Song/name

Rohan az idő

A hatvanas években felbukkant beatlányok közül kétségkívül ő vitte a legtöbbre, ő emelte pódiumművészetté a műfajt.
Tizenhat évesen, 1962-ben a Ki mit tud?-on tűnt fel az egyik „gézengúzként”. Felfedezése Benkő László nevéhez fűződik: „Néztük a tévében a Ki mit tud?-ot, és látjuk, hogy a gézengúzok közül az egyik, bizonyos Koncz Zsuzsa valahonnan nagyon ismerős. Akkor már a Várban játszottunk, nagy törzsközönség előtt. Következő szombat, buli a Várban, megvan! Innen ismerjük, a saját bulinkról, ott táncolt lent egy sráccal. Nekilódultunk a szünetben a szaxofonossal, leszólítjuk a büfében, hogy lenne-e kedve megtanulni néhány számot. Mondta, lehet. Össze is jöttünk, egész héten gyakoroltunk. A Locomotion-t és hasonló nótákat. Szombaton indult a műsor, mi show-ban gondolkodtunk: Zsuzsa továbbra is lent táncol a fiúval, mi meg egyszer csak spontán felhívjuk a csajt, aki elénekel három nótát. Nagyon nagy sikert aratott.”
A Koncz–Omega fúzió azonban rövid ideig tartott. 1963-ban a Sportcsarnokban megrendezett koncert után a tizenhét éves énekesnő átpárolt az Illéshez, majd amikor a zenekar kikerült a külvárosba, tovább állt a belvárosi Metróhoz. Little Eva-, Connie Francis-, Sandie Shaw-dalokat énekelt. Végül 1965-ben a Rohan az idő című Szörényi-sláger indította el a pályáját. Egyik főszereplője volt az Ezek a fiatalok című filmnek (Mr. Alkohol, Szőke Anni balladája, Ez az a ház). 1967-től 1969-ig elsősorban táncdalénekes, a táncdalfesztiválok rendszeres fellépője volt (Színes ceruzák, 1968).
Az első nagylemeze (Volt egyszer egy lány, 1969) megjelenése után csak az Illéssel (1973-ig), majd a Fonográffal (1978-ig) készítette nagy- és kislemezeit. 1973-ban Jelbeszéd című albumát - elsősorban a rajta található Ha én rózsa volnék című dal miatt – betiltották. A hetvenes évek elején, első lemezein a játékosság, a könnyedség, a kedvesség, egy új műfaj, a popsanzon megteremtésének igénye a meghatározó. Ekkor született dalai (Micimackó, Kis herceg, Szinga-linga, Csillag Hajnalka) a mai napig népszerűek, és ez a népszerűség fogadtatta el 1973-ban az előzőektől alapvetően eltérő, súlyos mondanivalójú lemezét, a Jelbeszéd-et, mely a Szörényi–Bródy szerzőpáros valódi, a beatkorszakot elbúcsúztató dalait tartalmazza. Már az „új” Bródy által kitalált jelbeszédben megfogalmazva, nyersen és kíméletlenül számolt le az álmokkal, idézte meg a forradalminak hitt nemzedék nevében Petőfi alakját, rajta találhatjuk a beatnemzedék utolsó, talán legszebb himnusszá lett hitvallását (Ha én rózsa volnék).
A Jelbeszéd-del azonban nemcsak a szerzőpáros, hanem Koncz életében is lezárult egy szakasz, és az Illés megszűnése, a Fonográf megalakulása után döntenie kellett, kivel és hogyan folytatja tovább. Együttműködése a szerzőpárossal nem szakadt meg, de – némileg kényszerből, hiszen Bródyt „leállították” – a magyar és külföldi költők műveit énekelte lemezre. Elhatározása Liszt-díjat eredményezett (1977), a műfajnak is fontos és jelentős elismeréseket hozott. Weöres Sándor írta: „Úgy hiszem, sokan köszönhetik Önnek Weöres Sándor- és József Attila-szeretetüket. Ön az idők folyamán énekesből népművelővé vált.” Ilyen elismerő, méltató dicséretet a műfaj képviselői még soha addig nem kaptak.
Az évtized közepétől az egyik legsikeresebb magyar exporténekesnő lett (NDK, NSZK, Franciaország, Lengyelország). Slágerei rendszeresen szerepeltek a sikerlistán (Zöld szemem kék, A széllel szemben, Előszó, 1964, Bordódi Kristóf, Mama kérlek, Még minden előttem áll, Légy óvatos, A szerelem hív, Őszinte bohóc, Könnyű kis kabátban). 1979-től váltakozó zeneszerzőkkel (Tolcsvay László: Valahol, Menetrend; Bornai Tibor: Újhold, Fordul a világ) dolgozott, mindinkább háttérbe vonulva a mindennapi popélettől. 1981-ben résztvevője volt A Koncert című nosztalgiaestnek és a róla készült filmnek. Az 1980-as évektől ritkábban jelentkezett albumokkal, és a reprezentatív koncertek mellett a turnézást is hanyagolta.
1991-ben a Hungarotontól átszerződött a független Quint (később EMI-Quint) kiadóhoz, ahol öt albuma jelent meg (Illúzió nélkül, Ne veszítsd el a fejed, Jubileum XXX., Unplugged, Miénk itt a tér). 1997-ben ismét a Hungarotonhoz szerződött, ahol azóta több válogatás-CD-n kívül kilenc új anyagot tartalmazó albumot adott ki. Ezek egyike a Csodálatos világ, amelyen duettben énekelt a hazai élmezőny legjobb előadóival. 2002-ben kiadott stúdiólemezén (Ki nevet a végén?) pedig először dolgozott együtt Lerch Istvánnal. Addigi szerzői mellett többek között Bódi László (Cipő), Gerendás Péter és Müller Péter Sziámi dalait is elénekelte. 2006-os verslemezén (Egyszerű ez) a magyar irodalom klasszikusaitól és az új generáció költőinek verseiből válogatott. Szabadnak születtél  címmel 2020-ban jelent meg jelentős életművének eddigi utolsó, új dalokat tartalmazó stúdióalbuma.
Számos elismerés és díj tulajdonosa, melyek közül a legrangosabbat, a Kossuth-díjat 2008-ban vehette át.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 83–85, 409–412.
 
