MTV – a jó ízlés őrei

Az 1974-ig a Magyar Rádióval szervezetileg közös, de önállóan működő Magyar Televíziónak, mint a legnagyobb hatású és befolyású tömegkommunikációs eszköznek, szintén óriási lehetőségei lettek volna az új műfaj megismertetésére, elismertetésére. Ehelyett ez volt az a fellegvár, amelyet a beat képviselői a legnehezebben tudtak bevenni. A hatvanas években sokáig csak a Ki mit tud?-ok teremtettek egyedüli fórumot a műfajnak, később indultak olyan speciális, fiataloknak készült műsorok, mint a Halló fiúk, Halló lányok!, a Teleszubjektív, a Zsákbamacska, a Kettő plusz egy, a Show-hivatal vagy a Sláger-kupa. Bár ezekben az adásokban a beatzenének legfeljebb percek jutottak, egy-egy műsorba beszerkesztették Zoránt és Sárosi Katit, Szörényi Leventét és Kovács Erzsit is.

A Magyar Televízió vezetői szerint az új tömegigényeket leginkább a táncdalfesztiválok voltak hivatottak kielégíteni, szerintük csak ezek fértek bele a „jó ízlésbe”. Minimális műsoridőt szenteltek a hazai és külföldi rockzenének, ha olykor képernyőre került egy-egy zenekar, kizárólag programjuk konszolidált változatát mutathatták be. Mivel pedig mindent felvételről játszottak, a képernyőre kerülés elengedhetetlen feltétele volt, hogy a szereplőknek legyen rádió- vagy lemezfelvételük.

Az 1958 és 1963 között az Országos Rendező Irodában dolgozó Bánki László (1925–1996) a hatvanas évek közepén került a televízióhoz, és bár az ő nevéhez fűződött a táncdalfesztiválok beindítása, alapvetően az operákat (Mesterdallamok, Operabarátok, Világsztárok Budapesten) és operetteket (Operett dióhéjban, Zenés TV Színház) propagálta. 1990-ig dramaturgként, szerkesztőként – a Magyar Televízió Archívumának adatai szerint – 453 műsort készített, de ezek közül voltaképpen egyetlen egy sem kötődött a beatzenéhez. A Magyar Televízió huszonöt éves jubileumára készült műsorában pedig azt is elárulta, hogy azért szorították háttérbe a beatzenét, mert ezáltal jogdíjat, konvertibilis valutát takarítottak meg az országnak.

A Magyar Rádióhoz hasonlóan a Magyar Televízió is költségvetési intézményként működött, éves keretekkel, beszabályozott lehetőségekkel. És majd csak a hatvanas évek végén került az intézménybe az Extázis 7-től 10-ig című filmben dramaturgként dolgozó, beatgenerációhoz korban is közel álló Módos Péter (1939–), aki onnantól lényegében ugyanazt a szerepet töltötte be a Magyar Televízióban, mint a hatvanas évek derekától Komjáthy György a Magyar Rádióban.

MTV – Rockvízió, minimális műsoridőben

A hetvenes években – amikor a koncertjegyeket tízezrek (Tabán, Kisstadion), a lemezeket százezrek vásárolták – a legnagyobb befolyású médiumban a műfaj csak hetente-havonta kapott néhány perc műsoridőt. Emellett a hetvenes években egy-egy kiugróan sikeres előadó (Koncz Zsuzsa, Illés, Omega, LGT) nem ritkán neves filmrendezők közreműködésével (Sándor Pál – LGT, Zorán) önálló showműsort is készíthetett.

Az első popsorozat, a Könnyűzenét Kedvelők Klubja már Módos Péter (1939–) nevéhez fűződik, aki lényegében ugyanazt a szerepet töltötte be a Magyar Televízióban, mint Komjáthy György a Magyar Rádióban. Az eredeti foglalkozása szerint műszerész Módos 1962 és 1968 között a KISZ II. kerületi Bizottságának kulturális és agitprop titkára volt, és a KISZ keretében működő Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei és Jazzklubot vezette. 1968-ban a Magyar Televízió zenei szerkesztője lett, ahol a táncdal- és jazzfesztiválok mellett olyan műsorokat szerkesztett, mint a Tapsifüles, a Slágerszerviz, a Jazz Pódium, az Egymillió fontos hangjegy vagy később a Pulzus. A hetvenes években Tánczos Gábor szerkesztő társával együtt döntő szerepe volt a hazai televíziós pop-rock kínálat kialakításában.

Az 1969 februárjában induló Könnyűzenét Kedvelők Klubja több mint egy éven át ment, havonta ötven percben. A műsorba a meghívott klasszikus zenei szakember – például Pernye András, Huzella Elek (Huzella Péter édesapja) vagy Czigány György – elmondták a véleményüket az egyes produkciókról. A konzervatív nézeteket valló televíziós vezetés viszont úgy ítélte, hogy a műfaj kereteit és jellegét figyelembe véve túlzottan intellektuális a műsor, ezért egy év után levették a képernyőről.

