Publication/name

Mindenki vár valamit

Az 1990-es évek egyik legsikeresebb, egyben legfontosabb rockbandája az 1989-ben Debrecenben alakult Tankcsapda.
A kezdet: Lukács László (1968, gitár, ének), Buzsik György (1967–, dob) és Tóth Laboncz Attila (1968–, basszusgitár) elhatározta, hogy megmutatja, hogyan is kell punkzenét játszani. Egyikük sem tudott igazán játszani a hangszerén, de lelkesek voltak, szorgalmasan gyakoroltak egy pincében, és írták a dalokat (Félre a tréfát, Baj van!, Terrorista vagyok). Először 1989 júniusában Szentendrén, a szintén debreceni PG Csoport vendégeként léptek a nyilvánosság elé, az igazi debütálásuk azonban október 14-én az Auróra előtt volt. Közben megjelentettek egy demót (Baj van!!), klubturnéztak itthon és Németországban, 1990-ben újabb demót (Punk &amp; Roll) publikáltak, és az első születésnapjukat már a Petőfi Csarnokban ünnepelhették, ismét az Auróra előzenekaraként.
Lukácsék pályája sok szempontból párhuzamosan haladt a Kispál és a Borzéval, sok szempontból viszont eltért attól. Mindenekelőtt a kezdetekben. Bár a Kispál két évvel korábban indult, a kilencvenes évek elejére nemcsak ezért járt nagyságrendekkel a Tankcsapda előtt. Hanem azért is, mert míg Lovasiék teljes fegyverzetben érkeztek, és szinte a kezdetektől remek dalokat írtak és játszottak, addig a debreceni csapatnak még évek kellettek ahhoz, hogy eljussanak A jönnek férgek… és Az ember tervez színvonalához.
Lukácsék az induláskor még egyértelműen rhythm and bluesos alapú punkrockot játszottak, zeneileg és szövegileg ekkoriban a legnagyobb hatást bevallottan az Aurora gyakorolta rájuk, ahogy ezt hallani is az 1990-es Punk &amp; Roll demokazettájukon. Ráadásul úgy éltek, ahogy zenéltek: csajozás, bulizás, mindez mértéktelen mennyiségű alkohollal és egyéb ajzószerekkel súlyosbítva. 1992 decemberében jelent meg az első lemezük (A legjobb méreg), majd januárban Tóth Laboncz Attila helyére az addigi technikusuk, Cseresznye (Molnár Levente, 1972, gitár) került, Lukács pedig áttért a basszusgitárra. Cseresznye, nem csak technikásabb gitáros volt Lukácsnál, hanem öt évvel fiatalabb is, és hozta magával a maga sodomás, metallicás, anthraxos riffjeit, hatásait. Hatására érezhetően stílust váltottak: a punkgyökértől elrugaszkodva súlyosabb, enyhén metálos irányba fordultak – amolyan dirty rockot kezdtek játszani. A zánkai poppiacon az ő húszperces műsoruk aratta a legnagyobb sikert, amelynek hatására Rózsa István leszerződtette őket.
Már az egyszerű akkordokra épülő, szókimondós szövegű dalokat felvonultató, de fajsúlyosabb megszólalású Jönnek a férgek… jelezte, hogy a csapat kezdi kiforrni magát. Amikor 1995 tavaszán a Kispál és a Borzzal, a Pál utcai Fiúkkal és a Nyerssel elindultak a „Hazudós zenekarok versenye”-turnén, az egyértelmű közönségsiker mellett már szakmai körökben is komolyan felfigyeltek rájuk, az ősszel megjelent új CD-jükkel (Az ember tervez) pedig minden kétséget eloszlattak: a Tankcsapda az évtized egyik meghatározó rockbandájává nőtte ki magát.
Ezen a korongon a zenekar korábbi zabolátlansága, nyersessége, kontrollálatlan szabadossága és vadsága letisztult, kiérlelt formákat öltött, megfelelő kereteket talált, így a banda nemcsak megszólaltatni, de kifejezni is tudta azt az életérzést, amiből ezek a dalok táplálkoztak. Az őket ért számtalan zenei behatást – punk, grunge, metál, rock and roll – ekkorra gyúrták össze egységes, sajátosan tankcsapdás egésszé. Kemény, feszes, dinamikus zene szólt a korongról, melyet ráadásul sikerült úgy eltalálniuk, hogy azt a színpad előtt csápolók és az igényesebb zenékhez szokottak is örömmel vették.
Az ember tervez-en vált egyértelművé az is, hogy Lukács László szövegíróként szintén beérett: az előző anyagok közönségessége, brutalitása, trágársága helyén egy, a korábbihoz hasonló életérzésből táplálkozó gondolatiság, némely helyen már-már költőiség jelent meg. Ekkor sikerült megtalálnia azt a középutat, hogy a Tankcsapda-szövegek úgy emelkedtek el a köznapiságtól, hogy közben egy pillanatra sem voltak művészkedők, posztmodernek, túlbonyolítottak. Lukács szinte észrevétlenül, minden médiahűhó nélkül lett a kilencvenes évek egyik meghatározó egyénisége. És Lovasi András mellett ekkoriban a leginkább neki sikerült dalokba fogalmaznia – mindenkinél érvényesebben – a tizen- és huszonévesek életérzését, gondolkodásmódját, hétköznapi, nem éppen derülátó világát.
Ezzel a lemezzel, illetve az akkori turnékkal és a szigetes nagykoncerttel Lukácsék le is zártak egy korszakot. Még ha nem is tudatosan tették ezt. Inkább csak úgy érezték, nekik most már mindent szabad.