Kapcsolat:
<a href="https://konczzsuzsa.hu/">https://konczzsuzsa.hu/</a>

Koncz Zsuzsa

A hazai populáris zene első számú szűrőjét, a Sanzon- és Táncdalbizottságot 1959. június 1-jén azzal a céllal hozták létre, hogy rendet vágjon a hazai daltermésben. Bródy János a későbbiekben gyakorta Sáncdalbizottságnak nevezte a jeles testületet, melynek tagjait az OSZK, az ORI, a Magyar Rádió és Televízió, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, a Zeneműkiadó, a Zenei Alap és a Szerzői Jogvédő Hivatal delegálta. A bizottság hetente egyszer, szerdán ülésezett, és a hivatalos magyarázat szerint „kellett egy szakmai mérce a dilettánsok, a politikai normákat sértők, a plagizálók kiszűrésére”. Az elutasított számokat bárki játszhatja – mondták álságosan, de az itt hozott döntések jelentősége éppen abban volt, hogy az új előadók csak az elfogadott számokkal kopogtathattak a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban vagy a Hanglemezgyárban, és vetethették nyilvántartásba a műveket a Szerzői Jogvédő Hivatalnál.
Ha tehát ennél az első lépcsőnél elbuktak a szerzők és zenekarok, akkor nem is nagyon volt érdemes tovább próbálkozniuk. Ám a testület hatalma ennél sokkal tágabb volt. A bizottságot alkotó néhány ember döntött arról is, hogy szükség van-e a külföldi számok magyar változatára, a testület joga volt, hogy a táncdalfesztiválok, a Made In Hungary és más hasonló rendezvények anyagát előzetesen elbírálja. Tehát – anyagi-egzisztenciális szempontból – sok múlott rajtuk, és már a beatkorszak kezdetén, de a későbbi évtizedekben is védelmezték a „slágercéh” érdekeit.
A bizottság a hatvanas évek közepétől vált ismertté és hírhedtté, amikor rendszeresen visszautasította a kezdők dalait. Első próbálkozásai alkalmával Szörényi Levente éppúgy áldozata volt az intézménynek, mint később a Cseh–Bereményi páros. 1965-ben a Rohan az idő-t – melynek szövegét amúgy a „slágercéh” képviselője, S. Nagy István írta – éppúgy kiselejtezték (mondván: „jellegtelen, nem szerencsés alkotás”), mint tíz évre rá a Tábori lap Karády Katalinnak című dalt (melyet „szakmai színvonalában silánynak” minősítettek). Ezek az értékelések persze általában formaszövegek voltak, és sokszor kimerültek a „szakmai szempontból nem felel meg a követelményeknek”, „nem elég ötletes, jellegtelen, kevéssé sikerült alkotás” vagy „a szöveg nem alkalmas tánczenében történő feldolgozásra” panelek ismétlésében. 
Maga az elbírálási procedúra egyébként meglehetősen egyszerű volt: a szerző befizetett száz forintot, mellé beküldött egy zongorakivonatot a dalszöveg kíséretében, és a bizottság ezek alapján döntött a mű további sorsáról. Az évek során több tízezernyi szerzeményt bíráltak el ily módon, ezeknek körülbelül csak a negyedét engedélyezték. A bizottság évente 2500-3000 dalt szakértett, ami azt jelentette, hogy például 1967-ben 740 szerző és 360 szövegíró vehetett fel a műveiért jogdíjat. A sikerlista éllovasai: Kicsit szomorkás, Te szeress legalább, Egy emberöltő oly kevés, Gyere, ülj kedves mellém.
A Sanzon- és Táncdalbizottságba valamennyi monopolisztikus intézmény delegált tagokat. A hosszú évtizedek alatt többek között olyan szakemberek ültek benne, mint Tamássy Zdenkó és Gyulai Gaál János Erkel Ferenc-díjas zeneszerzők, Bánki László televíziós rendező, Beck László az MHV részéről, Faludi Rezső a Magyar Rádió Zenei Főosztályának vezetője, a szövegírók közül pedig Romhányi József, Fodor Ákos a Zeneműkiadó képviseletében és Baranyi Ferenc az Írószövetségtől.
A hazai populáris zene első számú szűrője tehát az 1959-ben felállított és egészen 1985-ig működő Sanzon- és Táncdalbizottság volt, ahol a hatvanas években még zenei szempontok miatt is rendszeresen dobtak vissza számokat (bár ez inkább egyfajta szakmai önvédelem lehetett a feltörekvő beatszerzőkkel szemben), de ahol mégiscsak elsősorban a politikai szempontból kényes szövegek nagy nyilvánosság elé kerülését akadályozták. Dalok tucatjait lehetne sorolni, amelyek csak kisebb-nagyobb szövegmódosítások árán kapták meg a bármiféle publikáláshoz ajánlott pecsétet, de még ennél is nagyobb számban akadtak olyanok, amelyek el sem jutottak a bizottságig. 
Miközben a testület működésével időnként az abba tagokat delegáló intézmények vezetői is elégedetlenek voltak. Mindenekelőtt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, amely a minél nagyobb forgalom érdekében alkalmanként liberálisabbnak tűnt a cenzúra területén. Olyannyira, hogy 1975 körül Bors Jenő igazgató a bizottság megszüntetését is felvetette.

