Előadó

Helo Zep!

A gödöllői punk-rock zenekar – mely a Fűrész című amerikai horror-sorozat Hello Zepp című betétdaláról kapta a nevét – 2010 nyarán lépett először színpadra, mindjárt meg is nyerve a helyi Trafó Klub tehetségkutató versenyét. A már korábban középiskolásként, majd a Védőoltás együtteseben együtt zenélő Pleizer Zsolt (Zsolti Rotten) énekes és Szűcs Dávid gitáros mellett Wright Tímea gitáros, Apjok Balázs basszusgitáros és Nagy Miklós dobos a sikeren felbuzdulva koncertezni kezdett, de szinte azonnal megkezdődtek a tagcserék is a csapatban.

A 2011-es Unicum Tehetségvadászaton fellépést nyertek a Sziget és a Volt fesztiválokra, majd elkészítették első demójukat (Hangosan, gyorsan, ahogyan kell, 2011). A következő években zenéltek a pécsi Rockmaratonon, szerepeltek az X-faktorban, illetve olyan neves együttesek előzenekaraként játszottak, mint az Auróra, a Tankcsapda, a Hétköznapi Csalódások, az Alvin és a mókusok, illetve a Kowalsky meg a Vega. A 2014-re trióvá redukálódott formációban Zsolti Rotten basszusgitáros-énekessé avanzsált, mely pozíciót a mai napig betölti.

Első EP-jük, a Szerettél-e valaha? 2014-ben, első nagylemezük, a Fény a sötétben 2017-ben jelent meg, az Utak sehova című turnéfilmjükkel együtt. A második Helo Zep-albumot (Mutass valami ujjat, 2020) már a jelenlegi felállású – Zsolti Rotten (ének, basszusgitár), Bíró Máté (gitár) és Nagy Miklós (dobok) alkotta – csapat készítette, ahogyan a koronavírus-járványra reflektáló Éltünk-e tényleg? című dalt és klipet (2021), továbbá a 2022-es Szarulalszom című nótát is nekik köszönhetik a rajongók.

CsO

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/helozep/

https://www.instagram.com/helozepband/

 

 

Frissítve: 2024-2 , Csikor Ottó