Kiadványelem

iamyank interjú, A38 Magazin, 2016

Ez a lemez teljesen én vagyok // iamyank interjú

Május negyedikén első koncept-nagylemezét, a Hiraeth-et mutatja be a hazai elektronikus zenei színtér egyik alapembere, iamyank. A lemez érdekessége – a műfaji és tempóbeli sokszínűség mellett – az, hogy együtt vette fel és mutatja be az élőzenés felállásával. A zenélés mellett az Impro Schoolban is tanító Yankot kérdeztük melankóliáról, összegzésről, tervekről, dobolásról és még sok másról.

Több interjúban is kifejtetted, hogy mindig is egyedül akartál dolgozni. Hogy fér össze ezzel az iamyank Live Band? Hogy állt össze a zenekar és a többi tag mennyit tesz hozzá a dalokhoz, folyik bele a dalszerzésbe?

Az iamyank Live Band egy folyamat végén jött létre, ami valóban úgy kezdődött, hogy egyedül akartam kísérletezni az ötleteimmel, majd eleinte egyszerűbb, aztán egyre összetettebb setupokkal próbáltam előadni egyedül. Habár ezeknek az egyszemélyes live act-buliknak is megvolt a varázsa (nagyon rugalmas és gyakorlatilag annyi improvizációs lehetőség van, amennyit akarok), egy idő után hiányérzet jelent meg bennem a színpadon. Együtt játszani másokkal teljesen más élmény, és ez hiányzott. Négyen indultunk, idén trióra zsugorodtunk. Matyi basszusgitáron, szintin, Dani dobon, sampleren, én pedig billentyűkön, gitáron, és sampleren. Folyamatosan kommunikálunk a zenekarral, a stúdióban közös ötletelés mellett a próbákon mindig rendesen megcibáljuk az albumverziókat - ez az a pont, ahol nagyon sokat hozzátesznek a srácok.

A lemezt mind koncepciójában, mind hangulatában átszövi egyfajta elvágyódás, amire a cím is utal: a hiraeth honvágyat jelent egy olyan hely iránt, ahova már nem térhetsz vissza, nem voltál még vagy sosem létezett. Számodra mit szimbolizál?

A City Of Nobody EP volt az első olyan megjelenésem, amikor őszintén el tudtam engedni a piaci szempontokat, a célcsoportot, meg ehhez hasonló sales-gondolkodást és csak befelé nézve kerestem valamit, amibe kapaszkodhatok. Ez a fajta elvágyódás volt az egyetlen konstans érzés, ami folyamatosan bennem van. Nincs benne semmi nagy megfejtés, egyszerűen ez van bennem, amikor elkezdek írni egy új számot. Inkább absztrakt gondolat ez, mint konkrét. Nem elköltözni akarok, az nem elég. Miután ezt felismertem és belenyugodtam, hogy ez van, ez vagyok én, nagyon könnyű lett az írás, felszabadult a folyamat. Ami akkor elkezdődött, most ért célba. A Hiraeth album egy teljesen kötetlen körbejárása ennek az uralkodó érzésnek.

A Hiraeth egyfajta összegző mű is, mely összefoglalja az elmúlt éved külső és belső hatásait. Miket emelnél ki, mik voltak a legfontosabbak?

Mivel sikerült elengednem rengeteg elvárást és frusztrációt, úgy érzem, ez a lemez teljesen én vagyok, így minden, ami eddig ért, része az egésznek. Sokat segített, hogy találkozhattam és beszélhettem egyik példaképemmel, Shigetóval, aki volt annyira jó fej, hogy a neki szegezett, alkotással kapcsolatos kérdéseimre kitartóan válaszolgatott. Tanulságos volt, és a stúdióban sokszor visszacsengtek a fülemben a tanácsai. Az elmúlt év legnagyobb zenei hatásai Shigeto mellett egyértelműen Nils Frahm és Olafúr Arnalds közös lemeze volt a számomra. Valószínűleg ennek köszönhető a Hiraeth helyenkénti filmes hangulata.

A zenélés mellett tanítasz is az imPróban, ez hogy jött?

Nem sokkal azután, hogy megjelent a fejemben az igény arra, hogy ne zenekari keretek között próbálkozzak az ötletimmel, hanem egyedül, megtaláltam az imPro Schoolt. Megtetszett a nyugati felfogású, minőségi hozzáállás, és hittem benne, hogy meg tudom tanulni, amit kell ahhoz, hogy otthon létrehozzam, amit szeretnék. Miután elvégeztem a féléves Zenei Producer képzést, az iskola alapítója, Deák Ambrus megkérdezte, hogy lenne-e kedvem tartani 1-2 órát. Habár soha életemben nem volt tervben, hogy tanítsak, az első néhány alkalom után rákaptam. Végtelen energiát ad, hogy minden félévben megismerek 24 új embert, akik felpörögve, álmokkal, tervekkel feltankolva érkeznek, hogy megtanuljanak mindent, amit csak lehet. Az egész imPro School egy katalizátor, a hallgatóknak és nekünk oktatóknak is. Remélem, soha nem kerülök olyan helyzetbe, hogy döntenem kelljen az imPro és az iamyank között. Életem legnehezebb helyzete lenne.

Frissítve: 2022-4

Kapcsolatok