1970 szeptemberétől 1972 júliusáig a nem túl színvonalas Tapsifüles volt az MTV egyetlen popzenei magazinja, majd 1973 januárjában jött a Slágerszervíz, amelyben nevének megfelelően korabeli slágerek szóltak, alkalmanként 40 percben, playbackről. Ekkor azonban Fellegi Tamás lett a Magyar Televízió elnöke, aki bevallottan nem szerette a beat-, pop- és rockzenét, úgyhogy elnökségének évei alatt csupán egyedi popműsorok bukkanhattak fel a képernyőn.

Fellegi távozása után aztán ismét lehetőség nyílt popzenei sorozatot indítani: így született meg az első alkalommal 1976. január 5-én képernyőre kerülő Egymillió fontos hangjegy. A kétségkívül poptörténeti jelentőségű széria a szerkesztők megfogalmazása szerint a 15-50 éves korosztálynak készült, nagymértékben törekedtek a popularitásra, és miután kis költségvetés állt rendelkezésre, jelentős mértékben támaszkodtak az MHV kínálta zenei és anyagi bázisra. Az 1980 decemberéig futó sorozat rendszeres szereplési lehetőséget adott a hazai előadóknak. A szűkös műsoridőbe (15 perc) azonban elsősorban olyanok kerültek, akiket minden korosztály elfogadott, széles tömegeket szórakoztattak, és politikai problémák sem merültek fel velük kapcsolatban.

Az Egymillió fontos hangjegy amúgy kedvező időpontban, a szombat esti Híradó előtt került adásba, a műsorvezető (kezdetben Cintula, később Dévényi Tibor) az elején felkonferálta a dalokat, amelyeket aztán egymás után lejátszottak. 1980 végén, az új popmagazin, a Pulzus indulása miatt szüntették meg, de a tévénézők nyomására 1982 februárjától újra folytatták, egészen 1983 szeptemberéig. Az első sorozatban százhúsz, a másodikban harmincöt adás volt látható, az Egymillió fontos hangjegy tehát összesen százötvenöt alkalmat élt meg.

Módos Péter: „Csakis vadonatúj felvételeket szerkesztettem be. Többnyire igyekeztem követni a lemezkiadást. Sokakkal ellentétben jó viszonyban voltam Erdős Péterrel, aki az idő tájt a Hanglemezgyártó Vállalat sajtóosztályának vezetője volt. (…) Sorra jöttek az új lemezek és ami tetszett, mehetett. Ez volt a fő szempontom. Az üzlet engem nem érdekelt. Persze nagy ritkán Erdős megkért, hogy ezt vagy azt mutassam be. Be is jött a stúdióba és ő ajánlotta, hogy »fusson az ő ajánlásával a következő nóta«. De amit rossznak, cikinek, lábszagúnak tartottam, arról szó nem lehetett.”

Az 1980. január 25-én startoló Pulzus-ban Módos Péter már nemcsak szerkesztő, hanem műsorvezető is volt egy személyben. Igaz, az első két évben még Sztevanovity Dusánnal felváltva, de aztán 1982 elején Dusán etikai okokra hivatkozva kiszállt (mondván, ő írja a bátyja, Zorán és az LGT szövegeit, így nem érzi etikusnak, hogy aktívan közreműködjön abban a műsorban, amiben közreműködik Zorán és az LGT is.)

A Pulzus végül 1986 májusáig ment, összesen hetven adást ért meg. Plusz egyet, a Pulzus extrát, ami válogatás volt a korábbi adásokból. A televíziós magazinműsorban nemcsak hazai előadókat, hanem az akkoriban egyre nagyobb számban érkező külföldi sztárokat is bemutattak (főként a nyugat-német Rockpalast repertoárjából).

Módos Péter: „Tőlem két műsor nem mehetett adásba. A Nagy Feró-féle Bikini, az átmeneti időszakban, a tévé 4-es stúdiójában, illetve az odavezető csigalépcsősoron vettük fel. Nagy Feró nagyszerű forgatókönyvet írt hozzá, amiből készült egy tizennyolc perces show, amiben részt vett a felesége, Csuka Mónika is, meg az akkor még pici gyereke. Azért nem mehetett adásba, mert az egyik jelenetben, miközben egy orosz népdalt adtak elő, a zenekar tagjai üvegből itták a sört. Az volt a kifogás, hogy ezzel rosszra nevelik az ifjúságot. És pont egy orosz népdal kapcsán. Aztán mégis engedélyezték. Aztán mégsem ment le. A másik »letiltott« adás egy Komár-műsor volt, ennek viszont kifejezetten örültem. Roxinpad adás lett volna, a Bolgár Kulturális Otthonban vettük fel, élő hanggal, de felvételről. Azért nem mehetett le, mert – mondom, örültem is – rossz volt a produkció.”