Előadó

Essemm (Boros Tamás)

Essemm, azaz Boros Tamás (1988) rapper, a Garage Productions egyik alapítója, aki szólóban és rappertársával, Mr. Bustával együtt is a műfaj elismert, közkedvelt előadójának számít.

Essemm Kapuváron született 1988-ban és már nem sokkal az ezredforduló után elkezdett zenélni, dalokat írni. Pályája elején többek között az Akkezdet Phiai, az Idő Urai, a Firma és a Hősök voltak rá hatással, első rapcsapatát Földalatti Mikrofonnak hívták. Bemutatkozószólólemeze, a Rockstar 2009-ben látott napvilágot, akkora sikert aratva, hogy hamarosan egy remix-változatot is kiadtak belőle. 

Néhány alkotótársával 2010-ben megalapította a Garage Productions kiadót, így 2012-ben már a rapműhely gondozásában látott napvilágot második, 112 című stúdiólemeze. 2014-ben két albumot is készített: ekkor jelent meg harmadik nagylemeze, a Kapufornia és a Mr. Bustával, azaz Kordik Zsolttal közös Boros meg a Kordik című korong, melyen első daluk, a Flört is hallható. Mr. Bustával sokáig együtt járták az országot, jelentettek meg klipeket a Youtube-on, majd számos közös dal és sokéves sikersorozat után elváltak útjaik. 

Essemm későbbi dalaiban és albumain (Piszkos 12, 2015, Kutyatelep, 2021) a honi rapszcéna sok ismertebb képviselője – többek között Beat, Curtis, GwM, Hibrid, Figura, FuraCsé, Süti, Beton.Hofi és AKC Misi – működik közre. Legnépszerűbb kollaborációja a Majkával készült 2019-es Hidegvérrel. Legújabb, 2024-ben megjelent Kevesek vagytok című dalában Siska Finuccsival rappel.

CsO

Frissítve: 2024-6 , Csikor Ottó