1996-ban rögzítettek egy angol nyelvű demó EP-t (Cause For Sale), majd jött egy válságos időszak furcsa, kísérletezős, a rajongókat megosztó lenyomata (Connector :567:), amely kétségkívül kilóg az életművükből, de mutatta, hogy nem csak egyszerű, lendületes és kemény rockszámokat tudnak írni. Ekkor döntöttek úgy a többiek, hogy az alapító Buzsik nélkül folytatják, akinek helyére Elek Ottó érkezett. A következő két évet jobbára összegzéssel és emlékezéssel töltötték, (ekkor volt Lukács ejtőernyős balesete is), igazán új anyagot nem adtak ki, „csak” a Mennyország Tourist-ot, mely aztán a zenekar legnagyobb slágere lett. 
Utólag visszatekintve talán törvényszerű, hogy ebben az időszakban kezdte mindenki leírni a Tankcsapdát. Ekkor veszett össze Lukács végérvényesen a kezdetek óta kellően lelkes és rámenős menedzserükkel, Kémeri Péterrel, ekkor bizonyosodott be végképp, hogy az új dobos, Elek Ottó nem tudott integrálódni a csapatba (helyére 2000 januárjában Fejes Tamás érkezett), ráadásul Cseresznye is elment Amerikába fél évre.
„Akárki akármit mondhat / Leírni engem nem lehet amíg / A Föld nem robban / Kezem a szívemen / Érzem idebenn / Napról napra jobban dobban” – adta meg mindenre a választ Lukács a 2001-es Agyarország-on, A világ disco című számban, és ezzel újra nekilendültek. De nem előrefelé menekültek, inkább a múltból merítettek erőt és ihletet. Ezzel az albumukkal visszakanyarodtak korábbi zenei és szövegvilágukhoz: a megszólalás keményebb, nyersebb, a szöveg egyszerűbb, direktebb lett. És ez a hátrafelé tekintés azóta is folyamatosan tart. Előbb felelevenítették és újra rögzítették indulásuk repertoárját, az újabb (hallgatóbarát) sorlemez (Élni vagy égni, 2003) ismét a retró jegyében fogant (bár új dalokat tartalmazott), és minden idők legkapósabb Tankcsapda-korongja lett: megjelenése után egy évvel elérte a platinastátuszt.
Ekkorra már bőven kiderült, hogy Fejes Tamás személyében nemcsak új dobos, hanem egy roppant céltudatos és agilis üzletember is került a zenekarba. Aki azóta lényegében brandet csinált a Tankcsapdából. Neki köszönhető, hogy a kétezres évek végére már komoly multinacionális cégek is fantáziát láttak a zenekarban, olyannyira, hogy 2010-től a MOL megjelenése nemcsak a szponzorációban, de a hanghordozók terjesztésében is új lehetőségeket teremtett számukra. De Fejes érdeme a Tankcsapda profi vizuális megjelenése is, ami azért is fontos, mert – miként fogalmazta – „a mai világban minden túl van tolva, azaz olyan szintű vizuális- és hangélmény éri az embereket, hogy fel kell venni a versenyt, nyugati szintű produkciót kell csinálni. Ma már jobbnál jobb külföldi zenekarok játszanak Magyarországon, minket is hozzájuk mérnek.”
A tizenöt éves zenekar pályájáról 2004-ben Tankönyv – A Rock &amp; Roll rugói címmel könyv jelent meg, a 2005-ös év termése egy koncert DVD, 2006-ban pedig boltokba került a Mindenki vár valamit, melynek országos turnéja közel másfél évig tartott (ennek szonikus dokumentuma a 2007-es – nem mellesleg bearanyozódott – Elektromágnes). 2009. augusztus 10-én a Szigeten nagyszabású koncerten ünnepelték fennállásuk huszadik évfordulóját (ennek aztán teljes[!] anyagát rátették az erről megjelentetett dupla DVD-re).
2012 elején váratlanul bejelentették, hogy Molnár Levente „Cseresznyét” Sidlovics Gábor (1976), a Zanzibar és Mafia zenekarok korábbi tagja váltja. Már vele készült az újabb stúdióalbum (Rockmafia Debrecen, 2012), amely ismét vezette a MAHASZ eladási listáját, és rövid időn belül platinalemez lett, nem kis részben a Mi a fasz van? című rockslágernek köszönhetően. A Tankcsapda eddigi utolsó – sorrendben tizenharmadik – stúdióalbuma, az Urai vagyunk a helyzetnek 2014 októberében került a boltokba, és azóta hatszoros platinalemez minősítést kapott.
Miközben a 2018. április 5-i budapesti koncertjén a világ egyik legnépszerűbb metálzenekara, a Metallica eljátszotta A legjobb méreg című dalukat.
A Tankcsapda jó ideje több generációnak zenélő együttes, és a közönséggel való kapcsolattartásban az új és régi fórumokat egyaránt használják. Van saját jól működtetett YouTube-csatornájuk és Facebook-oldaluk, de náluk például még mindig működik a plakátolás és hirdetnek a nyomtatott sajtóban is. Vélhetően ennek a médiamixnek is köszönhető, hogy Magyarországon a rockzenekarok közül még mindig ők adják el a legtöbb hanghordozót. Akár hagyományos formában, akár digitálisan. Nemrég az életművüket – Magyarországon egyedülálló módon – pendrive-on is megjelentették.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 437–442.
Kapcsolat:
<a href="https://www.tankcsapda.com/">https://www.tankcsapda.com/</a>
<a href="https://www.facebook.com/Tankcsapda/">https://www.facebook.com/Tankcsapda/</a>
<a href="https://www.instagram.com/tankcsapda/?hl=en">https://www.instagram.com/tankcsapda/?hl=en</a>

Kapcsolatok

Tankcsapda