Kinyitnak a klubok, lesznek újra elegen // Bende Zsuzsanna “Benő”, programszervező

Idén 18 éves az A38 Hajó, nagykorú lett. Látványos ünneplésre az ismert helyzet miatt nem kerül sor, ám mégsem feledkezünk meg a fontos évfordulóról. Azzal az emberrel beszélgettünk, aki az első pillanattól itt van a fedélzeten.

Zenészként indultál a 80-as években, aztán még a 90-esekben is az voltál. Hogyan lettél rablóból pandúr?

Énekesnőnek is felkértek, meg programszervezőnek is. Az előzőre egy zenész, aki hallott énekelni, mert egy barátnőmhöz járt, akivel együtt laktam. Utóbbira Gáncs Andrea, akit az A38 vezetősége nevezett ki a programszervezés vezetőjének 2002-ben. Ő a Budapest Bár ötletgazdája, mozgatórugója. Aztán persze belejön az ember, ha komolyan veszi a szerepeit. A harmadik zenekaromat talán már az említésre méltó kategóriába is sorolhatnám, de összesen 2 évet élt, és már nem emlékszik rá senki. Még én se. A Hajó... hát az meg minimum az európai liga.

Mi volt a kapcsolódásod az A38 Hajó – ha családfa jelleggel nézzük – felmenőjéhez, a bahiás világhoz?

Dolgoztam a Bahiában a 80-as évek végén. Bognár Attilát több, mint 30 éve ismerem, hiszen ő is - mint én is - közszereplője volt a magyar zenei undergroundnak. Csak ő a szervezői, kiadói, mecénási oldalról. Mégsem ő gondolt rám, hanem Gáncs Andi, akit még régebb óta ismerek.

Hogyan vezetett az utad az A38 Hajóra?

Gondolom, a 10 év zenész előéletem azt feltételezte, hogy ismerem a magyar zenei szcénát. Ez igaz volt. Az, hogy minden lehetséges koncerten ott voltam a magamén kívül is, jelentheti azt, hogy szeretem a zenét. Ez is igaz volt. Az, hogy a Tilos az Á-ban dolgoztam pár évig, mint pultos és mint (az első magyar női) DJ, valamint belekóstolhattam egy keveset a programszervezésbe is, feltételezte, hogy van némi tudásom arról, hogyan működik a booking és általában egy zenés klub. Ez részben igaz volt, de azért ott nem volt programkényszer. A Tilos az Á elsősorban egy szórakozóhely volt. Az A38 elsősorban koncerthelyszín. Az első 8-10 évben teljesen elfogadott volt, hogy ha nincs program, nincs ott senki. Ezt hívják úgy, hogy programkényszer. Nincs vele gond, de ezt tudni kell. Aztán a két év Lajkó Félix menedzsmentjében eltöltött idő indukálhatta, hogy a másik oldalról is van sejtelmem. Na jó, még beszereztem egy művelődésszervezői diplomát is, mintha tudtam volna, hogy egyszer jó lehet valamire. Egyszer jó is volt, amikor a West-Balkános történtek után a hatóságok bekértek ilyet a helyektől, nekem éppen volt egy.

Milyen volt az indulás? Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra? Mennyire volt döcögős, mennyire volt gördülékeny, esetleg euforikus? Mik voltak a kezdeti gyerekbetegségek?

Már 2002 nyarán elkezdtünk dolgozni, mert tudtuk, hogy valahol már épül a Hajó. Látni még ugyan nem láttuk, de azért igyekeztünk hasznosan tölteni az időt a nyitásig. Ez azt jelentette, hogy megpróbáltuk tisztázni a booking menetét, természetét, feltérképezni az ügynökségeket, tisztába kerülni a gázsi-nagyságrendekkel, trendekkel, lehetőségekkel. Ez még egy vidám időszak volt. Aztán 2003. április 30-án sikerült kinyitni, de az egész feladat volumene akkor kezdett csak igazán körvonalazódni. És olyasmi látszott jönni, ami az én örömömre nagyon nagy árnyékot vetett egészen hét szűk esztendeig. És valóban, nagyjából eddig tartott meggyőzni azt a láthatatlan, saját logikával és törvényszerűségekkel rendelkező barátságtalan, bizalmatlan, ezerfejű ügynökségi hálózatot arról, hogy mi mindig mindenkit - akit végre ide küldenek, - ki fogunk fizetni, és nagyon jó színvonalon fel fogunk léptetni.

Hogyan állt össze a Hajó koncertszervezői csapata és struktúrája? Mennyire volt tudatos az építkezés vagy mennyire volt spontán? Mik voltak az előképeitek, amikor a működéseteket megterveztétek?

Elég egyszerű volt. Az első két évben Gáncs Andi volt a programszervezés vezetője, és én a programszervező. Volt még egy kolléganőnk, Móra Gabi, aki leginkább a lebonyolítási, produkciós munkákat végezte. Aztán két év múlva Andi lépett, én lettem a főnök is, meg a beosztott is. Ketten maradtunk Gabival pár évig, viszont hamarosan lett egy Turza Tomink, aki a partikat kooperálta. Talán a nyolcadik évben jött Pándi Balázs, aztán Kozlov Sanyi, aki előzőleg a sajtósunk volt. Ők programszervezők voltak. Aztán produkciósunk volt egy évig Nagy Adri, azóta pedig Fürst Bence és Vörös Tomi. Az utóbbi 5-6 évben pedig négyen voltunk, akik szerveztük a programokat Soós Balázzsal, Bali Dáviddal, Dublic Tóth Gáborral. Sajnos nemrég Bali Dávid is lépett. Nagy hajtóerő volt. Szerettem. Jó lett volna, ha az elejétől többen vagyunk, de a helyzet az, hogy az egész országban nem sok embert találtunk volna, aki rendelkezik jelentős tapasztalattal a booking területén, hiszen az A38 Hajó előtt nem volt nemzetközi élőzenei klub, ami napi rendszerességgel működött volna. Nem volt előkép. Így tehát a tapasztalatainknak megfelelő tudatossággal szerveztük a munkát.

Nyilván elsorolhatatlanok az elmúlt 18 év legemlékezetesebb pillanatai, de mégis, ha van három nagyon emlékezetes koncert (vagy azért, mert sikerült lekötni vagy azért, mert olyan volt) a Hajó történetében, amik melyek azok?

Egy koncert helyett hadd említsem meg azt, amikor 2010-ben a Lonely Planet szavazását megnyerve a „Világ legjobb bárja” lettünk. Pont úgy, mint a mesében... ez arról beszélt, hogy rengeteg olyan koncertünk volt már, amire büszkék lehettünk. De hogy koncerteket is említsek, a kedvenc hetem volt a Hajón, amikor 5 nap alatt fellépett St. Vincent, Benjamin Clementine, a Swans, Caribou és Tycho. Ez azért már hasonlított egy világszínvonalú, európai klub programjához. Repestem az örömtől.

Kikerülhetetlen kérdés jön. Iszonyú nehéz idők járnak a könnyűzenére, a magyarra meg főleg. Hogyan látod a kilábalás lehetőségeit?

A covidos idők szinte mindenkit sújtanak: a turizmust, vendéglátóipart, színházakat és különösen a zeneipar résztvevőit. Azt gondolom sajnos, hogy mi leszünk az utolsók abban a sorban, amelyben visszaáll majd a rend is. De meggyőződésem, hogy azonnal visszaugrik minden a régi kerékvágásba, amint elmúlik a covid-para. Kinyitnak a klubok, lesznek újra elegen, akik szeretnének már újra szórakozni, kikapcsolódni. Nem lesz fennakadás.