Song/name

Gyere, ülj kedves mellém

A hazai populáris zene első számú szűrőjét, a Sanzon- és Táncdalbizottságot 1959. június 1-jén azzal a céllal hozták létre, hogy rendet vágjon a hazai daltermésben. Bródy János a későbbiekben gyakorta Sáncdalbizottságnak nevezte a jeles testületet, melynek tagjait az OSZK, az ORI, a Magyar Rádió és Televízió, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, a Zeneműkiadó, a Zenei Alap és a Szerzői Jogvédő Hivatal delegálta. A bizottság hetente egyszer, szerdán ülésezett, és a hivatalos magyarázat szerint „kellett egy szakmai mérce a dilettánsok, a politikai normákat sértők, a plagizálók kiszűrésére”. Az elutasított számokat bárki játszhatja – mondták álságosan, de az itt hozott döntések jelentősége éppen abban volt, hogy az új előadók csak az elfogadott számokkal kopogtathattak a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban vagy a Hanglemezgyárban, és vetethették nyilvántartásba a műveket a Szerzői Jogvédő Hivatalnál.
Ha tehát ennél az első lépcsőnél elbuktak a szerzők és zenekarok, akkor nem is nagyon volt érdemes tovább próbálkozniuk. Ám a testület hatalma ennél sokkal tágabb volt. A bizottságot alkotó néhány ember döntött arról is, hogy szükség van-e a külföldi számok magyar változatára, a testület joga volt, hogy a táncdalfesztiválok, a Made In Hungary és más hasonló rendezvények anyagát előzetesen elbírálja. Tehát – anyagi-egzisztenciális szempontból – sok múlott rajtuk, és már a beatkorszak kezdetén, de a későbbi évtizedekben is védelmezték a „slágercéh” érdekeit.
A bizottság a hatvanas évek közepétől vált ismertté és hírhedtté, amikor rendszeresen visszautasította a kezdők dalait. Első próbálkozásai alkalmával Szörényi Levente éppúgy áldozata volt az intézménynek, mint később a Cseh–Bereményi páros. 1965-ben a Rohan az idő-t – melynek szövegét amúgy a „slágercéh” képviselője, S. Nagy István írta – éppúgy kiselejtezték (mondván: „jellegtelen, nem szerencsés alkotás”), mint tíz évre rá a Tábori lap Karády Katalinnak című dalt (melyet „szakmai színvonalában silánynak” minősítettek). Ezek az értékelések persze általában formaszövegek voltak, és sokszor kimerültek a „szakmai szempontból nem felel meg a követelményeknek”, „nem elég ötletes, jellegtelen, kevéssé sikerült alkotás” vagy „a szöveg nem alkalmas tánczenében történő feldolgozásra” panelek ismétlésében. 
Maga az elbírálási procedúra egyébként meglehetősen egyszerű volt: a szerző befizetett száz forintot, mellé beküldött egy zongorakivonatot a dalszöveg kíséretében, és a bizottság ezek alapján döntött a mű további sorsáról. Az évek során több tízezernyi szerzeményt bíráltak el ily módon, ezeknek körülbelül csak a negyedét engedélyezték. A bizottság évente 2500-3000 dalt szakértett, ami azt jelentette, hogy például 1967-ben 740 szerző és 360 szövegíró vehetett fel a műveiért jogdíjat. A sikerlista éllovasai: Kicsit szomorkás, Te szeress legalább, Egy emberöltő oly kevés, Gyere, ülj kedves mellém.
A Sanzon- és Táncdalbizottságba valamennyi monopolisztikus intézmény delegált tagokat. A hosszú évtizedek alatt többek között olyan szakemberek ültek benne, mint Tamássy Zdenkó és Gyulai Gaál János Erkel Ferenc-díjas zeneszerzők, Bánki László televíziós rendező, Beck László az MHV részéről, Faludi Rezső a Magyar Rádió Zenei Főosztályának vezetője, a szövegírók közül pedig Romhányi József, Fodor Ákos a Zeneműkiadó képviseletében és Baranyi Ferenc az Írószövetségtől.
A hazai populáris zene első számú szűrője tehát az 1959-ben felállított és egészen 1985-ig működő Sanzon- és Táncdalbizottság volt, ahol a hatvanas években még zenei szempontok miatt is rendszeresen dobtak vissza számokat (bár ez inkább egyfajta szakmai önvédelem lehetett a feltörekvő beatszerzőkkel szemben), de ahol mégiscsak elsősorban a politikai szempontból kényes szövegek nagy nyilvánosság elé kerülését akadályozták. Dalok tucatjait lehetne sorolni, amelyek csak kisebb-nagyobb szövegmódosítások árán kapták meg a bármiféle publikáláshoz ajánlott pecsétet, de még ennél is nagyobb számban akadtak olyanok, amelyek el sem jutottak a bizottságig. 
Miközben a testület működésével időnként az abba tagokat delegáló intézmények vezetői is elégedetlenek voltak. Mindenekelőtt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, amely a minél nagyobb forgalom érdekében alkalmanként liberálisabbnak tűnt a cenzúra területén. Olyannyira, hogy 1975 körül Bors Jenő igazgató a bizottság megszüntetését is felvetette.

Kapcsolatok

Sanzon- és Táncdalbizottság