Előadó

Szeder

Szeder – alias Szeder-Szabó Krisztina (1987) – egyike a hazai pop-rock világ műfaji kategóriákba nehezen sorolható művészeinek. Pályája kezdetén egy rockzenekarban és egy akusztikus duóban csiszolgatta/csillogtatta énekesi, gitárosi és dalszerzői képességeit, mostani művésznevén pedig 2013 óta alkot és koncertezik folyamatosan változó létszámú és összetételű kisérőzenekarával.

Hab a tetején című debütáló mimialbuma 2014-ben látott napvilágot hét könnyed, jazzes, sanzonos, pop- és népzenei motívumokkal fűszerezett szerzeménnyel, amelyek közül a Reggeli dal aratta a legnagyobb sikert. Következő nagylemezén (Táncolj velem élet, 2016) már komplexebb hangzásvilágú, de ugyanolyan üde, játékos, szókimondó, sajátos humorról és életszemléletről tanúskodó nóták – többek között a kissé provokatív Feri feneke – hallhatók, mint a korábbi korongon. A 2018-ban megjelent C’est d’air specialitásai a francia és magyar nyelvű sanzonok, a 2019-es rockosabb, artpoposabb Bátran lépek-en Szeder legmélyebb érzelmeimről és tapasztalásaimról vall, továbbá billentyűsként is bemutatkozik, míg a 2021-es Belső napfény EP karantén alatt született dalai már a béke és harmónia megteremtéséhez mutatnak irányt az erre fogékony hallgatóknak.

A lemezről-lemezre újabb utakat, kifejezésformákat kereső Junior Artisjus-díjas művész – ha ideje engedi – más formációkkal is fellép, illetve gyerekek, fiatalok zeneoktatásával foglalkozik, mégpedig a dal-és szövegírás, valamint a zenetanítás összekapcsolásával, hogy a tanítványok kreativitása kiteljesedhessen és egyfajta komplex önkifejezésmódot sajátíthassanak el.

Csikor Ottó

Kapcsolat:
https://www.facebook.com/szederofficial
https://www.facebook.com/Salana.music

https://www.instagram.com/szederzene/
https://www.instagram.com/salana.music/

Frissítve: 2024-1 , Csikor Ottó

Kapcsolatok

    123