Előadó

Tudósok

Az egyik legeredetibb szabadcsapat kétségkívül a dadaista Tudósok, melynek vezetője, drMáriás (Máriás Béla, 1966, ének, szaxofon, trombita) a nyolcvanas évek vége óta provokál és meghökkent, elszomorít és nevettet bennünket. Versben, rajzban, zenében, performance-ban.

A nyolcvanas évek második felében drMáriás a belgrádi zeneakadémián népzenét és zenetörténetet tanult, illetve különféle jazzformációkban vett részt. Ezzel párhuzamosan avantgárd zenével, képzőművészettel foglalkozott, Cage és Brötzmann koncertjeit hallgatta, majd mintegy válaszként 1988-ban Újvidéken megalapította a Tudósokat, melyben akkoriban – mint megfogalmazta – „csapásmérő szövegek ötvöződtek egy hendrixes élményvilággal és a free jazzel”. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján főként Újvidéken és Belgrádban koncerteztek, de ellátogattak Budapestre, ahol a Tilos az Á, a Fiatal Művészek Klubja, a Fekete Lyuk, a szentendrei Vajda Lajos pincegaléria és hasonló helyeken léptek fel.

A katonai behívó és zaklatások elől aztán drMáriásnak menekülnie kellett, Magyarországon új formációt alapított, majd amikor Bada Dada (Bada Tibor, 1963–2006, ének) szintén átjött, 1992-ben friss társakkal folytatták a Tudósok történetét. A kilencvenes évek közepén adott koncertek azonban nagyban függtek Bada hullámzó lelki világától, voltak nagyon erős és eredeti megnyilvánulásai, és voltak értelmezhetetlen helyzetek. Bada végül 1996-ban távozott a zenekarból, és a Tudósok onnantól valóban zeneibb vizekre evezett.

Az azóta évente, kétévente megjelent korongok egyaránt a jazz, a kísérleti zene, a performance, a költészet határán mozognak, sok humorral és öniróniával. A kétezres évek második felében különösen erős volt a csapat – drMáriás mellett Endrei Dávid (1982, basszusgitár), Jeli Gergely (1977, dob) játszott –, és bár Tövisházi Ambrus (1976, billentyűsök) 2012-es csatlakozása után sokat is poposodott a Tudósok hangzása, koncertjei és albumai továbbra is kellőképp ütöttek. Miközben a zenekar New York-tól Berlinen át Gyergyószárhegyig, a kortárs zenei fesztiváloktól az avantgárd jazzklubokon át a pubokig sokfelé megfordult a világban.

A Tudósok eddigi utolsó stúdióanyaga (Akkor is nevetek) 2019-ben jelent meg, de 2021-ben – a Tudósok 35. születésnapjára – kihoztak egy válogatáslemezt (Buta szeretnék lenni), mely a zenekar 1993 és 2018 között megjelent számainak újramasterelt változataiból áll.

2023-ban új lemezt készítettek Himnikus idők himnuszai címmel, amelyen a társadalomkritikát, humort, iróniát, lendületet és szabadságérzést egy új szintre emelték.

JBSz

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 453–454.

A zenekar Facebook-oldala: https://hu-hu.facebook.com/tudosok/

Frissítve: 2024-3 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok

    123