MINDEN IDŐK // KEREKES BAND

20 éves születésnapját ünnepli az A38 Hajón a táncos funkot vérbő népzenével és jótékony elszállással keresztező Kerekes Band. A koncert előtt elmesélik honnan jönnek és hová tartanak.

Hol és hogyan kezdődött?

Csarnó Ákos: Az egész a gimi aulájában kezdődött. A haverom kérdezte, hogy alapítunk-e egy néptánc együttest, mire gondolkodás nélkül igent mondtam. Csak azt nem tudtam, hogy mi az a néptánc. Ezután az említett aulában bekapcsolta a kazettás magnót amiből egy korai Ghymes szám kezdett el hangosan szólni. Noha délután volt azért több ajtóból riadt tanárok néztek kifelé, hogy ez meg mi? Gondoltam, ha ennek a zenének ilyen tanárgerjesztő hatása van akkor kell! Azután táncoltam néptánc együttesekben és megismerkedtem a mezőségi kontrával. Az egri Ifiház portásfülkéjében mint portás gyakorolgattam, miközben az akkor már létező Kerekes Együttes táncházat tartott hátul. Többször hajítottam ki a zenekart és a résztvevőket, mert záróra után is még ment a tánc én meg már mentem volna haza. Aztán egyszer egy nagy néptáncos népzenészes rendezvényen Zsombor megkérdezte a büfében egy vörösbor fölött, hogy van-e kedvem moldvaiban is kipróbálni a brácsát. Mivel akkor még nem tudtam a moldvairól sokat, így rábólintottam.

Életetek zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt hangszert ragadtatok és dalokat írtok?

Fehér Zsombor: Jimi Hendrix: Band of Gypsys – élő pszichedelikus, csillagközi tánczene, a lemez, amit már szerintem lassan ezerszer meghallgathattam és még mindig élvezem, ahogy süvítenek a rock & roll-repeszek és fújnak a funk-fellegek. Ezek után annyira illúzióromboló, ha elmondom, hogy először Dr. Alban: Hello Africa című száma miatt fújtam meg a kisiskolás Yamaha műanyagfurulyám még 14 évesen. A dalszerzés azonban legtöbbször az utcán fütyörészve kezdődik.

Kónya Csaba: 15-16 éves koromig szinte kizárólag rockzenét hallgattam, akkor Steve Harris az Iron Maidenből és John Paul Jones a Led Zeppelinből voltak a kedvenceim. Abban az időben még nem játszottam semmilyen hangszeren, de a basszusgitár hangzása már akkor is megfogott. Aztán jött Stanley Clarke és Jaco Pastorius, akiket hallgatva végérvényesen a basszus rabja lettem. Meg kell még említenem Larry Grahamet (Sly and the Family Stone) és Paul Jacksont (Headhunters), akik a funk-basszusgitározás nagymesterei és persze Miles Davist, aki mint stílusteremtő trombitás, komponista, zenekarvezető tett rám igen komoly hatást.

Dalok, melyeket bárcsak ti írtatok volna?

Fehér Zsombor: Hendrix: Machine Gun, Voodoo Child, Beatles: Tomorrow Never Knows, de lehet, hogy mégsem „bárcsak”, mert a saját számainkat, miután a stúdióban újra megszületnek már nem hallgatjuk csak a színpadon, de ott újra és újra, mindig másképp. Én nagyon szeretem azokat a számokat, amiket mi írtunk.

Kerekes Band­-pillanatok, melyek bárcsak sosem történtek volna meg, de ma már nevetni tudtok rajta?

Csarnó Ákos: Nos, nem csodálkozok, hogy én kaptam ezt a kérdést. Velem történt meg, de szerencsére tényleg csak nevetni tudunk rajta. Évekkel ezelőtt történt, hogy mondjuk úgy kicsit el voltam fáradva és összekevertem pár italt. Mármint egymás után kevertem meg őket, aminek irtó nagy küzdelem lett a vége a színpadon. A Csángó Boogie számunk azért gyors, reszetelős triolákkal kell kezdenem, de a többiek gyötrelmes arca arról árulkodott, hogy valami baj van. Nagyon lassan kezdtem, valljuk be nem éreztem sem ritmust, sem ütemet sem sebességet, semmit. Aztán hagytam az egészet a fenébe és lefeküdtem a színpadra. Akkor még felsegítettek a többiek, de kicsivel később a tokot is szépen összehajtottam és végérvényesen elaludtam a színpadon. A többiek azt mondták, hogy ilyet még filmen sem láttak, nagyon nagy volt, de ne próbáljam meg még egyszer.

Kedvenc betyárotok? Sobri Jóska vagy James Brown? Vidróczki vagy Nagy Feró? A Tenkes kapitánya vagy Johnny Rotten? Esetleg valaki más?

Fehér Viktor: Nem hiszem, hogy sok különbség van Vidróczki és James Brown között. Ezek mind karakterek, akik lázadtak valami ellen vagy kiálltak valami mellett. Vidróczki nem akarta, hogy besorozzák, James Brown nem akart elnyomott feketeként élni. Inkább a lázadáson van a hangsúly. Mi sem akartunk soha béna "népiszopi furulyazenét" játszani, mert hittünk és hiszünk abban, hogy ennek a zenének ereje van, és ugyanolyan létjogosultsága, mint a gitárzenének, a laptop DJ-zésnek, és a most mindent felülíró hip-hopnak.