A zene felemel, kikapcsol // Grecsó Krisztián interjú

A költészetet és könnyű(vagy néhol nem is annyira könnyű-)zenét párosító, ezt azzal, azt ezzel beoltó, az A38 Hajón május 10-én koncertező Rájátszás produkció egyik kulcsszereplője, a hazai irodalmi élet egyik legfontosabb és legsikeresebb személyisége Grecsó Krisztián, akit a zenéhez fűződő kapcsolatáról, meg a zene és az irodalom egymáshoz mért viszonyáról faggattunk.

Krisztián, van neked zenei előéleted?

Két garázszenekart is elvittem a hátamon a teljes bukásig. És tábortüzi gitáros is voltam, benne vagyok az első százban, akik legtöbbször játszották el Magyarországon a La Bambát.

Írtál dalokat?

Igen, és ez szinte az első pillanattól így volt. A kamaszok tele vannak önkifejezési vággyal, én is tele voltam, ahogy először gitárt fogtam a kezembe, tizennégy évesen, mindjárt azzal próbálkoztam, hogy írjak is valamit. A gimnáziumi zenekaromnak az volt a neve, hogy The Toors. És ahogy akkoriban, hangológép, jó fülhallás és zenei képzettség nélkül be tudtuk hangolni a gitárokat, ez a név találó is volt. Ha összejövünk a gimis barátaimmal, még énekeljük a régi dalokat. A későbbi bandám, a Vicaversa azért volt érdekes, mert ott sok dalnak a zenéjét írtam én, a szövegét meg Bogár barátom. A zene akkor is csoda, ha nem vagy zenész, akkor is a legjobb csapatépítő tréning, felemel, kikapcsol. Mióta így zakatol a Rájátszás, újra írok dalokat, élvezem, egészen másfajta agyműködés, mint a nyelvvel dolgozni, és mégis valahol mélyen meg mégis nagyon hasonló. Boldog vagyok, hogy a Dezső című dalom felkerült az új lemezre, Egyedi Peti gatyába rázta, hangszerelte, rendezte, vagy ahogy felétek szokás mondani, producerelte. Szép formát kapott.

Hol találkozik/találkozhat a könnyűzene és az irodalom? Mennyire tud irodalom lenni a rock and roll és mennyire tud rock and roll lenni az irodalom? Vannak olyan emblematikus kultúrtörténeti jelenségek, amelyekről azt gondolod, hogy azokban a kettő érvényesen tudott összefolyni? Egyáltalán kell, hogy az irodalom és a könnyűzene összeérjen?

Közismert dolog, hogy a vers nem létezett zene nélkül, a zene volt a vers médiuma. Tanítják gimnáziumban, olvassák a szomorú diákok Balassit, aki különben elképesztően nagyon költő volt, és mindig elmondja az érdektelenséggel küzdő szegény magyartanár, hogy az „ad notam” azt jelenti, hogy a vers egy létező dalra írt új szöveg. A Rájátszásban mi ezt is csináljuk, remek móka, én így tanítanám a gyerekeknek a verslábakat. Mindjárt megértenék, hogy nem mindegy, hosszú vagy rövid szótag. Ezen belül az már lényegtelen, hogy a zene most éppen könnyűnek mondott zene. Sokfelől közelítettek már, Sebőék a népzenét kötötték a vershez, Hobó a bluest, Cseh Tamás önmagát, Bródyék a rockot. Remekül áll József Attilának a népzene, Arany Jánosnak a rock.

Vannak kedvenc pop/rock-lemezeid? És dalaid?

Hogyne lennének, nem csak emberként szeretem azokat a zenészeket, akikkel együtt dolgozom a Rájtászásban, hanem azt is sokat és szívesen hallgatom, amit csinálnak: Kollár, Beck, Szűcs, Egyedi. Nagy kedvencem és jó barátom Szabó Balázs is, aki most írja az új lemezét, el szokta küldeni a szövegeit, molyolunk rajta. Van egy bakelit lemezjátszóm, Beck Zolitól kaptam, meg gyönyörű Xavian hangfalaim, úgy szól, mint az álom, a napokban meglepett a feleségem egy audiofil kiadású Peter Gabriellel, meg hozott haza 180 grammos Cure-okat. Nahát, mondjuk, ezeket sem vetem meg. A Mercy Street, ne fukarkodjunk, a világ legszebb száma. A Boys Don’t Cry meg a legjobb atmoszférájú dal, amit ismerek.

Mi volt az első gondolatod, amikor eléd tárták a Rájátszás koncepcióját? Hittél abban, hogy ez a cucc működhet?

Voltak mélypontok. Eleinte párok voltak, és amikor látszott, hogy zenekarrá kellene dúsulni, akkor nem ment minden simán. Tulajdonképpen csoda, hogy ennyi vezéregyéniség megfér egy színpadon. Frontemberek és magányos, önfejű írok gyülekezete, és mégis működik. Illetve éppen ez a varázsa, hogy szeretjük egymást, hogy várjuk a találkozást, mert a színpadi tér színházi térré is lesz a Rájátszás esteken, és nem csak azért, mert van felolvasás is.

Mennyi idő alatt forrt ki Rájátszás? Mennyire volt nehéz zenészeknek és íróknak, költőknek közös hullámhosszra kerülniük? Mikor érezted először, hogy megvan az összhang?

Nekünk volt nehezebb, ez nekünk idegen terep. Sok butaságot csináltunk, amíg megértettük, mit jelent a csapatmunka. Hogy nem te vagy a lényeg, hanem a dal. És hogy annyit vállalj, amennyit valamennyire biztosan meg tudsz csinálni. Ez persze sok sértődéssel, lemondással járt. De szerencsére türelmes csapatot kaptunk, hagyták, hogy tanuljunk, és most is sokat segítenek. Beállásnál rám is fér, Beck mindig ellenőrzi, eleget kértem-e Sárközy Papából vagy Jancsovics Mátéból.

Melyik volt a legemlékezetesebb Rájátszás-koncerted?

Egyértelműen az egri, a Bolyki pincészetben. Mert ott derült ki, hogy muszáj zenekarrá válnunk. Meg az is, hogy bármennyi bort meg tudunk inni. Egy szabadtéri buli volt, különös ámokfutássá változott, nagyon szép emlék, Szűcs még a gitárját is elhagyta, de szerencsére meglett.

Mennyire hat vissza a jelen idejű irodalmi munkásságodra a Rájátszás?

Több verset írok. Azelőtt csak elvétve írtam, mert már lassan húsz éve nem jelent meg kötetem, nem annyira motivált. Most újra van terük, és ezt nagyon élvezem. Kányádi Sanyi bácsit idézem mindig, vers az, amit mondani kell. Hát akkor mondjuk.