Előadó

Omega Diatribe

A zenekart Hájer Gergő (Nagykároly, 1991) és Szathmáry Ákos (Komárom, 1984) alapította 2008-ban, akiknek fő elképzelése az volt, hogy szélsőséges, zord, mélyre hangolt metalzenét kreáljanak poliritmikus elemekkel. 2012-ben kiadtak egy háromszámos demót, majd 2013-ban elkészült debütáló nagylemezük (IAPETUS).

2015-ben látott napvilágot az Abstract Ritual című EP, amely eredetileg az ausztrál Twin Peak Records gondozásában jelent volna meg, végül azonban szerzői kiadásban hozta ki az Omega Diatribe. 2018-ban új nagylemezzel (Trinity) jelentkeztek, 2019-ben pedig két HangSúly Zenei Díjat is bezsebeltek: az év koncertzenekarának és az év stúdióprodukciójának járó elismeréseket.

Legutóbbi albumukon (Metanoia) egy neves svéd producerrel, Jens Bogrennel működtek együtt. „Mindenképp egy modernebb, letisztultabb és mégis változatosabb lemez lett a Metanoia. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni a srácokkal, már kész volt az egész Trinity. Sokat beszélgettünk (Hájer) Gergővel, hogy szerintem külső hallgatóként mitől lenne jobb a zenekar, és valahol ő is érezte, hogy lépni kell egy újabb irányba.” – nyilatkozta Lucsányi Milán (Székesfehérvár, 1989) énekes, aki 2017-ben csatlakozott a csapathoz.

BB

 

https://www.facebook.com/omegadiatribe/

Frissítve: 2023-5 , Bánóczi Bea

Kapcsolatok