mi hangzik jól és mi nem, hanem előre ki tudjuk találni. Ez nem jelenti azt, hogy ez a módszer jobb, mert valószínűleg ugyanaz lesz az eredmény, de mindenképpen gyorsabb.

FÁ: Meg így nem csinálunk olyan számot, amiben mondjuk más hangnemben van az ének és az alap.

SzL: Igen! A hollandoknál épp nagyon menő, hogy egy percig megy az ének egy dalban, és aztán jön a drop, ami teljesen más hangnemben van. Jó, hogy nem esünk hasonló hibákba.

Január huszonharmadikán mutatjátok be első albumotokat, a Dead Generationt. A 1919 EP-tekhez képest milyen irányba indultatok el?

SzL: A nagylemez jóval kiforrottabb lesz, az biztos – mind hangzásban, mind tartalomban. Kezdjük tudni, hogy mit akarunk mondani.

FÁ: Én is azt érzem, hogy kiforrottabb minden, de ugyanakkor ki is nyíltunk nagyon. Nem csak egyszerűen arról van szó, hogy be merünk vállalni új dolgokat, hanem kijönnek belőlünk olyan ötletek, amiket mondjuk fél évvel ezelőtt kategorikusan elutasítottunk volna. Emiatt pedig őszintébb is az egész.

SzL: Producerként például az volt egy fordulópont, amikor elkezdtem kevésbé törődni azzal, hogy egy adott ötlethez mit fognak szólni mások. Már nem annyira érzem cikinek, ha valami kísérletezően, vagy furán hangzik.

ND: Szövegek tekintetében is rengeteget fejlődtünk. Mikor az EP-t írtuk, inkább még az volt a helyzet, hogy “kéne valami szöveg” és akkor írtunk valamit. Most pedig már egyedül írom teljesen és azt tudom beleírni, amit akkor érzek, gondolok.

Az album címe Dead Generation lesz, meséljetek a mögötte húzódó gondolatiságról.

ND: A cím erre a generációra vonatkozik, a miénkre.

Miért érzitek halott generációnak?

NF: Talán azért, mert ez egy olyan generáció, amelyik nem akar újítani, csak elfogadja azt, ami van. Olyasmik számítanak a legfontosabb dolgoknak, amik valójában nem is értékesek – a telefon nyomogatás, meg hasonlók. Nem az igazából fontos dolgokkal törődnek, inkább csak a külsőségekkel.

ND: Arra is gondolok, hogy most nincsenek annyira kiemelkedő alakok a művészetben, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt. Többek között azért, mert most mindenki megoszthatja amit gondol, és így óriási a zaj. Lehet, hogy most is van egy Petőfink, de senkihez sem jut el a művészete, mert teljesen idióta emberek is posztolják a dolgaikat Tumblrön, és azok között elveszik az érték.

Mennyire érzitek feladatotoknak azt, hogy reflektáljatok a korotokra?

ND: Igyekszünk a nagylemezen korunk problémáira felhívni a figyelmet, bár nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog. Elég nagy vállalkozás, és ahogy észreveszem, kevesen merik kimondani, amit gondolnak. De igyekszünk, és ez a fontos!

NF: Az Arlene című dal például az amerikai iskolai lövöldözésekről szól.

FÁ: Nekem az is a célom – és ez szerintem közös –, hogy amikor mondjuk tíz-húsz év múlva visszatekintünk erre az albumra és meghallgatjuk, akkor ez egy korképnek érződjön. Mind zenében, mind gondolatokban, történésekben – próbálunk reflektálni a világ nagy dolgaira. Szerintem ez egy elég jó lenyomat lesz.

A koncertek mellett néha DJ-ztek is, mit szoktatok ilyenkor játszani? Mennyire figyelitek az aktuális zenei trendeket?

SzL: Szeretjük azt, amikor van egy aktuális menő stílus, mondjuk a trap vagy a garage, és azt továbbgondolják emberek, akik az undergroundból jönnek, és akik tényleg értenek a zenéhez. Az újító basszuszenéket jó érzés játszani! Volt nemrég egy bulink a Onehundreddel, ahol Dóri énekelt élőben, miközben mi DJ-ztünk. A közönség megőrült rá, és ez nagyon inspiráló volt. Ekkor döntöttük el, hogy mi is hasonló bulit akarunk csinálni élőben.

Tervek a jövőre nézve?

NF: Megnyerni A Dalt, majd az Eurovíziót, aztán a Nagy-szín-padot!

FÁ: Aztán Wiz Khalifával elmenni turnézni, mert találkozunk majd vele a Volton.

NF: Komolyra fordítva a szót: májustól a Zagarral és a Yankkal közösen járunk majd koncertezni.

SzL: Lesz a Zagarral egy közös bulink a Parkban, amit már most nagyon várunk!

ND: Emellett több videoklipet szeretnénk csinálni, mert amikor megalakult a zenekar, már akkor tervben volt, hogy erősen összekötjük a vizualitást a zenénkkel.