Jólesik rácsodálkozni - Beck Zoltán-interjú / Rájátszás

A Rájátszásban kortárs versek kapnak új dimenziót és popdalokat dekonstruáltok vagy raktok új keretbe. Játék ez vagy kihívás? Esetleg mind a kettő?

A verssel való foglalkozásban – szóval abban, hogy dal legyen belőle – az tényleg kihívás, hogy megvan a szövegnek a saját ritmikája-lüktetése. Ami látszólag könnyű, végtére is csak le kell blattolni, aztán kész a dal. De azt hiszem, sokszor éppen az a kérdés a dallá válásban, hogy a szöveget ki tudjuk-e mozdítani a maga által konstruált világból, hogy ezáltal ne versként, hanem dalszövegként kezdjen működni. Ez sok esetben azt is jelenti, hogy azt a sokrétűséget, sűrűséget, amit a vers visz, le kell egyszerűsítenünk – azaz inkább egy lehetséges értelmezése lesz a dal végül a versnek. És ez folytonos alkotói dialógus. Na ez dolgozik a háttérben, valójában azért a dolog sokkal egyszerűbb, mert valahogy szinte minden gondolkodás nélkül megtalálják a szövegek és a dallamok egymást.

A Budapest Bárhoz hasonlóan a Rájátszás a "könnyűzenészek + valami más" formulát alkalmazza. Mit gondolsz, mi a nagy siker oka? Mit talál meg ez a tematika a közönségben.

Talán az lehet izgalmas, hogy látszólag egymástól távol eső dolgok, működési módok találnak egymásra. És erre jólesik rácsodálkozni: annak is, aki csinálja, és annak is, aki hallgatja ezeket.

Mit tanultál tőle, milyen újdonságot hozott az életedbe a Rájátszás?

A Grecsótól most kaptam az új regényét, kértem, hogy dedikálja, azt írta bele: köszöni, hogy csapatjátékos lehet. Az írók számára azt hiszem, az az izgalmas ebben a történetben, hogy nem ők írják – vagy nem kizárólagosan ők. Részesei a történetnek, saját közös történetünk szereplői, néha kiszolgáltatva, néha beleszólva, különböző módokon részesülünk ebben a kalandban. A színpadon négy frontember is áll – akik most nem irányítanak, hanem egymásra figyelnek, alájátszanak a másiknak, azért, hogy a dal, amit aktuálisan játszunk, a lehető legjobb legyen – és ha ott annyi dolgod van, hogy beszállsz a refrénbe egy vokálszólammal, akkor azt csinálod – mert attól működik. Még egyszerűbben: attól váltunk Rájátszássá, hogy jobban figyelünk egymásra, mint saját magunkra.

Mennyire "forgatod vissza" a Rájátszást, vagyis az itteni élményeket és inspirációkat anyaprodukcióidba?

Jánossal nagyon mély barátságba keveredtünk az elmúlt években – ez önmagában is nagyszerű dolog. Az új 30Y EP-re pedig – bár igazán sose szoktam kölcsönszövegekkel dolgozni, felkerült egy dal, a Szívemhez szorítom, aminek a szövege egy Háy-vers, illetve egy versciklus két szövegegységéből való. János meg jó pár 30Y-koncertre eljött azóta, a Háy come Beck programunkban pedig játszom 30Y-dalokat is, úgyhogy elég sok út nyílt és nyílik is még, alighanem – a dolgaim nem zárványként működnek bennem.

Mennyire improvizatív, mennyire tematikusan "összepakolt", mennyire összegyakorolt produkció a Rájátszás? Hogyan tartjátok frissen a produkciót, hogyan tud friss maradni?

Mindig nyílnak terek a rögtönzésre: a költői felolvasások folytonosan változnak, aktuális reflexiók a körülöttünk lévő világra. Az új dalokkal meg néha a színpadon lepjük meg egymást. De az előadás törzse azért alapvetően kész: van például setlistünk, pontosan úgy, mint egy zenekarnak, legfeljebb néha az Egyedi szól, hogy ezt a dalt most ő játssza basszuson, mert úgyis tudja, úgyhogy maradjunk nyugodtan a Szűccsel, mert látja, hogy éppen most töltöttük ki a fröccsünket. Az elmúlt két évben tényleg ez történt: megtanultuk a dalokat, szinte mindenki tud minden szólamot – de ez nem valami dicsekvés, azért ezek viszonylag egyszerűen szerkesztett dalok.

A Rájátszás mint művészeti projekt, nyilván közösségi élmény is. Mi a kedvenc publikus rájátszásos sztorid?

Egyszer vendégül láttak bennünket egy jachton. Én még sose utaztam ilyenen. Ezt borkóstolóval kötötték egybe – szóval hullámzó Balaton, borkóstolás, mindez a koncert előtt. A nyílt vízen voltunk, amikor kitört a vihar, hatalmas hullámok, szél, fekete égbolt, méregzöld víz. És közben a valóság lassú elvesztése. Rá egy órára álltunk színpadra – szerencsére esett, így aztán minden belefért a családias koncertbe: az embereket a színpadfedés alá hívtuk, hogy ne ázzanak, és így játszottunk. Azt hiszem, kedves előadás volt, de többet biztosan nem vállalok borkóstolót előadás előtt, bár a Szűcs "so 80’s" zongora-ének produkciója szórakoztató volt.

Ha már pop és versek: melyik az az öt hazai vagy külföldi popdal, amit különösen a dalszövege miatt kedvelsz?

Mondjuk kilőni ötöt elég nehéz, mert a Cseh Tamás-életmű, az első három Kispál-lemez, a Hiperkarma, jó néhány Hobo a nyolcvanas évekből, a HS7, az Európa Kiadó már messze túllövi ezt a magyar nyelvű szövegek közül. Az angol nyelvűek közül a Jim Morrison-szövegek egy része komoly hatással volt rám, mondjuk nem a Light My Fire éppenséggel, de a The End, például, vagy a People Are Strange – ezek bennem ragadtak, de marhára szeretem Damon Albarn szövegvilágát, meg Beck dekadenciáját, és a Pearl Jam sokszor nagyon naiv, szentimentális szövegeit, mondjuk – bár nem vagyok nagy szövegfordító. Néhány olasz dal szövegének a fordítására megkértem Epit, a Mio Fratello e Figlio Unico például nagyszerű szöveg. De minden szöveg akkor jó, ha dalként működik az, amit hallasz – szóval ezek mind jó dalok.