Rozsnyói Péter - Serenity Prayer
„Kifinomult billentés-technika, kiváló formaérzék, remek dallam- és harmóniaérzék – ezek a szavak jutnak eszembe Rozsnyói Péter új szólólemezét hallgatva.
Egykori tanáraként alkalmam volt Pétert megismerni, mint zenészt, mint embert egyaránt. Számomra már akkor egyértelművé vált, hogy egész életét a zenének fogja szentelni. Jól ismerve Péter klasszikus zenei munkásságát is, megtapasztalhattam, hogy ugyanazzal a természetességgel és átéléssel játssza Bach műveit, mint a saját, sokszor rögtönzött darabjait, illetve a jazz-standardeket.
Ez a mostani felvételén hallható rendkívül kifejező és érzelemdús játékából is kiderül, amely újra megerősítette bennem azt, hogy akkor jó egy rögtönzés, ha úgy hangzik, mintha meg lenne komponálva; egy megírt szerzemény előadása pedig akkor, ha úgy tűnik, mintha a mű éppen most születne.”
Oláh Kálmán
ELŐADÓK
Rozsnyói Péter - zongora
PRODUKCIÓS ADATOK
Kompozíciók: (2), Cole Porter (4), George Gershwin (7), Jimmy Van Heusen (8)
Rozsnyói Péter improvizációi (1, 3, 5, 6, 9)
Felvétel: Kiss Zsolt, 2017. június 21., Opus Jazz Club, Budapest
Keverés és master: Szabó Viktor
Borító: Huszár László / Greenroom
Producer: Gőz László
Label manager: Bognár Tamás
Támogató: Veszprémfest
Kapcsolódó
Számlista
- 01 Péter Rozsnyói - Passing.flac
- 02 Péter Rozsnyói - Little Song.flac
- 03 Péter Rozsnyói - Dreamcather.flac
- 04 Péter Rozsnyói - What Is This Thing Called Love.flac
- 05 Péter Rozsnyói - Fable.flac
- 06 Péter Rozsnyói - Blessing.flac
- 07 Péter Rozsnyói - Someone To Watch Over Me.flac
- 08 Péter Rozsnyói - It Could Happen To You.flac
- 09 Péter Rozsnyói - Invocation.flac