Előadó

Ív

Katona-Zsombori Éva (Marosvásárhely, 1983) énekesnő Ív művésznéven lép fel 2013 óta. Életében gyerekkora óta fontos szerepet játszik a zene. Édesapja zenetanár és ütőhangszer-készítő, így elsőként a marindával és a vibrafonnal ismerkedett meg. A középiskola után a Fáradt Olajban énekelt, majd a Mantra Porno zenekarban.

Miután elbúcsúzott a Mantra Pornótól, megalapította a Plüsss lánytriót, melynek tagjai között Horányi Juli is szerepelt. Bár a formáció csak egy évet élt meg, American Boy című Kanye West-feldolgozásukkal elnyerték a Jazzy Rádió dalversenyének közönségdíját. 

Ív szólókarrierje 2013-ban egy felkéréssel indult: ByeAlex hívta meg, hogy énekelje vele a készülő lemeze Bocs, hogy című dalát. A rádiókból is jól ismert duett élőben elsőként a Sztárban Sztár műsorában csendült fel. A Dal 2015-ös évadában Fire című dalával Ív egészen a döntőig menetelt, 2016-ban pedig a Love Kills Me-vel bejutott a legjobb 30 versenyző közé.  Rácz Gergővel közös duettjüket (Bolondod voltam, 2017) követően néhány évre eltűnt a zenei életből, mert második gyermekével volt várandós.

BB

 

https://www.facebook.com/ivhivatalosoldala

Frissítve: 2023-3 , Bánóczi Bea