Elemér Balázs Plays Chopin 24 Preludes & 24 Reflections
Bátor lemezzel debütál a 21 éves Balázs Elemér (zongora), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. A zenész családból származó fiatal művész számos jelentős versenygyőzelmet és díjat tudhat magáénak, köztük a Junior Prima Díjat, egyik darabja pedig lemezen Fonogram-díjas lett. Írt már zenét színháznak és lépett fel hazai neves koncerttermekben és külföldön is. A Fonó kiadásában most megjelent első lemezén pedig Chopin 24 prelüdjét játssza szokatlan szerkesztésben: minden prelüd után a művész saját átirata következik, a reflexió. Így válnak Chopin ismert darabjai abszolút kortárssá egy ifjú zenesszerző és zongoraművész saját reflexióival. A lemez a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával jelenik meg.
"Chopin és improvizáció. Nincs olyan két fogalom amely közelebb állna egymáshoz, és nincs is jobb érzés debütáló lemezemként ezzel a csodás projekttel kezdenem. Úgy gondolom az a rögtönzés melyhez a legnagyobb zeneszerzőink mint Bach , Mozart , Liszt és nemutolsósorban Chopin is minden koncertjén folyamodott , kihalt a mostani klasszikus vérkeringésből. Ezzel a lemezzel szeretném mindenkihez eljuttatni az üzenetet, hogy igenis él és virul az improvizáció , és a Chopin prelűdöknél tökéletesebb zenei kiindulópontot nehéz talàlni!" (Balázs Elemér)
2000. december 16-án született Budapesten zenész család sarjaként. Hivatalosan 6 évesen kezdte zongoratanulmányait Práda Ágnes tanárnőnél, jóval előtte már saját darabokat komponált. Jelenleg a Zeneakadémia másodéves hallgatója, Dráfi Kálmán növendéke. Creative Art-díjas.(2017), az Országos Zongoraverseny Nagydíjasa, illetve különdíjasa a legjobb Bach interpretációjáért (2018). Részt vett Takács-Nagy Gábor, illetve Vásáry Tamás kurzusán. Édesapja felkérésére komponált vonósokra írt darabjait a Budafoki Dohnányi Zenekar játszotta fel. Ez az Örök szerelem c. lemez Fonogram-díjat kapott.
Első színházzenéje Weöres Sándor Octopus c.darabjához íródott, mely az évad előadása lett (2018-2019). 2019-ben Junior Príma díjat kapott, 2020-ben dolgozott először a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Klasszikus szóló zongoristaként fellépett már a Zeneakadémián,a Műpa Nagytermében, a Magyar Rádióban, a BMC-ben, az MTA Zenetudományi Intézetében, az Óbudai Társaskörben, a Miskolci Nemzeti Színházban, Kőszegen a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetében, Neversben illetve Párizsban.
No. 1 C major 0.45
I. Reflection 0.51
No. 2 A minor 2.00
II. Reflection 1.49
No. 3 G major 0.57
III. Reflection 1.13
No. 4 E minor 1.41
IV. Reflection 1.31
No. 5 D major 0.39
V. Reflection 0.42
No. 6 B minor 1.38
VI. Reflection 1.59
No. 7 A major 0.35
VII. Reflection 0.34
No. 8 F sharp minor 1.45
VIII. Reflection 1.24
No. 9 E major 1.11
IX. Reflection 1.06
No. 10 C sharp minor 0.26
X. Reflection 0.51
No. 11 B major 0.40
XI. Reflection 1.14
No. 12 G sharp minor 1.11
XII. Reflection 1.19
No. 13 F sharp major 2.52
XIII. Reflection 2.32
No. 14 E flat minor 0.32
XIV. Reflection 0.51
No. 15 D flat major 5.01
XV. Reflection 2.53
No. 16 B flat minor 1.03
XVI. Reflection 1.16
No. 17 A flat major 2.47
XVII. Reflection 1.57
No. 18 F minor 0.49
XVIII. Reflection 1.16
No. 19 E flat major 1.19
XIX. Reflection 1.03
No. 20 C minor 1.40
XX. Reflection 1.01
No. 21 B flat major 1.45
XXI. Reflection 1.35
No. 22 G minor 0.41
XXII. Reflection 0.58
No. 23 F major 0.50
XXIII. Reflection 1.02
No. 24 D minor 2.28
XXIV. Reflection 1.39
A felvétel Budapesten a Pannónia Stúdióban készült / Recorded in Budapest at Pannónia Studio. Felvétel és keverés/ Recording and mixing: György Mohai, Fotó/Photo: Péter Lugosi, Festmény/Painting: Andrea Mantegna: Camera degli spozi (1465-1474, detail), Producer: László Horváth, Nyomdai előkészítés/Pre press: Dóra Kiss, Marianne Szilasi
2021 Fonó Music Hall
A lemez létrejöttét a Wacław Felczak Alapítvány támogatta a Felczak Lemezek program keretében. The creation of the album was supported by Wacław Felczak Foundation within the framework of Felczak Albums Programme.
