Album/name

Ripoff Raskolnikov koncertfotók  2010. november 10.

Ripoff Raskolnikov (Ludwig Knoglinger, 1955) osztrák gitáros-énekes olyan mint az óbor: minél előrébb haladunk az időben, annál nemesebbé válik. Ahogy rakódnak az évgyűrűk, úgy érik, bölcsül a hangja, tisztul lényegire a gitárjátéka. Közel a hetvenhez is duzzad az erőtől, impozáns hittel, nyugalommal és elszántsággal énekli személyes és szenvedélyes dalait. 
Művésznevét nagyjából a hetvenes évek vége óta jegyzi, mint mesélte, az indiánokhoz hasonlóan felnőttként választott magának nevet, anno próbálta hivatalossá tenni, de mivel nincs művészdiplomája, az osztrák törvények ezt nem tették lehetővé. Lehet, azóta változott a helyzet, de ma számára ez nem lényegi kérdés, hisz választott nevével olyannyira egybeforrt, hogy édesanyján, öccsén és a hatósági embereken kívül tényleg senki nem hívja Lutznak.
S hogy miért Raskolnikov? Annak idején épp Dosztojevszkij regényeit falta, s megfogta a Bűn és bűnhődés főhősének menthetetlen kívülállósága. Nyilván részben magára ismert benne, hisz élete nagy részében, de különösképp kamaszkorában ő sem találta a helyét a világban. Apja fizikusi karrierje egyáltalán nem vonzotta, miként az sem, hogy idővel befészkelje magát valamely társadalmi skatulyába. Ezért a felnőttkor hajnalán otthagyta a családi házat, hogy aztán becsavarogja, később végigutcazenélje a hetvenes-nyolcvanas évek Európáját.
„A blueshoz a hatvanas évek nagyjain, a Rolling Stoneson, Bob Dylanen, Jimi Hendrixen keresztül jutottam el. Tőlük haladtam aztán az eredet felé, jutottam el Sonny Terryn és Brownie McGhee keresztül a nekem olyannyira kedves figurákhoz, Robert Johnsonhoz, Skip Jameshez, Blind Lemon Jeffersonhez és John Lee Hookerhez. Ha ma meghallgatom a régi felvételeket, néha szégyellem magam, mennyit kiabáltam. Nyilván ennyivel rockosabb és vehemensebb volt az akkori énem. Ma a visszafogottabb megszólalás híve vagyok. A kifejezés ereje ugyanis nem a decibeltől vagy az energiaszinttől függ. Lehet óriási hangerővel is halkan beszélni, és fordítva. Most inkább az utóbbival próbálkozom.”
Ripoff Raskolnikov egyike a blues-rock kései, de életerős virágainak. Magyar barátai meghívására látogatott el először hozzánk 1987 novemberében, a kilencvenes években szoros baráti és munkakapcsolatban állt a Palermo Boogie Gang tagjaival, s gyakorlatilag azóta elmaradhatatlan szereplője a hazai bluesszínpadoknak.
Tíz évig járta a világot, leginkább Európát, az utcán zenélt, sőt, ha kellett, a föld alatt is. Kezdetben az európai népzenékért rajongott, különféle alkalmi társulatokban hegedült és énekelt, később rátalált az amerikai feketék folkzenéjére, a bluesra, nyakig elmerült benne, és azt az elmúlt két évtizedben tipikus közép-európai ízzel töltötte meg.
Rekedtes, de erőteljes énekével mindig is könnyedén hozta lázba a hazai rockklubok bluesra fogékony közönségét. A kritikusok Joe Cockerhez és Tom Waitshez szokták hasonlítani, míg ő maga Robert Johnsontól Van Morrisonig jelöli meg zenéjének forrásait. Műsorában főleg saját dalokat játszik. Az elmúlt negyven évben jó néhány album jelent meg tőle, melyek közül az 1995-ös Wear And Tear, a 2006-os Everything Is Temporary és a 2018-as Small World a legemlékezetesebb.
JBSz
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.ripoffraskolnikov.com/">https://www.ripoffraskolnikov.com/</a>
<a href="https://www.facebook.com/ripoffraskolnikov/">https://www.facebook.com/ripoffraskolnikov/</a>

Ripoff Raskolnikov koncertfotók 2010. november 10.

Kapcsolatok

Ripoff Raskolnikov