Sanzon- és Táncdalbizottság

Hat évtizedes pályafutása során Magyarország egyik legtermékenyebb dalszövegírója lett az eddig említettekhez képest lényegesen fiatalabb, de a beatzenészeknél még mindig egy tizessel idősebb S. Nagy István (1934–2015). Több mint hétezer dal szövege fűződik a nevéhez, bár a szakmában köztudott, hogy sokszor adta a nevét olyan szövegekhez is, amikhez alig írt sorokat, de azok a nevével gond nélkül megjelenhettek. Legnagyobb sikere Máté Péter zenéjével és előadásában az Elmegyek című dal volt.
Két dalszövegével győzött a Táncdalfesztivál-on (Késmárky Marika: Egy fiú a házból, 1969, Zalatnay Sarolta: Fák, virágok, fény, 1971). 1963-tól hosszú időn át Payer András volt a szerzőtársa. Szörényi Leventével ő írta az egyik legelső magyar nyelvű beatdalt, a Rohan az idő-t, amelyet Koncz Zsuzsa adott elő. A hatvanas évek közepétől ő írta/gondozta egyes beatzenekarok (Omega, Metro, Scampolo, Echo, Atlantis, Dogs, Liversing, Pannónia) szerzeményeit, a beatlányok (Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta) mindegyikének több sikerdalt írt.
Olyan – különböző karakterű – slágerek fűződnek még a nevéhez, mint a Nekem a Balaton (Németh Lehel), a Gedeon bácsi (Szécsi Pál), az Azért vannak a jó barátok (Máté Péter), a Kell, hogy várj! (Neoton), a Múlnak a gyermekévek (Ihász Gábor), a Szóljon hangosan az ének (Soltész Rezső). És némi meglepetésre számos kemény rock zenekar (Piramis, Edda Művek, Dinamit, Karthago) emblematikus dalának (például Becsület, Álom, Te mondd meg!, Csak egy szót akarok) szövegét is ő jegyzi (legalábbis hivatalosan).
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 131–132.

Kapcsolatok

Koncz Zsuzsa

Sanzon- és Táncdalbizottság

S. Nagy István