Kiadványelem

Bodnár Tibor (Ladánybene 27) interjú, A38 Magazin, 2018

Béke és tisztelet // Bodnár Tibor, Ladánybene 27

Mikor, hogyan ismertétek meg Bob Marley zenéjét és világát? Mi az, ami igazán megérintett benne titeket?

Nagyjából egy időben értek el minket Marley zenéi, még akkor, amikor nem is voltunk együtt. A 70-80-as években nagyon kevés reggae-t lehetett a médiában hallani, csak a legismertebb slágerek szóltak időnként a rádióban. Aztán egyszer Göczey Zsuzsa a Magyar Rádióban leadta Marley Babylon By Bus koncertalbumát, ami komoly hatással volt ránk, csak akkor még ezt nem fogtuk fel. A reggae ma már elérhető és ma már elfogadom azt is, hogy rétegzene, bár én szívesebben nevezem world music-nak, legalábbis a roots reggae és a jamaicai ska zenéket.

Mit adott hozzá a zenéje és a személyisége a saját programotokhoz, integritásotokhoz, ahhoz, amit ti képviseltek?

Legalább kétszer adott. Első alkalommal, amikor először hallottuk, és, amikor zeneileg hatott ránk, lelassultunk, és később a szövegekben igyekeztünk a számunkra fontos társadalmi kérdéseket kimondani. A második hatást az első jamaicai utazásunk adta 1995-ben. Ekkor ismertük meg a teljes jamaicai zenei palettát. És ebben a kosárban kiemelt helyen a teljes Marley-diszkográfiát. A feladatunk az lett, hogy mindent megmutassunk itthon ebből a gazdag zenei kultúrából. Kiadtunk egy Marley tribute-albumot, elkezdtünk soundsystemezni a koncertjeink után, és külön reggae klubot is indítottunk. Összehoztunk élő dub-koncerteket, majd – a fiatalokat felkarolva – két riddim albumot is piacra dobtunk, ami szintén jamaicai találmány. Ekkor alakítottuk át a korábbi reggae-táborainkat fesztivállá, hogy lehessen egy pár napos ünnepe a műfajnak. És innentől él a Marley-műsorunk, amit minden februárban (Marley születésnapja környékén) megrendezünk.

Évről-évre megünneplitek Marley születésnapját. Miért vált ez fontossá számotokra?

A leglényegesebb, hogy a közönség ne csak a 4-5 agyonjátszott dalt ismerje, de fontos, hogy beállt egy éves egyensúly, ami a kiemelt eseményeinket illeti. A nyári Reggae Camp egy 5 napos jamaicai feltöltődés a műfaj kedvelőivel, akik rendkívül pozitív arcok. Ez a béke és tisztelet-érzés szükséges télen is és ősszel is, ezért februárban az A38-on egy kicsit, néhány órára örülünk egymásnak. Aztán májusban a Spring Reggae Jamen.

Mi lesz az idei A38-as Marley-est tematikája, mit várhat a közönség?

Ez az este a Vintage Reggae alcímet kapta. A 2016-os MÜPA koncertünket idézzük fel, ahol kizárólag analóg hangszereken játszunk, lehetőség szerint olyanokkal, amikkel a Wailers tagjai is anno. A billentyűknél lesz ez a leglátványosabb, hiszen a jó öreg Hammond orgona mellett clavinet, wurlitzer, Rhodes zongora és korai Moog is helyet kap. Vendégünk a vajdasági Sin Seekas zenekar lesz, de szomorú szívvel emlékezünk majd Fábián Julira is, aki pár éve énekelt velünk.

Frissítve: 2022-7

Kapcsolatok