Számlista
- 01 Elemér Balázs - No. 1 C major.flac
- 02 Elemér Balázs - I. Reflection.flac
- 03 Elemér Balázs - No. 2 A minor.flac
- 04 Elemér Balázs - II. Reflection.flac
- 05 Elemér Balázs - No. 3 G major.flac
- 06 Elemér Balázs - III. Reflection.flac
- 07 Elemér Balázs - No. 4 E minor.flac
- 08 Elemér Balázs - IV. Reflection.flac
- 09 Elemér Balázs - No. 5 D major.flac
- 10 Elemér Balázs - V. Reflection.flac
- 11 Elemér Balázs - No. 6 B minor.flac
- 12 Elemér Balázs - VI. Reflection.flac
- 13 Elemér Balázs - No. 7 A major.flac
- 14 Elemér Balázs - VII. Reflection.flac
- 15 Elemér Balázs - No. 8 F sharp minor.flac
- 16 Elemér Balázs - VIII. Reflection.flac
- 17 Elemér Balázs - No. 9 E major.flac
- 18 Elemér Balázs - IX. Reflection.flac
- 19 Elemér Balázs - No. 10 C sharp minor.flac
- 20 Elemér Balázs - X. Reflection.flac
- 21 Elemér Balázs - No. 11 B major.flac
- 22 Elemér Balázs - XI. Reflection.flac
- 23 Elemér Balázs - No. 12 G sharp minor.flac
- 24 Elemér Balázs - XII. Reflection.flac
- 25 Elemér Balázs - No. 13 F sharp minor.flac
- 26 Elemér Balázs - XIII. Reflection.flac
- 27 Elemér Balázs - No. 14 E flat minor.flac
- 28 Elemér Balázs - XIV. Reflection.flac
- 29 Elemér Balázs - No. 15 D flat minor.flac
- 30 Elemér Balázs - XV. Reflection.flac
- 31 Elemér Balázs - No. 16 B flat minor.flac
- 32 Elemér Balázs - XVI. Reflection.flac
- 33 Elemér Balázs - No. 17 A flat major.flac
- 34 Elemér Balázs - XVII. Reflection.flac
- 35 Elemér Balázs - No. 18 F minor.flac
- 36 Elemér Balázs - XVIII. Reflection.flac
- 37 Elemér Balázs - No. 19 E flat major.flac
- 38 Elemér Balázs - XIX- Reflection.flac
- 39 Elemér Balázs - No. 20 C minor.flac
- 40 Elemér Balázs - XX. Reflection.flac
- 41 Elemér Balázs - No. 21 B flat major.flac
- 42 Elemér Balázs - XXI. Reflection.flac
- 43 Elemér Balázs - No. 22 G minor.flac
- 44 Elemér Balázs - XXII. Reflection.flac
- 45 Elemér Balázs - No. 23 F major.flac
- 46 Elemér Balázs - XXIII. Reflection.flac
- 47 Elemér Balázs - No. 24 D minor.flac
- 48 Elemér Balázs - XXIV. Reflection.flac