Személy

G. Szabó Hunor

Zenész - énekes, Zenész - gitáros, Zenész - dobos

Borítókép forrása: A38 Galéria

G. Szabó Hunor (1979, Mezőtúr) dobos, énekes, gitáros, basszusgitáros és zeneszerző, aki több jazz-, rock-, és pszichedelikus rock zenekarban szerepelt eddigi karrierje során.

Először gitározni, majd dobolni kezdett. Miután leérettségizett, Budapestre költözött, ahol zeneelméletet és zongorát tanult. 1999-2004 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára járt, ahol jazzdob szakon végzett. Közben játszott a Komisz kenyér és a Triton együttesekben, a Kardos Négyesben, a kétezres évek elejétől az Egy Kiss Erzsi Zene formációban, 2003-tól az Smárton Trió tagja volt, 2006-tól a Dzsindzsa zenekarban dobol.

2008-ban alapító tagja volt a Qualitons együttesnek, amely úgy hozta vissza a hatvanas évek hangulatát a beat-soul zenéjével, hogy közben újításokat is hozzáadott ahhoz. Hunor 2012-ig dobosa és énekese volt a formációnak, ezután előlépett frontembernek, énekelt és gitározott. 2014-ben megjelent második albumukra (Tomorrow’s News) már kizárólag vokális, angol nyelven előadott dalok kerültek.

Régi angol zenéken nőttem föl, tehát beivódott az agyamba ez a fajta éneklés. Hallgattam magyar dalokat is, de ez volt a fő csapásirány, és azt érzem, hogy ennek a zenének ez a nyelv áll igazán jól.” - nyilatkozta G. Szabó Hunor a KULTer.hu-nak.

Magyar előadók közül a Qualitonst hívták meg elsőként élőben fellépni a legendás seattle-i KEXP rádió műsorába, 2019-ben, ahol Hunorék a Zöld sárga című Kex-feldolgozást is eljátszották, magyarul. Azonban a külföldön is egyre ismertebb és sokat koncertező, az Echoes Calling (2018) és a Kexek (2019) lemezekkel zeneileg is csúcsra jutó The Qualitons 2022 tavaszán bejelentette a feloszlását.

"Hunor akkor már nem akart zenekarozni, elfáradt a sokévnyi munkában, illetve kicsit mindannyian elfáradtunk." - árulta el Boros Levente dobos egy idei interjúban.

2023 végén aztán újjáalakult a zenekar, de immár G. Szabó Hunor nélkül, aki a Qualitons mellett az évek során több más rock- és jazzformációban is zenélt. 2012-től Szabó Balázs Bandájának tagja, 2014-től a Jónás Vera Experiment, 2015-től a Trio Querbes, 2016-tól a Mongooz & the Magnet dobosa volt. A mai napig rendszeresen együtt zenél Borbély Mihállyal, valamint Dresch Mihállyal, és Vörös Niki jazzénekessel is színpadra szokott lépni azok különböző formációiban.

2015-ben zenét írt a Tünet Együttes elnevezésű alkotói társulás Az éjszaka csodái - tánc, tüll, tablet című előadásához. Szerepel a W.H. formációban, amely egy supergroup Senával, Márkos Alberttel és Gryllus Samuval. Shakespeare-szövegeket adnak elő kortárs zenei bravúrokkal ötvözve. Játszott Lovasi András 2021-ben megjelent szólóalbumán, és dobolt a Kispál és a Borz 2023-as visszatérő nagylemezének két dalában. És van közös produkciója párjával, Németh Juci énekesnővel is, ahol sajátos felfogásban és hangszereléssel adják elő régi kedvenc dalaikat.

G. Szabó Hunor két másik dobos, Halmos András és Boros Levente társaságában 2021-ben Trigon, 2023-ban Lumen Improv Session címmel jelentkezett egy-egy kiadvánnyal, amelyeken három érzékeny zenész finom, részletgazdag, egymásba kapcsolódó játékát hallhatjuk. Dobosként szerepelt - a szintén mezőtúri származású - Lázár tesók 2023-as lemezének felvételén és az albumbemutató koncerteken is.

HZ

 

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/g.szabo.hunor

https://www.facebook.com/jucihunorofficial/

Forrás:

  • G. Szabó Hunor, Wikipédia, 2023-03-18
  • Soós Tamás, „A próbára menet olvastam a neten, hogy feloszlottunk” - The Qualitons-interjú, Recorder, 2023-12-10
Frissítve: 2024-5 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok

    123