Előadó

Orient Fall

A honi metálegyüttesek között biztos dobogós az egy zenekarra eső értelmiségiek számát tekintve a budapesti Orient Fall formáció. A modern, progresszíven agresszív metálzenekar tagjai – név szerint Buzás Krisztián énekes, Erdőhegyi Bálint és Veszelei Dániel gitárosok, Horváth Tamás basszusgitáros és Rókusz András dobos – ugyanis szinte mindannyian jogászi, orvosi vagy mérnöki tanulmányaik, illetve munkájuk mellett zenélnek 2009 óta.

Munkásságuk egy házilag rögzített demóval indult (At The Crack Of A Diverse Dawn, 2011), amit egy EP (Where The Pressure Of Duty Leaves Off / The Challenge Of Excellence Begins, 2011) és a debütáló album (Fractals, 2015) követett. Utóbbi borítóján egy bejárat és kijárat nélküli labirintussal, amit – legalábbis a zenekar szerint – az emberiség épít maga köré, örök és vigasztalan útkeresésre kárhoztatva az egyént és a társadalmat. Legutóbbi, 2018-ban megjelent, még a korábbiaknál is keményebb EP-jük a Contrast Is What Keeps Us Together címet kapta, ami természetesen nem az Orient Fall és a Belau nevű popcsapat közötti kontrasztra utal, melyben a metálzenekar frontembere, Buzás Krisztián párhuzamosan zenél.

CsO

 

https://www.facebook.com/orientfall

Frissítve: 2023-8 , Csikor Ottó

Kapcsolatok