MINDEN IDŐK // Bérczesi Róbert

Az A38 Hajó születésnapi programsorozata, az A15! keretében lép fel a április 28-án a Koncertteremben a hiperkarma, mely az ugyancsak 15 éves Amondó című lemezt állítja színpadra ezen az estén. Ennek apropóján kérdeztük Bérczesi Róbert frontembert azokról a zenékről és hiperkarma-élményekről, amik a legfontosabbak neki.

Életed zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt énekelni kezdtél és dalokat írsz?

A Beatles és azon belül is elsősorban John Lennon zenéje volt a kiváltó oka annak, hogy gitározni kezdtem. Korai Beatles-dalok játszásával gyakoroltam ki a legegyszerűbb akkordváltásokat, és már egészen az elején próbálkoztam saját számok írásával is. Ezen kívül nagyon sokat hallgattam gimnáziumban Simon & Garfunkel zenéit, az Everly Brotherst és nagy kedvencem volt a Whiter Shade Of Pale a Procol Harumtól. Amikor ezt a dalt hallgattam fejhallgatón otthon, mindig azt képzeltem, hogy a színpadon állok és én játszom. Kedvenc harmóniamenetem evör. Ezek mellett nagy rajongója voltam/vagyok a Depeche Mode-nak, Martin Gore dalai lenyűgözőek, például a Question Of Lust.

Magyar vonalon Bródy János Hungarian Blues című lemeze volt rám nagy hatással és persze a Kispál és a Borztól az Ágy, asztal, TV album, aminek a hatását a mai napig nem tudtam feldolgozni.

Dalok, melyeket bárcsak te írtál/énekeltél volna?

Az egyik a már említett Whiter Shade Of Pale, de rengeteg Beatles-dalt tudnék felsorolni, amelyeket bár én írtam volna. Aztán ott van az All I Have To Do Is Dream és a Love Hurts az Everly Brotherstől, vagy említhetném a Sounds Of Silence és az America című számokat Simon & Garfunkeltől, illetve a Depeche Mode-tól a Never Let Me Down Againt és persze a Personal Jesust.

Melyik az a korszak a popban, ahova, ha lenne időgéped, kérdés nélkül visszarepülnél?

A hatvanas évek elejének Londonjába mennék vissza legszívesebben, abba az ártatlan zenei világba, amit akkor még nem kezdtek ki a drogok. Szívesen éltem volna abban a felhőtlen, jó kedélyű, bizakodó, mosolygós, fekete-fehér, gombafejű világban.

Ki az az 5 kortárs zenész/énekes, akivel boldogan adnál elő duettet, és ki az az 5 szerző, akivel még nem dolgoztál együtt, de szívesen dolgoznál?

Sokszor próbálkoztam vele, hogy másoknak írjak dalokat, de a végeredmény annyira rám jellemző dolog lett mindig, hogy saját dalként végezte. Valamiért ez, mármint a másoknak való dalírás nekem nem megy, persze, ez a jövőben változhat, én nagyon örülnék neki. Közös dalok írásával is megpróbálkoztam, jó pár előadóval, de végül azokból se lett a végén szinte semmi. Talán majd a jövőben.

Mi volt az az első pillanat, vagy azok az első pillanatok, amikor azt érezted: igen, ez már több, mint vágyálom, tényleg zenész leszek/vagyok.

Az első hiperkarma-lemez megjelenését követő első koncerteken kezdtem el érezni, hogy történik valami, hogy valóban bekerültem az úgymond zenész-szakmába és érdemes folytatnom a dalszerzést és előadást.

Koncertek, amiket sosem felejtesz el?

Mambo Kurt első Szigetes fellépése óriási volt, számomra felejthetetlen. Nem voltunk sokan, de akik ott voltunk, szerintem mind egy kisebbfajta csodát éltünk át. Még autogramot is kértem tőle a végén és emlékszem, a következő évben már telt ház előtt játszott, de nekem az már nem volt ugyanaz az élmény, mint az első, de hát ez szinte mindennel így van.

Koncertek, amelyek bárcsak sosem értek volna véget?

Sok olyan hiperkarma-koncert volt, ahol a műsor végén úgy kellett lekísérni engem a színpadról, mert nem akartam abbahagyni a játékot és egy szál gitárral játszottam, ami éppen az eszembe jutott. Ezek a koncertek mind kellemes emlékekként maradtak meg bennem. Szólófellépéseim közül a leghosszabb hat órán keresztül tartott, rengeteg monológgal, nem mondom, hogy a legjobb formámban voltam, de akkor sem szívesen hagytam abba a gitározást.

Hiperkarma-pillanatok, melyek bárcsak sosem történtek volna meg, de ma már nevetni tudsz rajtuk?

Volt egy szigetes koncertünk, azt hiszem, 2006-ban, ahol a műsor végén bejelentettem a zenekar feloszlását, ami azután meg is történt jó pár évre, na azt nagyon sajnálom, hogy így alakult, ki kellett volna tartanom, akármilyen nehéz helyzetben is voltam akkoriban.

Milyen volt a tavalyi éved és milyen lesz az idei, mik a tervek, célok, vágyak?

2017-ben megjelentettük a Délibáb című negyedik hiperkarma-albumot. Büszkén jelenthetem be, hogy azóta aranylemez lett, ennek a felvételével és az Én meg az Ének című feldolgozás szólóprojektem Emléxel még? című lemezanyagának összegyakorlásával és rögzítésével telt a 2017-es év, ezen kívül koncerteztünk, zenekarral és játszottam sokat egy szál gitárral is, tehát kreatív, dolgos évünk volt tavaly. Idén sem állunk le, nemsokára kijön egy új dal, A Napsütötte rész és még ősszel kihozzuk az 5. stúdióalbumot 12 vadiúj hiperkarma-dallal.