Publication/name

Széki, gyimesi, székelyföldi népzene

A kolozsvári Bodzafal mellett a rendszerváltozás előtti időszak legfontosabb erdélyi táncházi zenekara.
Az 1980-as évek második felében nemcsak a kolozsvári népzenészek körül fogyott el a levegő, hanem értelemszerűen Románia-szerte mindenhol. Így szűnt meg többek között az erdélyi táncházmozgalom másik tartópillére, a csíkszeredai Barozda. A zenészek közül volt, aki Magyarországon próbált szerencsét, többen Svédországban kötöttek ki, az énekesnő Györfi Erzsébet pedig Németországban telepedett le.
A Barozdát 1976 őszén alapította Pávai István (1951, brácsa) és Simó József (1951, bőgő), akik még a kolozsvári egyetemi évek alatt fordultak a népzene felé. Mindketten Csíkszeredán kaptak állást, ott ismerkedtek meg Bokor Imrével (hegedű). Györfi Erzsébetre pedig egy kórusverseny zsűrijében ülve bukkantak rá. Györfi diákként amúgy még beatzenét, Beatlest, Illést, Koncz Zsuzsát énekelt, de aztán irodalomórán meghallotta a Sebő együttes lemezét (egyik oldalán megzenésített versekkel, másik oldalán népzenével), és innentől fogva „megtért”. Nem meglepő hát, hogy a Barozdában is az innen tanult Kerek a szőlő levele kezdetű dallal mutatkozott be. S indította útjára Pávaiékkal 1977 őszén Csíkszeredán Székelyföld első táncházát.
Györfi Erzsébet: „Pávai már akkor igen szisztematikusan, kitűnő szakértelemmel térképezte Erdély több tájegységét. Azonkívül az együttesek akkor kicserélték egymással gyűjtéseiket. Nagyon sok anyagot kaptunk Kallós Zoltántól és Demény Piroskától [kolozsvári rádiós szerkesztő, falujáró – A szerk] is, akik egyéb módon is egyengették az utunkat. A táncház is másként működött akkortájt. Ma már gyakori, hogy az együtteseknek nem csak saját énekese van, de olyan táncosai is, akik tanítják a táncokat, vezetik a táncházat. Akkor mindent nekünk kellett csinálni. Ahogy Kolozsváron egy ideig Gázsa nem csak zenélt, hanem táncot is tanított, úgy nálunk is nekem az éneklés mellett a tánctanítás is feladatom volt. A táncházak mellett szerepeltünk a bukaresti televízió magyar nemzetiségi programjának Simonffy Katalin és Csáky Zoltán szerkesztette Kaláka adásaiban. Itt is komoly lehetőség nyílt a gyűjtésre, hiszen minden műsort gyűjtőút előzött meg. Felvételeket készített velünk a bukaresti, a kolozsvári és a marosvásárhelyi rádió is. 1978-ban kaptunk ajánlatot egy saját nagylemez készítésére, de ezt a lehetőséget megosztottuk négy másik erdélyi zenekarral. A felvételek 1978-79-ben készültek. 1982-ben jelent meg önálló lemezünk felcsíki, gyimesi és széki muzsikával..”
Időközben Pávai István a Maros Művészegyüttes művészeti titkára lett, helyére Kostyák Alpár (1957–2016) érkezett, akit 1984-ben Toró Lajos (1962) váltott. Utolsó koncertjüket 1986-ban tartották. Ebben az évben – mint a fenti interjúban Györfi Erzsébet elmondta – egy bukaresti bizottság a repertoár, sőt a név megváltoztatására szólította fel az együttes vezetőjét. A fiúk inkább a kivándorlás mellett döntöttek. Ő pedig évekkel később kitelepedett Németországba.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, A magyar folk története, Bp., Kossuth Kiadó, 2013, p. 225–227.

Kapcsolatok

Barozda